Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-253

Az országgyűlés képviselőházának 25 3, ülése 193% március 20-án, kedden. amennyire elítélem a művészek közti ellentétnek azt a mesterséges szítását, amelyet a Képzőművészeti Tanácsban az újabb időikben kénytelenek voltunk tapasztalni, (Jánossy Gábor: Magyar átok!) annyira szükségesnek tartom a különböző művészeti irányok nemes és önzetlen versenyét; (Ügy van! a jobboldalon) e nélkül nincs haladás, nincs művészeti élet. A kinevezendő 80 tag helyes megválasztásától függ tehát elsősorban a tanács értéke. Nem volna észszerű elkülöníteni egymástól az irodalom és a művészet egyes ágazatait, amelyeket a kor és a fajta közös szellemisége szorosan együvé kapcsol. Az élet öröktől fogva közösen, egységesen teszi fel azoíkat a találós kérdéseket az egyes népeknek, társadalmaknak és koroknak, amelyekben szellemi közösségben az írók és művészek is élnek és amelyeknek nevében ők keresik a feleletet ezekre a kérdésekre. Különböző művészi eszközökkel keresik, de ugyan azokra a kérdésekre válaszolnak. Természetes tehát, hogy törekvéseik és próbálkozásaik egymásra kölcsönösen mindig igen nagy hatással voltak és kell is, hogy legyenek. Nem szabad tehát igazgatásukat sem elkülöníteni egymástól. A tanács egységes megszervezése azonban azzal a természetes következménnyel jár, hogy tagjainak létszáma megduzzad, már pedig 107 tagú testülettől nem lehet minden ügyben megfelelő gyors intézkedést várni. Ezért a javaslat gondoskodik arról, hogy a tanács a teljes ülésen kívül elnöki tanácsban, szaktanácsokban, irodalmi, képzőművészeti és zeneművészeti tanácsokban is működhessék. (Farkas István: Kár ez az uniformizálás!) Ez éppen az ellenkezője annak, amit uniformizálásnak lehet nevezni. (Farkas István: Tévedés!) Ilyenmódon biztosítja egyrészt a kormányhatósági intézkedések körébe tartozó ügyek egységes szellemi irányítását, aminek fontosságára az előbb voltam bátor rámutatni, — (Farkas István közbeszól.) igen sajnálom, hogy a képviselő úr nem tüntetett ki -szíves r figyelmével — másrészt azonban azt a szükséges elkülönítését is a szakoknak. (Farkas István: Ezt nem lehet 'beskatulyázni!) Irodalomnak, művészetnek szabad teret kell hagyni! (Farkas István: A művészetnek önmagától kell jönnie!) A naplóból majd szíveskedjék elolvasni, amit mondtam. A közoktatásügyi miniszter úr azzal a szeretettel szerkesztette meg javaslatát, a közoktatásügyi bizottság azzal a gondos figyelemmel tárgyalta le azt, amelyet az irodalom és művészetek nemzeti ügye megérdemel. Minden intézmény életképességének igazi vizsgája azonban a mindennapi élet. Ennek tapasztalatai fogják majd végérvényesen eldönteni, vájjon az irodalmi és művészeti tanács mennyiben tölti be azt a hivatását, amelynek szolgálatára rendeltetett. (Propper Sándor: Tanácsolni fogják, hogy öltöztessék fel az aktokat!) A javaslat rendelkezései véleményem szerint módot nyújtanák rá. hogy a tanács hivatását betölthesse, a többi a tanács összeállításán, a tanács testületi szellemén múlik. Abban a biztos tudatban, hogy szent célt szolgálunk vele és abban a meggyőződésben, hogy helyes eszközzel szolgáljuk ezt^a célt, kérem a t. Házat, hogy a javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadni szíveskedjék. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik ? Dinich Ödön jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! Minden ellenforradalomnak közös tulajdonsága, hogy a forradalmi alkotásokat visszacsinálja, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) hiszen éppen abban rejlik a lényege, hogy szembehelyezkedik az idők kívánságaival. Azok a szükségletek, amelyeket intézményekben fejezett ki a forradalom, annyira megérettek az idő méhében, hogy ezekkel szembeszállni egyene-sen annyit jelent, mint nagy tömegek hangulatát negligálni, ezért a teljesen ki nem érett társadalmi szükségletek felett diadalmaskodó reakció nem elégszik meg egyszerűen a visszatérésnek negatívumával, hanem pozitív alkotásokban éli ki magát. Pozitív alkotásokkal akarja megmutatni azt, hogy ő is van olyan legény, mint a forradalom, ő is tud annyit, amennyit azok akarnak, akik előre indultak és szorgalmas törvénygyártásban igyekszik a tömeghangulat előtt a maga erőszakos eszközeinek jogosultságát és alkalmasságát bizonyítani. Nekünk^ az elmúlt másfél évtized ailatt éppen elég időnk volt megfigyelni ezt a versengést. Csináltak idebenn választójogot, egészségvédelmet, szociálpolitikát, gyűjtemény egy etemet, majd azután múzeumgyüjteményt; megreformálták a gazdasági és politikai életet; egy-egy törvény homlokára felragasztották^ az alkotó nevét, hogy ez hirdesse majd dicsőségüket^ még ab'ban a korban is, amely már majd más szeoniniel fogja nézni az eseményeket és másféle módion fogja megvonni ennek a kornak a mérlegét. Ez a törvényalkotási láz természetesen nem kímélte a kultuszminisztériumot sem. (Büchler József: Hol van a kultuszminiszter úr? — Já; nossy Gábor: Itt van a helyettese! — Petri Pál: Helyettesítem! — Farkas István: Elfogadjuk!) Ott is igyekeznek olyasmit alkotni, ami a reakció tiszavirágszerű életét túléli, de sajnos, nem tudnak túlemelkedni önmagukon, nem tudnak túlemelkedni saját érdekeiken ós azon a békaperspektíván, amely azt hiszi, hogy mindenki csak azt a -parányi pontot látja a világból, amelyet ők látnak. Ez azonban smég mindig nem volna olyan nagy baj, hiszen ennek ellenszere lehetne az, hogy tágabb horizontokat átfogó haladó ember egyszerűen lemosolyogja ezeket az igyekezeteket. A tragédia abban rejlik, hogy ezek az alkotók a maguk látását rákényszerítik a hatalmukba esett elbukottakra, a lüliputiak a Gulliverekre és nem tűrnek meg magukén kívül más akaratot, más igazságot, sem politikai, sem gazdasági, sem egyéb területen. Ez a javaslat megmutatja, hogy művészi területen sem tűrnek. (Ügy van! u szélsőbaloldalon.) Az utóbbi esztendőknek leghangosabb botrányai éppen művészi területen játszódtak le, (Farkas István: Ügy van! Pékár Gyula!) Valóban azt kell mondani, hogy mindenkinek éreznie^ kellett azt a fojtogató levegőt, amely az új szót, az új képet, írást, ze

" nét, az új látásokat hozó művészeket egyszerűen bolsevistáknak bélyegezte meg. (Farkas István: Szegény Petőfi Sándor ebben a korban nem tudna élni!) Ki nem tapasztalta ennek az uralkodó boszorkányüldözésnek erejét, ki nem tapasztalta a megégetéstől való félelemnek ezt az irtózatos hatalmát és ki nem érezte meg ez alatt a másfél évtized alatt azt, hogy kenyér és babér egyformán csak annak jár, aki engedelmesen jár a kitaposott utakon, sőt a kitaposott utak közül is a legsekélyesebben. A gyanú öl, és aki egy szóval, egy gesztussal megmutatta azt, hogy ő a XX. századba tartozónak érzi magát, — még csak nem is kellett, hogy forradalmár legyen — azt inkább előbb ütötték agyon, mint később. Most nem mehet a művészet felé .az a