Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-251

362 Az országgyűlés képviselőházának nem osztogathat. De mégis azt mondom a hatalmon levő és uralkodó igen t. barátaimnak, hogy gondoljanak ők is az írás szavára, a tizedik parancsolatra; Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszúéletű légy a földön. Különösen, ha apádtól és anyádtól olyan szép. olyan gazdag örökséget kaptál, mint amilyent t. barátaim kaptak. Hogy mit kaptak t. képviselőtársaim örökségül? Azt mondják, ez a székesfőváros az utóbbi időben 14 templomot építtetett fel. (Malasits Géza: Egyik csúnyább, mint a másik! — Zaj.) Én, t. Ház, valláserkölcsi alapon állok. Az a meggyőződésem, hogy igenis a templomok <)lyan helyek, amelyek a nemzet, a társadalom szempontjából, az ország és a főváros lakosságára nézve külön jelentőséggel bírnak. De miért méltóztatik erényéül venni ennek a rendszernek, hogy templomokat épített és elvitatni a másik rendszertől, hogy ő is épített templomokat. Mikor, melyik rendszer építette Budapest székesfőváros leggyönyörűbb katolikus templomát, a Bazilikát? A Bazilikát felépítette, illetve az építést befejezte, de a pénzt mindenesetre adta hozzá egy állítólag destruktív, valláserkölcsi alapon nem álló rendszer. Igaz? Méltóztassék végignézni a .római katolikus templomokat, amelyeket 1890-től 1914-ig a székesfőváros épített és akkor megméltóztatik állapítani, hogy több költséggel kevesebb, de gyönyörűbb templomokat épített a liberális Budapest, mint amilyeneket az utóbbi időben ez a rendszer épített. {Malasits Géza: A kereszténypárt bűne ez a sok csúnya templom!) És most, ha a valláserkölcsi alap külön jelentőséggel bír az ország lakossága szempontjából, amint meggyőződésem szerint külön jelentőséggel bír, méltóztassék elkérni és végignézni ezt a kimutatást, — amint én elkértem — hogy mennyi pénzt költött Budapest az 1914. évet megelőző utolsó 25 esztendőben különféle templomok felépítésére. (Halljuk! Halljuk!) Itt van előttem továbbá a Bárczy—Vázsonyi-féle iskolaprogramul, amely 1909-ben állíttatott össze s amely szerint Budapest székesfőváros a Bárczy—Vázsonyi rezsim alatt 32 millió pengőt költött iskolák építésére, tehát álmagyar kultúrának 32 millió pengőért épített templomokat. Ezt most ettől a rezsimtől megtagadni nem lehet, azért, mert azok az iskolák, amelyeket a BÉrczy—Vázsonyi rezsim felépített, mind állanak. Itt van a templomnévsor is, itt vannak a katolikus templomok külön összeállítva és itt vannak az unitáriustól kezdve a különböző egyházak — így például a zsidó, református, lutheránus egyházak — részére az úgynevezett liberális, vallástalan rezsim alatt adott segélyek. És itt kell megint megemlítenem azt. amit az előbb mondottam s amit higyjenek el nekem azok, akik az én sok indítványommal és sok kulissza mögötti törekvésemmel szemben arra az álláspontra helyezkedtek az egyik alkalommal, hogy még nem telt el öt év, azután amikor az öt év eltelt, hogy nem telt el tíz év Vázsonyi Vilmos halála óta, tehát még nem lehet Vázsonyi Vilmos nevéről Budapesten utcát elnevezni: nemcsak Vázsonyi Vilmos emlékével szemben követnek el kegyeletlenséget, hanem igenis saját magukkal szemben is, mert példát adnak a hálátlanságra és önmagukat teszik nevetségessé. Én tehát igenis azzal a kérelemmel fordulok hozzájuk, hogy nem maradhat meg Budapest székesfőváros abban a helyzetben, hogy a tisztességes, becsületes, a közért dolgozó, nagyszerű és nemzeti szempontból minden kritikán felül emelkedő Vázsonyi Vilmos '51. ülése 198U már eins 9-én, pénteken. nevéről egyetlen utcát ne nevezzenek el. (Büchler József : Kút hálátlanság ! — Zaj a baloldalon.) Kénytelen vagyok ezután rátérni arra a kérdésre, amelyről 1930-ban, a községi választások alkalmával kiderült, hogy a legnagyobb jelentőséggel és súllyal bír egy választás szempontjából. A t. belügyminiszter úr akkor még nem volt Budapesten, én azonban egy párt választását vezettem. Itt ül mellettem Büehler József t. képviselőtársam, aki a szociáldemokratapárt választási hadjáratát vezette 1930-ban és ő tanúsíthatja, — de azt hiszem, Homonnay képviselőtársam is tanúsítani fogja — mindazt a szörnyű visszaélést, amelyet 1930-ban a szelvénybörzén elkövettek. (Büchler József: Tehetetlenül vergődtünk!) Legelsősorban a Távirati Iroda 1930 november 26-án közölte a kereskedelemügyi és belügyminiszterek együttes rendeletét a szavazó igazolványok kikézbesítése tárgyában, amelyben azt mondották, hogy mivel ilyen nagymennyiségű ajánlott levél kézbesítése a postára nagy feladatot hárít, külön szabályzati módosításokat léptettek életbe. Akkor Gaár Vilmos volt a központi választmány elnöke; (Büchler József: Az igazoló választmányé!) ő kézbesíttette ki a szavazó igazolványokat. A városházán éjszakákon át ókuniláltak a felett, hogy ki tagja az egységespártnafc, vagy a kormányttámogató pártnak és ki tagja valamelyik ellenzéki pártnak. Az első napokban ugyanabba a házba nem egyszerre kézbesítették ki a szavazó igazolványokat, mert a szelvény mellé volt adva az igazolványokhoz, hanem ugyanabba a hasba is külön kézbesítették ki a kormánypárti választókét s később az ellenzéki választókét. A kikézbesített ajánlottlevél után jött az illető párt ügynöke, aki elszedte a szavazószelvényt attól, akinek azt kikézbesítették. Az ellenzéki pártok emberei mint az őrültek, szaladgáltak Budapesten, mert hi-, szén kis kerületekben is, — például a Belvárosban, ahol 900 szavazat kellett egy mandátumhoz, ha mindenki leszavazott volna, — ezer ajánlószelvény kellett ahhoz, hogy egy párt indulhasson. Erre Budapest székesfővárosban a hatóság akaratából, az egyik oldalon hajtóvadászat indult meg a szelvények után, (Büchler József: Posztokat állítottunk ki a postások után, hogy merre mennek!) a másik oldalon pedig a lelkiismeretlen ügynököknek olyan börzéje alakult ki, hogy a székesfővárosban voltak kerületek, ahol az utolsó percekben egy szelvény árát tíz és húsz pengőre hajtották fel. De ez még nem volt elég, ha valakinek meg volt az ezer szelvénye, akkor még minden a választási bizottságtól függött. Előfordult, hogy amikor valaki aláírta mind a három aláírni valót, — mert volt zöld szelvény, fehér szelvény és volt egy ív, — amikor tehát a zöld és a fehér szelvényt és az ívet ugyanaz az ember írta alá, megállapították, hogy a zöld szelvényt más írta alá és más írta alá a fehér szelvényt. Ha mind a három aláírást hamisították és ugyanaz az ember hamisította mind a három aláírást, akkor is megállapították, hogy nem egy kéz írta alá mind a hármat. Meg kell mondanom egészen őszintén, hogy azok jártak a legjobban, akik azt mondták, hogy ezek a választóbizottsági tagok, akik elvégre nem írásszakértők, akkor fogják az aláírásokról megállapítani azt, hogy mind a három aláírás egyenlő, ha azokat hamisítják; azt gondolták, hogy amint Anatole France szerint a legjobb tanú a hamis tanú, mert azt nem kell sokat kérdezni, az nem habozik, hanem