Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-242

40 Az országgyűlés képviselőházának tréfásan vagy gúnyosan méltóztatik-e mondani? (Rassay Károly: Komolyan mondom. mert minden határozathoz ez van klauzulának kikötve!) Ilyen értelemben nem fáj az én szívem ezekért a nem fővárosi közérdekeket szolgáló üzemekért, de sír a lelkem a magyar iparosság, a magyar államélet fenntartói egy tekintélyes részének elkoldusodása miatt, amiatt, hogy adót sem tud fizetni, s hogy gyerekei is most már proletárokká, koldusokká válnak. A munkásokat illetően pedig a bérüket azon a címen szállítanám le, ha én ülnék azoknak a bársonyszékeknek valamelyikében, — a mostani üzemi munkásoknak, mondjuk húszezer munkásnak — hogy tízezret még fel fogadhatnak, vagyis: élni és élni hagyni. (Rassay Károly: Akkor mi lesz a deficittel?) A deficitről azt hallottam, hogy annyit lehet még lefaragni és annyi helyen lehet még takarékoskodni, hogy körülbelül a mostani hiánynak a duplája lenne profiéit, icíesleg; (Rassay Károly: Olyan ember nincs, aki ezt mondja!) nekem ezt mondották, még pedig hozzáértő férfiak mondották. (Rassay Károly: Rögtön megtesszük főpolgármesternek!) Neveket nem említek. Azt hiszem, hogy jó szándékkal mondatott ez. (Bródy Ernő: Majd felemelik a villanyárakatl) T. Képviselőház! Még valamit, mig el nem felejtem! (Zaj. — Halljuk!) Egynegyed tízig van jogom beszélni, legfeljebb az egész haligatóságom távozik, én pedig egyedül folytatom beszédemet, (líassay Károly: Nem! Én itt fogok maradni! — Derültség.) Van még pro domo egy személyes fájó kérésem. (Halljuk! Halljuk a középen.) A székesfőváros árvaszéke nemcsak geográíiailag, hanem színvonal dolgában is a legelső gyámhatóság az országban. Ezt az árvaszéket voltaképpen a jelenlegi polgármester úr boldogult édesapja, Sipőcz László, a legkiválóbb magyar magán jogászok egyike emelte, aki az 1877 :XX. te. megalkotásában — a magyar Corpus Juris egyik legszebb szociális alkotása — tevékeny részt vett. Ez az árvaszék igazán árva, mert hiszen annak munkásai csendben dolgoznak. Azok az árvaszéki ülnökök és elnökök nemcsak egyéni, de anyagi felelősség mellett is intézik — ami a magyar közigazgatásnak egyetlen más ágazatában nincs meg — családok, özvegyek, árvák, egész nemzedékek sorsát, sokszor olyan bonyodalmas kérdéseket, amelyek fölött még a m. kir. Kúria tanácsai is gondolkoznának. (Úgy van!) Az a tiszteletteljes kérésem van a mélyen t. belügyminiszter úrhoz, — ez irányban már indítványt nem adhatok be, de a mélyen t. belügyminiszter úr megértő lelkétől várom a kezdeményezést — (Rassay Károly: Tessék törvényt hozni az árvaszékek államosításáról! Azt megszavazzuk! — vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Jön!) amely a törvényjavaslat bizottsági tárgyalásánál is megnyilatkozott. Kérve-kérem őt, méltóztassék itt is az egyenlő elbánás elvét érvényesíteni: ahogyan a vidéki árvaszéki elnököket helyettesítő ülnöki kart s a helyettes elnököt a törvényhatósági bizottság választja, úgy válassza meg ezentúl mint a székesfőváros tanácsnokait, az árvaszéki elnökhelyetteseket és ülnököket is, akik egész életen át egy státusban maradva, abban megöregedve a székesfőváros százezernyi árváinak, gondnokoltjainak testilelki, anyagi jóléte fölött őrködnek. (Helyeslés half elől. — Lázár Miklós: Elfogadjuk!) Az a kérdés, hogy a belügyminiszter úr is elfogadja-e. Erre nézve kérem a belügyminiszter úr jóindulatú intézkedését. Remélem, hogy az '. ülése 19

S% február 22-én, csütörtökön. osztó igazság, az egyenlő elbánás elve alapján méltóztatik e tekintetben ilyen irányú indítvánnyal járulni a mélyen t. Képviselőház elé. Mélyen t. Képviselőház! Nagyjában körülbelül elmondottam erre a törvényjavaslatra vonatkozó tiszteletteljes igénytelen megjegyzéseimet. Mégegyszer arra kérem a mélyen t. Háznak igen t. tagjait, méltóztassanak egyszersmindenkorra kiküszöbölni a tárgyalások menetéből és a vitából azokat a megkülönböztetéseket, hogy »én fővárosi képviselő vagyok, engem titkosan választottak, az urak falusi képviselők, a falukon nyíltan választottak«. Nem akarom elmondani azt a dajkamesét, amelyet az előbb hallottam egy szabályszerű és házszabályellenes közbeszólás alakjában, amilyeneket néha akaratom ellenére, önkénytelenül én is meg szoktam ereszteni. Tehát, mondom, méltóztassanak olyan megértéssel fogadni ezt a javaslatot, amilyen megértéssel a mélyen t. belügyminiszter úr ennek a törvényjavaslatnak minden rendelkező részében az ő és a főváros közönsége terhének könnyítését célzó terveit előbbrevinni véli és a főváros közigazgatását egyszerűbbé, olcsóbbá és ezt a szomorú magyar sorsot az ország fővárosában is elviselhetőbbé tenni igyekszik. (Ügy van! Helyeslés jobb felől.) Méltóztassék így felfogni ennek a törvényjavaslatnak szellemét, mert hiszen a szavak is ezt mondják, tehát nem lehet a szavaknak más jelentőséget tulajdonítani. Méltóztassék ebben az értelemben fejteni ki mélyen t. képviselőtársaimnak álláspontját, mindenkinek a maga meggyőződését és azt hiszem, hogy egy ilyen értelemben folytatott akármilyen hosszantartó vita is csak a székesfővárosnak, csak a magyar közéletnek;, csak ennek a szegény országnak fog hasznára válni. Ezzel a kívánsággal, ezzel a meggyőződés sel, általánosságban elfogadom a törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A napirendre szánt idő letelvén, a vitát megszakítom és előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap, pénteken délután 5 órakor tartsa s annak napirendjére a ma tárgyalt törvényjavaslat folytatólagos tárgyalását tűzzük ki. Kíván valaki a napirendhez hozzászólni? Frey Vilmos jegyző: Müller Antal! Müller Antal: T. Képviselőház! A napirendi vita alkalmával akarok szóvá tenni egy kérdést, amelyről ugyan már tegnap és tegnapelőtt is megemlékeztek, de meggyőződésem az, hogy minden képviselőnek kötelessége lelkiismerete és programja alapján dolgozni és én úgy érzem, hogy kötelességem ezt a kérdést a Ház plénuma előtt szóvátenni. A diplomáciai szerződések mindig titkosak és misztikusak voltak. Soha nem tudtak róla azok, akik felett határoztak. Mi ugyan örülünk minden állam barátsági szerződésének, különösen akkor, ha abból a szerződésből reális gazdasági előnyök is származnak, s még azt sem kutatjuk, hogy az illető országokban milyen államforma van, királyság-e, avagy köztársaság, de a szovjet államformát elismerni, legalizálni szerintem mégsem lehet. (Ügy van! Úgy van! a balközépen.) Azt, hogy mi azzal az állammal, amelyet 15 esztendőn keresztül szidtunk, átkoztunk, most kezet fogunk, nem tudom hogyan magyarázzuk meg a becsületes magyar népnek. Tudomásom szerint a nemze tek többsége még mindig nem ismerte el a