Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-253

518 Az országgyűlés képviselőházának -25 3. ülése 193% március 20-án, kedden. nácsot is méltóztatnék alkotni, amely a ma­gyar zenének, a magyar színházi zenének — ér­tem ezalatt az opera- és operettzenét — export­ját a külföld felé irányítaná, zenei politika szempontjából, a magyar nemzeti zene külföldi propagálása szempontjából, mert egészen bizo­nyos, hogy odakünn éppen azok a darabok és azok a zeneművek tetszenek, akiknek magyar­sága elüt ß külföldi átlagzenészek gondolat­körétől. (Úgy van! jobbfelől.) Ezért tartom én szükségesnek és helyesnek a zeneművészeti tanácsot. Ami a képzőművészeti tanácsot illeti, he­lyeselni tudom a javaslatnak azt a gondolatát, hogy az eddigi rendszer, mely szerint egyes képzőművészeti testületek, egészen kis társa­ságok, a Képzőművészeti Tanácsba delegátuso­kat küldhettek be, megszűnik és a miniszter úr egy kisebb számú, de válogatott Képzőművé­szeti Tanácsadó Testületet méltóztatik kreálni, amely tanácsadó testületben — hiszem és egé­szen nyugodt vagyok benne — a miniszter úr minden képzőművészeti irány képviselőit ösz­sze fogja gyűjteni és nem fognak egyoldalú, művészeti politikát folytatni, amely egyoldalú művészeti politikának múlt évi költségvetési beszédemben néhány torz képét a Ház elé ve­títettem. A magyar művészet exportjának szem­pontjából fogom fel ezt a kérdést és azt sze­retném, hogy ha a komoly magyar nemzeti művészet volna nálunk ezentúl is exportcikk és ha a külföldi kiállításokon ezt a komoly magyar és nemzeti művészetet mutatnák meg, azt a művészetet, amely ősi magyar talajból fakad, amely magyar eszközökkel fejezi ki magát, s amely a magyar lelket és a magyar karaktert viszi képzőművészeti alkotásain ke­resztül a szemlélők elé. Ebből a szempontból nagyon nehezménye­zem ebben a pillanatban a római egyházművé­szeti kiállítás egyoldalú összeállítását, (Hall­juk! Halljuk!) mert ezen a kiállításon szere­peltek mindazok a művészek, akik egy bizo­nyos művészeti irányhoz tartoznak, (Hornon­nay Tivadar: A szélsőségesek is!) de nem sze­repeltek azok a komoly magyar egyházi mű­vészek, akiknek pedig egy ilyen nemzetet reprezentáló külföldi kiállításon szerepel ni ök kellene. így például nincs Rómában feltüntetve sem Márton Ferenc, sem TJngváry Sándor, sem Dankó József, de nincs feltüntetve Kacziány Aladár, Dudits Andor, Orbán Antal sem és az iparművészek közül sem Stein János, sem Lesz­kovtzky György, sem Mende Vincze, vagyis azok a művészek, akiknek nemzeti művészete minden vitán felül áll. Márton Ferencnek egy reprezentatív egyházművészeti kiállításról nem volna szabad kimaradnia. Kérem a mi­niszter urat, hogy a most rendezés alatt álló XIX. velencei reprezentatív magyar kiállítás­nál méltóztassék gondoskodni arról, hogy ezen a kiállításon a magyar művészetnek minden iránya szintén képviselve legyen. Adja ki a rendeletét, hogy a lelkiismeretesen kiváloga­tott anyagból a mi nemzeti művészetünk kon­zervatív része is részesüljön legalább egy ter­met megtöltő anyaggal. Ilyen óhaj elől a mi­niszter úr már csak azért sem zárkózhatik el, mert a magyar nemzeti művészetet egy irány­nyal nem lehet reprezentálni, hanem helyet kell adni mindenkinek. Nem kifogásolom, ha egy extrém művé­szeti iránynak is helyet adnak, de ugyanezen a jogon kérem a miniszter urat, hogy a legkon­zervatívabb művészetnek is adjon helyet, (He­lyeslés a jobboldalon.) mert csak így kap a kül­föld Velencében átfogó képet a magyar művé­szetről. Miután ez a kiállítás még csak most van szelektálás alatt, miután a kiállítás anyaga csak május 20-ára kell, hogy kész legyen, még idejekorán terjesztettem a miniszter úr elé ké­résemet. Végül csak azt vagyok bátor mondani, hogy a bizottságban azt az ígéretet tettem, hogy a fővárosnak a művészet pártolására for­dított kiadásait összehasonlítva az államnak ilyen célra kiadott kiadásaival, illusztrálom azt, hogy nem ok nélkül, hanem teljes joggal kívánhatja a főváros, hogy ebben a tanácsban a magra exponenseivel résztvehessen. Az 1926/1927., az 1927/1928.. az 1928/1929. költségveté­sekben még külön volt választva a képzőművé­szet a többi művészeti irányoktól éspedig úgy, hogy az 1926/1927. költségvetésben az állam 371.000 pengőnyi hozzájárulásaiból 152.000 volt a képzőművészetekre és iparművészetekre felvett összeg. Az 1928/1929-iki költségvetésiben 256.000 pengőből 162.000 pengő volt a képzőművészet támogatására fordított összeg. Ennek a három évnek az átlaga szerint tehát a képzőművésze­tek támogatására eső rész az állam részéről a művészetek támogatására felvett összegnek kö­rülbelül 50%-át teszi ki. Ha tehát most a to­vábbi költségvetéseket — amennyiben az 1929/1930. költségvetésben a képzőművészetet a többi művészettel összevonták, és nem volt kü­lön kimutatva a képzőművészet támogatására felvett összeg — 50%-os alapon számítom, ak­kor a következő arányok jönnek ki: az 1930-as állami költségvetésben 250.000 pengő van, ugyanakkor a fővárosi költségvetésben 421.000 pengő. (Zsindely Ferenc: Na jó, de a színhá­zak!) Ebben nincsenek benn a színházak, r csak a képzőművészet. Az 1930—31-es költségvetésiben az államnál van 200.000 pengő, a székesfővá­rosnál 340.000 pengő. 1931/32-es költségvetésben az államnál van 190.000, a fővárosnál 280.000 pengő. Az 1932/33-as költségvetésben az állam­nál van 105.000, a fővárosnál 200.000 pengő és az 1933/34-es állami költségvetésben van 105.000 pengő, a fővárosiban 180.000 pengő. Mint mél­tóztatnak látni, a fővárosnak a képzőművésze­tekre fordított kiadásai majdnem kétszeresei az állam erre fordított kiadásainak. Tekintet­tel arra, hogy a főváros lélekszámban csak egy­nyolcadrésze az országnak, ennek következté­ben ez a kiadás még sokszorozottabban értéke­lendő. Ezért tehát amikor azt kívántuk, hogy a főváros három képviselője hivatalból helyet foglaljon ebben a tanácsban, akkor egészen he­lyes és jogos álláspontot foglaltunk el. (Ügy van! Ügy van! a. baloldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Befejezem beszéde­imet azzal, hogy ezt a javaslatot melegen üd­vözlöm, minden módosítás nélkül általánosság­ban és részleteiben is elfogadom. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Kíván még valaki szólni? (Kóródi­Katona János szólásra jelentkezik.) Kóródi­Katona János képviselő urat illeti a szó. Kóródi Katona János: T. Képviselőház! Kívánatosnak tartom ezt a javaslatot azért, mert ezáltal végre lesz a művészetnek és az irodalomnak, olyan fóruma, amely már rég­óta kívánatos a magyar művészeti és iro­dalmi életben. A miniszter úrnak és a leendő művészeti tanácsnak figyelmébe ajánlom itt a magyar művészetnek egy rendkívül fontos momentu­mát: a nagybányai festőiskolának, a magyar Barbizonnak ügyét, amely az utóbbi években már-már feledésbe merült. Pedig ha a ma-

Next

/
Thumbnails
Contents