Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-252
484 Az országyűlés képviselőházának 2 inat, amelynek itt a képviselő úr kifejezést adott és ennek honorálásaképpen belevettem a javaslatba azt a szöveget, hogy a .számszék feladatának ellátásához feltétlenül szükséges mértékben lehet a számszék személyzeti létszámát megállapítani. Ez annyit jelent, hogy többet nem alkalmazhatok ott, mint amennyi feltétlenül szükséges. Számszerű korlátozásba ma nem mehetek bele, mert senki sem tudja azt előre, hogy a számszék átszervezésével milyen létszám lesz ott feltétlenül szükséges. De azt hiszem, a javaslatnak ez a meghatározása elegendő megnyugtatásul szolgál abban a tekintetben, hogy a miniszter nem lépheti túl a szükségesség határait. (Helyeslés.) Ezért kérem a javaslat szövegének elfőrj«o /i p c Q T Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A 12. § meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Pótlásképpen Petrovácz Gyula és társai adtak be indítványt a 12. §-hoz. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e Petrovácz Gyula és társai pótló indítványát elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház az indítványt nem fogadja el. Következik a 13. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék felolvasni. Herczegh Béla jegyző (felolvassa a törvényjavaslat 13. §-át.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Herczegh Béla jegyző: Petrovácz Gyula! Petrovácz Gyula: Mélyen t. Képviselőház! Ennél a szakasznál, amely a tisztviselők választására és kinevezésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza, módosításként voltam bátor javasolni, hogy a nyolcadik, kilencedik és tizedik bekezdések töröltessenek. A nyolcadik bekezdés arról szól, hogy a polgármestert és az alpolgármestert állásában a belügyminiszter előterjesztésére az államfő erősíti meg; a kilencedik bekezdésben az van, hogy ha az államfő a polgármestert vagy alpolgármestert állásában meg nem erősítette, akkor 30 napon belül új választást kell (tartani; a tizedik pekezdés pedig azt kívánja, hogy ezalatt az idő alatt, amíg ez a ímegbizatás tart, az illetőt polgármesteri, vagy alpolgármesteri állásra jelölni nem lehet. Ez az egyik módosításom, amelyet itt javasoltam. Másik módosításom pedig az. hogy a főjegyzőket, tanács jegyzőket, az árvaszéki elnököt, helyettes elnököt, ülnököket, a tiszti-főügyészt és helyettesét a törvényhatósági bizottság válassza, ne pedig a polgármester nevezze ki. Ezenkívül még két indítványom van. Javaslom azt is, hogy a »meghallgatásával« szó helyett »választása alapján« szavak tétessenek !be a 13. § 2. bekezdésének 7. sorába, hogy a közoktatási személyzet közül az igazgatókat ne a közoktatásügyi bízottság meghallgatásával, hanem a közoktatásügyi bizottság választása alapján alkalmazza a polgármester. Végül utolsó módosításom, amelyet a 16. (bekezdésbe tettem bele, az, hogy az üzemi igazgatóknak a közgyűlés által való választását tenném lehetővé. Ezek az indítványok szorosan összefüggnek egymással és kiindulásom az a tétel, amelyet már az általános vitában is indokoltam, hogy a polgármester megszűnik az autonómia tisztviselője lenni a törvények eme szövegezése okából. (Ügy van! a báloldalon.) Leszek bátor elmondani azt a processzust, amelyre szüksége van a főpolgármesternek ah2. ülése 19 S% március 16-án, pénteken, hoz» hogy megválasztasson egy polgármestert anélkül, hogy ahhoz a törvényhatósági (bizottság egyetlen szavazattal hozzájárult volna. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az eljárás a következő. Tegyük fel, hogy X. urat kívánja megválasztatni polgármesternek a kormány. Akk or a főpolgármesternek szüksége van két pályázóra, akik megelégszenek azzal, hogy ők a polgármesteri állásra csupán jelöltetnek, akiknek megtiszteltetés az,, hogy őket a polgármesteri állásra második,, vagy harmadik rangsorban jelölik. Ezeket magához hívja, megállapodik velük és bekéri tőlük a jelöléstől való visszalépésüket. Mihelyt ez a két úr a jelöléstől való visszalépését a főpolgármester kezébe adta, abban a pillanatban már van egy valódi jelöltje és két olyan jelöltje, akinek lemondási nyilatkozata már a zsebében van. Most még három törvényhatósági bizottsági tag kell neki. A kijelölő választmányt tudniillik ad hoc állítják össze és ebiben az ad hoc összeállításban a kijelölő választmány három tagját a főpolgármester nevezi ki, három tagját a közgyűlés választja és az elnök a főpolgármester. (Felkiáltások balfelol: ö dönt! — Csilléry András: Teljesen ki van szolgáltatva!) A főpolgármester tehát magához kéret három olyan Ibizottsági tagot, akik ugyancsak meg vannak tisztelve, ha a főpolgármester őket a kijelölő választmány tagjaivá kinevezi. Ezekkel viszont megállapodik és leköti őket írásban magának, hogy a főpolgármester jelöltjére tartoznak a kijelölő választmányban szavazni. Ebben a pillanatban készen van az egész dolog. Mert mi történik? A kijelölő választmányban a főpolgármester három jelöltje kap három szavazatot az általa kinevezett emberek révén, a többiek kapnak három szavazatot a törvényhatósági bizottság által választott urak részéről. Dönt, mint elnök, a főpolgármester, ennek következtében világos dolog, hogy csak az a három úr lehet jelölve, akiket a főpolgármester úr előzetesen már megállapított és most össze lehet hívni a polgármesterválasztó közgyűlést és azon a közgyűlésen a szavazóhelyiség bejáratára ki kell függeszteni a már előzetesen elkért két lemondó nyilatkozatot, bejelentvén, hogy ez a két úr a jelöltségtől visszalépett és akkor marad az a polgármesterjelölt, akit a főpolgármester előzetesen kijelölt. (F. Szabó Géza: Jelölés után nem lehet visszalépni. — Zaj és ellenmondótok a baloldalon.) A törvényben nincs benne» méltóztassék errenézve javaslatot tenni, nagyon fogok neki örülni. Azt akartam kérni a belügyminiszter úrtól, méltóztassék kizárni ezt a lehetőséget, flaogy így a polgármestert továbbra is az autonómia tisztviselőjének tarthassuk. (F. Szabó Géza: Az 1929: XXX. tcikkben fcenne van!) Az nem vonatkozik a fővárosra. A fővárosnál igenis lehet és minden alkalommal van is viszszalépés. így a főpolgármesternek két jelöltre és három bizottsági tagra van szüksége és az lesz a polgármester, akit akar. Ilyen emberek mindig; vannak; a pályázók között is van talán kettő és a bizottsági tagok között is van talán három. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Jó tudni! — Zaj.) Mintha nem tudnák eredetileg. En csak aztszeretném a Ház előtt ad oculos demonstrálm, hogy ne méltóztassék a továbbiakban azt kívánni, hogy a polgármestert az autonómia tisztviselőjének tartsuk, mert a polgármester ezen törvénykonstrukció szerint többé nem az autonómia tisztviselője, ha pedig a polgármester nem az autonómia tisztviselője, akkor termé-