Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-251
Az országgyűlés képviselőházának 251, ülése 193U március 9-én, pénteken. 389 Elnök: Kíván még valaki szólni 1 ? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A 'belügyminiszter úr kíván szólani. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Képviselőház! A törvényjavaslat kapcsán elhangzott vita során megnyugvással állapítottam meg, hogy az az izgalom és nyugtalanság, .amelyet ennek a. törvényjavaslatnak híre keltett, elült és ma már nem beszél senki alkotmánysérelemről, nem beszél .senki olyan dolgokról, amelyek a közvéleményt első pillanatban izgatták és fogalkoztatták. De azt is meg kell állapítanom, hogy különösen a vita első fázisában az ellenzéki igen t. felszólaló urak részéről ismételten és ismételten hangzott el az a felfogás, hogy ha ez a javaslat nem is tartalmaz alkotmánysértő hntézkedéseket, egészen biztos, hogy a kormányt alkotmányellenes szándékok vagy valami rejtett célok vezették ennek a javaslatnak előterjesztésénél. Ami először is a kormány alkotmányellenes szándékait és titkos céljait illeti, bár a kor•mányelnök úr errevonatkozóan legutóbb elég határozott nyilatkozatot tett, a magam részéről is szükségesnek^ tartom leszögezni a kormánynak azt az álláspontját, hogy a kormány a magyar alkotmányt olyan szent dolognak tekinti és annyira a magyar nemzeti élet attribútumának tartja, (Halljuk! Halljuk!) annyira megvan győződve arról, hogy a magyar alkotmány fennmaradása nélkül ez a nemzet sem tudott volna ezer esztendőt megélni (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és a magyar alkotmány nélkül nem tudna további időket sem megélni, (Ügy van! a balközépen) hogy a magyar kormány sohasem fogja magát arra elhatározni, hogy a magyar alkotmányt megsértse vagy azzal szemben járjon el. (Helyeslés és éljenzés.) A magam részéről soha olyat nem vállalnék, ami meggyőződésem .szerint a magyar alkotmányba ütközik. (Elénk éljenzés.) T. Képviselőház! De disztingválni kell. A magyar alkotmány ezeréves élete és talán a magyar nemzet ezeréves élete is annak köszönheti ezt az ezer évet, hogy a magyar alkotmány nem írásban lerögzített valami volt, hanem olyan alkotmány, amely mindig lépést tudott tartani az élet fejlődésével és idomulni tudott a viszonyokhoz. (Ügy van! Ügy van! — Eckhardt Tibor: Kicsit visszamaradt az utóbbi évtizedben!) Még ezt is elismerem. De egészen bizonyos, hogy ha nem volna meg ez a tradicionális, a nemzet lelkéből fakadó ereje ennek az alkotmánynak és ha nem lett volna meg ez a rugékonysága, akkor ez a nemzet már régen nem léteznék. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) Ha visszatekintünk a magyar alkotmány fejlődésének és közelebbről a magyar közjog fejlődésének történetére, meg kell állapítanunk, hogy az évszázadok folyamán — ami különben természetes és minden állam életében így van — a tekintély elve és a szabadság elve állandóan küzködtek a kiegyensúlyozódás érdekében. Voltak periódusok a magyar állam életében, amikor a szabadság elve tört előre, mert az állam érdeke ezt kívánta és ezt engedte meg, viszont voltak periódusok, amikor az állam és éppen az alkotmány léte érdekében a tekintély elvének kellett előrenyomulnia és a tekintély elvének előtérbe tolulásával kellett éppen az alkotmányt és a nemzet lételvét biztosítani. (Rassay Károly: Mikor volt ez? Hol volt? Mi volt?) Nem akarok most történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, (Rassay Károly: Igen meszszemenő teória!) de nagyon sok epochajára rá tudnék mutatni a magyar történelemnek, amikor a közhatalom, a főhatalom volt az, amely erősbödött, amelyet erősíteni kellett. (Krüger Aladár: Mátyás király idejében!) — Mátyás király kora nem volt alkotmányos kor — és viszont voltak korszakok, amikor a központi hatalommal^ szemben a szabadságjogok tudtak erősödni és előretörni azért, mert akikor a nemzet olyan időket élt, hogy a szabadságjogok kiterjesztése a nemzet életét és az alkotmányt nem veszélyeztette. Ezek a dolgok, elismerem, nagyon vékony hajszálon függenek össze a törvényjavaslattal, de miután ez a téma itt anynyit pertraktaltatott, szükségesnek tartottam reá kitérni. Mondom, rendíthetetlen híve vagyok a magyar alkotmánynak, de nemcsak híve vagyok, mert hiszen híve kell hogy legyen minden magyar ember, — mert nem lehet magyar ember, aki a magyar alkotmánynak nem volna híve •—hanem érzem azt is, hogy sohasem tudnék vállalkozni olyan dologra, ami a magyar alkotmányba ütközik. (Elénk helyeslés a joobr és baloldalon.) Mégis azt kell mondanom — és ez a kor, amelyben élnük, ez a kor, amely egy még be nem látható, mélyreható, társadalmi, politikai és gazdasági átalakulásnak a kora (Eckhardt Tibor: És szociális!) — és szociális, ezt értem társadalmi alatt, mert hiszen elsősorban szociális átalakulásról van szó, — ez a kor, amelynek a tünetei ma, mondom, még csak következtetést sem engednek a jövőre, ele amelynek a jelenségei már azt hozzák magukkal hogy szerte J^urópában, államok küzködnek a forradalmak és a diktatúrák között (Rassay Károiy: Nem annyira szerte, mint inkább szertelenül!), ez a kor nem a szabadságjogok túlságos kiterjesztésnek kora, hanem inkább a főhatalom és az állami tekintély erősítésének kora. (Ügy van! Ugy van! a jobboldalon. — Bródy Ernő: Például Angliában!) Nem beszélek Angliáról. (Rassay Károly: Se Svájcról, se Dániáról, se bvedországról, sem a többiről!) Anglia olyan boldog^ ország, amelyről miniszterelnöke meg tudta állapítani, hogy boldog lehet az a nemzet, amely azt a válságot — ott egyelőre csak financiális válságról volt szó — amelyet Anglia átélt, alkotmányos, normális eszközökkel tudta megoldani. (Rassay Károly: Bizony, szemben ezekkel az államokkal!) Ez Anglia volt! (Eckhardt Tibor: Azért tudta megoldani olyan simán! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) De ne beszéljünk erről. Franciaországnak messzemenő demokratikus alkotmánya van. Arra nézve, hogy ott mi fog történni, nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de nem tudjuk, hogy meg tudja-e alkotmányos úton oldani a maga krízisét. (Rassay Károly: Hova megyünk ezekkel a teóriákkal?) Én nem akarok messzemenni, én csak azt állapítom meg, mert nekem ez a meggyőződésem, hogy igenis ma nem lehet arra gondolni, hogy a szabadságjogok, vagyis az önkormányzat, — mert hiszen ez is egy szabadságjog, — szélsőséges kiterjesztése útján vezessük a nemzetet, ma igenis gondoskodnunk kell arról, hogy az állami főhatalom szükséghez mért megerősítése útján vezessük át az országot azokon a kríziseken, amelyeknek még feltétlenül előtte áll. (Eckhardt Tibor: De csak a szükség mértékéig!) A szükséghez képest. (Eckhardt Tibor: És soha azon túl!) Soha azon túl! (Eckhardt Tibor; így igaz!) Le akarom szögezni, hogy itt beszéltek bizonyos veszedelmekről. Beszéltek, nem / tudom én. a Führer-szisztémáról és más szisztémákról, (Ras56*
