Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-251

Az országgyűlés képviselőházának 25, a Corpus Jurisba. De ha bekerül a Corpus Jurisba, akkoir az indokolás is benne lesz. Vannak lelkiismeretes képviselők, vagy lesznek 20—50 év múlva is, akik azt mondják, nézzük csak meg, mi volt az indoka annak, hogy a m. kir. kormány ilyen törvényjavaslattal jött a Ház elé, amely — amint mondottam — igazságtalan és méltánytalan is és akkor azt fogják látni az indokolásban is, amely azután mindenre ráteszi a koronát és bántó is, hogy (olvassa): »Azoknak, akik a^ most említett rendelkezéseket az autonómiára sérelmeseknek tartják, nyugodtan válaszolhatom azt, hogy ez a legenyhébb' mód, amelyet a székesfőváros ügyeinek rendbehozatala végett felelősségem tudatában javaslatba hozhatok.« Higyje meg, igen t. miniszter úr, bennünket és engem minden személyi dologtávol szokott tartani. Nem szoktam soha személyeskedni, de fáj, hogy a miniszter úr ezt aláírta és úgy gondolom, hogy nagy elfoglaltsága mellett ez a mondat talán kikerülte a miniszter úr figyelmét, mert ez annyit jelent, hogy ügyész után kiáltok, (vitéz Keresztes-flFischjer; Ferenc belügyminiszter: Dehogy annyit jelent!) Örülnék, ha a miniszter úr volna olyan szíves és már csak indokaimnál fogva is megtenné ezt a rektifikációt. Azért teszem ezt szóvá, mert nem gondolom, hogy ez az indokolás a miniszter úr véleményével egyezik és hogy azt olyan interpretációban méltóztatik érteni, amely nekünk fáj. Nagy köszönettel venném, ha erre való tekintettel szíves volna megmagyarázni. De mi az az ok, amiért bennünket ilyen vádakkal illetnek az indokolásban? Az egyik helyen azt mondja az indokolás, hogy »ennek az áldatlan helyzetnek nyomán« meg kell .szüntetni ezt meg ezt, máshol meg még erősebb kifejezéseket használ. Nem akarom a Ház idejét túlságosan igénybe venni. »Ennek a helyzetnek nyomán.« Nem tudom megérteni, mi oka volt az igen t. belügyi kormányzatnak arra, hogy ilyen éles bírálattal támadjon egy érdemes testületet, amelynek lelkiismerete nyugodt, tiszta és amely kötelességét igyekezett teljesíteni, mint ahogyan teljesítette is. Rámutathatnék arra, hogy az indokolás azokban a pontokban, amelyekre a 33-as bizottságra utalni méltóztatott, nem teljes, nem tökéletes. Beszéltem, a 6-os albizottság- tagjaival, akik azt mondják, hogy a pontok előtt és után még mások is vannak. Nagyon furcsán fog majd hatni ez később, amikor komoly képviselők meg fogják nézni az indokolást és ilyen alapon ítéletet akarnak mondani arról a munkáról, amelyet a székesfőváros törvényhatósági tanácsa produkált, (Eckhardt Tibor: Az indokolás valószínűen az első javaslathoz készült és a másodiknál ott maradt!) ha nincs rektifikáció, ha nem módosítják az indokolást. Nem tettem volna ezt szóvá, ha a kodifikátor urak, vagy az előadó úr rámutattak volna erre. Mi abban a székben nem egy szer ültünk már, mint előadók és befolytunk abba, mint képviselők és előadók, hogy az indokolásba necsak az adminisztráció^ elgondolása kerüljön be, hanem a minisizter és az előadó együttes véleménye is lefektettessék, mert máskép nem vállaltuk az előadói tisztséget. De van azután még egy dolog. »A törvényhatósági tanáccsal szemben törvénytelen eljárás, vagy pedig az állam, vagy a törvényhatóság érdekeit veszélyeztető magatartás esetén még a feloszlatás lehetősége sincs meg« — mondja az indokolás. Ez igaz. De talán ilyen KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ XX. í. ülése 1934- március 9-en, pénteken. 387 t erős kitételt nem volna szabad egy indokolásba J bevenni. Vájjon tétetett-e ebben a törvényható j ságban egyetlen olyan javaslat, mert volna-e I egyetlen bizottsági tag ebben a tanácsban j olyan javaslattal jönni, amely a nemzet érdekei ellen lett volna, vagy azokat veszélyeztette volna? Az illető egy pillanatig sem maradhatott volna annak a törvényhatósági tanácsnak tagja és nem tudnám megbántani ezt a tanácsot, annak egyetlen tagját sem azzal a feltételezéssel, hogy ilyesmire valaha is gondolt volna. Erre a válasz az: de lehet. Azt mondom, hogy az, aki ezt írta, — valahogv úgy néz ki a dolog — összetéveszti az államnak jól felfogott érdekét a kormányzat érdekével — nem a miniszter úrra gondolok, egy pillanatig sem gondolok rá — (Eckhardt Tibor; Kire gondol?) Mellékes, hogy kire. Itt van az előadó, itt vannak a kodifikátorok. A miniszter úrnak meg kellett volna ezt néznie és azt kellett volna mondania, hogy kérem, ezt nem helyeslem és kitörlöm. Igen t. Ház! Ezzel végeztem az indokolással, de meg kell még állapítanom, hogy amikor az indokolás egy része a költségvetési deficitre alludál, akkor azok, akik ennek a törvényjavaslatnak részesei voltak és a fővárost ennyire támadták, megfeledkeztek, könnyen felejtettek. Nem tudják, vagy elfelejtették, hogy 1920-ban 200 millió korona amortizációs kölcsönt vett fel a

f székesfőváros adminisztrációs ügyek intézésére. Ez volt a főváros életében ebben a tekintetben az egyetlen törlesztéses kölcsön. Miért? Azért, mert egy fillér sem volt a székesfőváros pénztárában, amivel a tisztviselőket fizethettük volna és amivel az ügyeket tovább lehetett volna vinni. És mi a helyzet? Ismétlésekbe nem bocsátkozom. Amikor felállították a vagyonmérleget, t. barátaim, megállapították, — és helyesen — hogy ma a főváros vagyona 1 milliárd és 19 millió pengő. Nagyon természetes, hogy amikor velünk szemben ilyen indokolást méltóztattak hozni, akkor a székesfőváros törvényhatósági tanácsa is úgy érezte, hogy ezzel szemben kell valamit tennünk, fel kell emelnünk óvó, intő szavunkat, hogy valahogyan ne tűnjék fel olyan színben a mi városvitelünk, hogy az reánk és a jelenlegi vezetőségre nézve árnyékot vessen. Éppen azért Csilléry t. barátom válaszképpen azt mondotta, hogy a főváros zárszámadását a legrövidebb időn belül terjesszék elénk, mert mi a mérleget látni, a vagyonleltárt ismerni akarjuk, mert addig, amíg a helyzet nem változik, ne méltóztassanak azt gondolni, hogy olyan irányban, mint ahogyan egyes új frakciók f gondolják, változni fog, —• ez hiú ábránd, lázálom, egy 40 fokos láznak az álma, (Rassay Károly: Sőt több, mint 40 fokos!) amely feltétlenül halálra fog vezetni — hanem azért, hogy saját magunkat megnyugtassuk. (Rassay Károly: Ügy van!) Fábián Béla t. képviselőtársam beszélt itt arról, hogy az 1920-as rezsim előtt milyen tételeket fordítottak kulturális, egyházi célokra. Megállapítom, hogy a túloldal egyik-másik képviselője részéről indított attak teljes egészében fiaskóval végződött, de megállapítom azt is, hogy ez a megtámadott főváros az utolsó 10 esztendőben a normál kiadásokon és szükségleteken felül 150 millió pengőt fordított beruházásokra, amelyek közt a városépítés 40 millió, a kultúra 44 millió, a közgazdaság 4 millió pengővel^ szerepel, szóval a főváros jelenlegi vezetősége, amelyet keresztény rezsimnek, vagy nem tudom minek szoktak egyesek a legszélső oldalon mondani, nyugodt lelkiismerettel áll az ő polgármestere melletti akj 56