Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-250

350 Az országgyűlés képviselőházának 250. ülése 19SU máröius 8-án, csütörtökön. és módot nem tudták tőkével követni, ezért vándoroltak ki a fővárosból, ezért lett a fővárosnak százezerrel kevesebb lakosa, közadóban, közszolgáltatásokban, kereskedők és iparosuk jövedelmében ezért hiányzik ez a százezer lakos ugyanakkor, amikor csodálatosképpen anynyi közművet létesítettünk, annyira kinyújtottuk a főváros terjedelmét közművekkel, hogy valóban meg kell némely utca előtt állni, és nem lehet csodálkozni azon, ha a főváros lakossága bizonyos utcáknak láttára megáll, csodálkozik és egyes pártok és pártvezérek neveivel hozza azon utcák létesítését összefüggésbe, valószínűleg igazságtalanul, valószínűleg jogtalanul. Nem lenét azonban í-ossznéven venni, ha ilyen kétségek és aggályok támadnak az ember lelkében, amikor végigmegy a Törökvészúton, amelynek két oldalán kis apró házacskák, villácskák és szántóföldek állnak, amelyet azonban olyan felszereléssel épített fel a főváros, mintha ott a villamos-, autóbusz- és autóforgalomnak eddig nem ismert méretei játszódnának le. A Pusztaszeri-út Budapestnek ma körülbelül a legnagyobb költséggel és legszélesebben felépített chaussée-ja és azzal az óriási közlekedéspolitikai hivatással bírna, hogy összekösse Óbudát Pasaréttel, holott én igen sokszor megállok egy fél óráig a két utca keresztezésénél, a Törökvész-út és a Pusztaszeri-út keresztezésénél és fél órán belül nem látok semmiféle közlekedési eszközt sem az egyik, sem a másik utcán. Nagyon nagy fantázia kellett azoktól is, akik ezeket az utcákat óriási költségekkel létesítették, annak elképzeléséhez, hogy miért fejlődjön ki Óbuda és Pasarét között olyan élénk forgalom, amely ezt a sok százezer pengős kiadást indokolja. (Petracsek Lajos: Ez a kilátásos autóút!) Tudjuk, mint épült fel a leggyönyörűbb nagy út most a Sashegyre kőfalakkal, támfalakkal, amikor a Farkasréti-temető bejáratához mindenféle nagyobb hegyek megmászása nélkül egyszerűen lehetett volna a völgyben megfelelő utat építeni. Ismétlem, egyfelől elmulasztottuk azokat az intézkedéseket, amelyek észszerű építési szabályzat, észszerű telekfelosztó szabályzat által benntartották volna a fővárosban azokat, akik kivándoroltak, másfelől azonban mesterségesen megnyújtottuk a főváros területét, úgyhogy olyan abszurdum került ki a pénzügyi számadásokból, hogy én utánanéztem a dolgoknak. A közművek létesítésére a főváros a vízvezeték nélkül — mert hiszen a Vízművek csak a legutóbbi időben lettek fővárosi üzemmé, mert addig a kameralisztikus módszer szerint könyveitettek el, azt tehát külön nem tudom megállapítani — 1926tól 1932-ig 157 millió pengőt adott ki. A Vízművekkel kapcsolatban teljesített építkezésekkel együtt legalább kerek 180 millió pengőt tesz ki a kiadás, ugyanakkor pedig 1926-tól 1932-ig a fővárosban az összes épületek építésébe a. statisztika szerint 357 millió pengőt fektettek. A fővárosban épült összes házak értékének a felét költötték el tehát a közművekre, világos bizonyságául annak, hogy semmiféle vezető gondolat nem állott fenn a város szabályozása, város építése tekintetében, hanem ki nem számítható, vagy talán énpen kiszámítható momentumok döntötték el, hogy kik. miért és hogyan létesítették ezeket a munkákat. T. Képviselőház! Az idő rövidségével számolva még csak egy momentumra akarok utalni a főváros pénzügyi adminisztrációja tekintetében. Ez a momentum az, hogy itt a Képviselőházban lefolytatott vita során állandóan hivatkozás történt a mi üzemeinkre, az üzemek nagyszerű vezetésére. En a nagy monopolisztikus üzemekről beszélek és nagyon nehéz bizonyítani, hogy ezek az üzemek jól, vagy rosszul vannak, vagy voltak-e vezetve. Miért? Azért, mert minden monopolisztikus üzem annyi jövedelmet hajt bizonyos fokig, amennyit az illető autonómia éppen el akar érni és attól függ, hogy magas-e, vagy alacsony a tarifája. Ha az elektromosés gázvilágítás egymillió lakos felett rendelkező fővárosban a kezemben van, akkor természetes, hogy úgy szabhatom meg a világítási díjat, hogy az jelentékeny bevételt adjon. Mert akik bevezették az elektromos- és gázvilágítást, természetes, hogy legfeljebb el vannak keseredve a magas áraktól, de a világításnak erről a módjáról nem mondhatnak le. De ezeknél az üzemeknél nincs módunkban azt állítani, hogy rosszul vannak vezetve. En abszolúte nem is akarom ezt allegálni, csak összehasonlítást nyerünk a monopolisztikus üzemek vezetésének megítélésére, ha megnézzük, hogy mi történt a Közúti Vasútnál, amióta a főváros — mint az előbb említettem — ingyen örökölte az egész Közúti Vasutat. A Közúti Vasút 1913 évi mérlege, amikor részvénytársasági alapon volt vezetve, amikor még nem volt a fővárosé, 18 millió aranykorona szállítási bevétel mellett 5'6 millió aranykorona tiszta hasznot mutatott ki. vagyis a bruttó bevételek 30%-a volt tiszta haszon, amikor az üzem a magángazdálkodás kezében volt. 1928-ban a szállítási bevétel kitett 55 millió pengőt, a tiszta haszon pedig volt 179.000 pengő, vagyis az azelőtti 30% helyett 0*5%, mondd: fél százalék. Osztalék fejében a Közúti Vasút az utolsó évben, 1913-ban kifizetett hétmillió aranykoronát, a Beszkárt. 1928-ra kifizetett 125.000 pengőt. Területhasználati díjat a fővárosnak fizetett a Közúti abban a bizonyos utolsó békeévben, 1913-ban 18 millió pengő összeg után kétmillió aranykoronát és 1932-ben 55 millió pengő forgalom mellett ötször annyit kellett volna fizetnie területhasználati díj címén a Beszkárt.-nak, mint amenynyit tényleg fizetett. Ha ezt az összehasonlítást látom, akkor nem tudom szó nélkül magamévá tenni azokat a dicshimnuszokat, amelyeket itt zengettek a fővárosi üzemek mikénti vezetése tekintetében. Igaz, beismerem, hogy olyan esetek, mint a Vásárpénztárnál voltak, itt nem voltak, de hiszen nemcsak Vásárpénztár volt, volt itt Pedagógiai Filmgyár is, volt itt Faárugyár is, amelyek bizony nagyon szép veszteséggel likvidáltattak. Csodálatos, hogy az üzemek veszteségeit mindig csak akkor tudtuk meg, amikor az üzemeket már likvidálták, amikor már semmiképpen sem lehetett ezeket a veszteségeket elhárítani. De ami engem a legjobban meglepett, az volt, hogy itt a t. Ház előtt egyszerre egészen más mezben láttam megjelenni a kereszténv községi pártnak, az úgynevezett "Wolff-pártnak és a községi nolgári pártnak, az úgynevezett Kozma-pártnak vezetőit, mint ahogyan őket az autonómia életében megismertem. Itt egyszerre megjelentek Petrovácz, Kozma és Osilléry képviselő urak, mint olyan szegény árva gyerekek, akikkel szemben 12 év óta a főváros erőszakos vad polgármestere, Sipőcz Jenő, olyan rettenetes terrort fejtett ki, hogy ők, sze-