Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-249

264: Az országgyűlés képviselőházának 2, közvetlenül — nein, gyakorolnak, hanem mint előadók 'szerepelnek. Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársam Összehasonlítást tett arra nézve, hogy míg a vármegyei aljegyzőket és szolgabírákat a törvényhatóság választja, addig a székesfővárosi főjegyzőket és tanács jegyzőket stb. kinevezik. Engedje meg igen t. képviselőtársam, hogy ennél a kérdésnél rámutassak egy tévedésre.* A javaslat szempontjából ugyan nem bír súlylyal, de mint égbekiáltó méltánytalanságot méltóztatott felemlíteni, hogy míg a vármegyénél a levéltárnokot választják, addig az üzemeknél a vezérigazgatókat kinevezik. Csak azt akarom erre vonatkozólag megjegyezni, hogy a vármegyei levéltárost a főispán nevezi ki. (Homonnay Tivadar: Mi van az ülnökökkel? Ott van a hiba az árvaszéknél!) Az árvaszéki ülnököket választják. (Homonnay Tivadar: Tévedés! Kinevezik! — vitéz KeresztesFischer Ferenc belügyminiszter: A fővárosnál.) A vármegyénél választják. (Homonnay Tivadar: Ott igen!) Ennél a kérdésnél a hangsúly egyrészt az állás mineműségén, másrészt és főleg azon van, hogy ki fogja ezt a kinevezést teljesíteni. A felelet erre az, hogy az autonómia szerve, a polgármester, aki egyik legfontosabb exponense az autonómiának. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Igen jól ismerem a vármegyei életet és megnyugtathatom igen t. képviselőtársamat, hogy a vármegyei önkormányzaton sem esnék csorba, ha a vármegyei aljegyzőket és a szolgabírákat kineveznék. Nem esnék pedig csorba azért, mert a gyakorlatban rendszerint úgy áll a dolog, hogy azt választják meg, akit az alispán akar, akit pedig az alispán nem akar, azt sohasem -szokták megválasztani. (Petrovácz Gyula: Akit a főispán akar, nem pedig akit az alispán akar! — Ellentmondások jobbfelől.) Ez a kérdés véleményeim szerint aöckor volna vitatható, ha az intéző közigazgatás szerveit a kormányhatóság nevezné ki. Szerény nézetem szerint ugyan még ebből az intézkedésből sem lehet az autonómia csorbítására kő vetkeztetni, mert hiszen a centralizációt az önkormányzattól nem a tisztviselők alkalmaztatási módja különbözteti aneg. Hiszen a külföldi példákból látjuk, hogy még államilag kinevezett tisztviselők mellett is igen széles önkormányzatok: vannak- (Ügy van! Ügy van! jobbefelől.) Itt térek ki két (kifogásolt kérdésre. Az egyik a székesfővárosi kijelölő választmány öszszeállítása, a másik pedig a belügyminiszternek a törvényhatóság feloszlatására nézve biztosított joga. Nem akarok ennek az elemzésébe bővebben belemenni, csak az a törekvésem, hogy ne méltóztassék ezt, mint jogfosztó intézkedést, vagy — mondjuk — mint nóvumot tekinteni, mert ezek a jogok, illetve az elsőnél az említett szervezet az 1886 :XXI. t.-c. életbeléptetése, tehát körülbelül 50 esztendő óta érvényben van a vármegyékre és a vidéki törvényhatóságokra nézve. Itt tehát, ha a fővárosra is kiterjesztetik ez a rendszer, legfeljebb az autonómiák között egy aequiparatio-ról lehet szó, de semmiesetre sem olyan autonomjog csorbitásáról, amely jogrendszerünkben eddig idegen fogalom, volt. A főpolgármester kivételes jogkörére vonatkozólag is hallottunk éles kifogásokat elhangzani. Az igen t. ellenzék talán a javaslatnak ezt a részét tartja az autonómia f legnagyobb sérelménneik. A javaslat e részét az igen t. belügyminiszter úr azzal indokolta 9. ülése 1934 március 7-én, szerdán. meg, hogy a főváros pénzügyi helyzetében és háztartásában olyan nagyfontosságú kérdések várnak rendezésre, amelyeknek rendezését az autonómia végrehajtani nem tudta, (Gáspárdy Elemér: Ugy van!) és ezen tovább elodázhatatlan kérdések megoldását a javaslatban részletesen megjelölt bajok miatt az autonómiától a jövőben remélni nem lehet. Meg kell vallanom, hogy ilyen súlyos tényállás mellett még azzal is meg tudtam volna barátkozni, ha a salus rei publicae elve alapján az eredeti javaslat szerint átmenetileg a törvényhatóságot helyettesítő kormánybiztos kreálása maradt volna henn a törvényjavaslatban. (Gáspárdy Elemér: Nagyon helyes!) Még ez sem jelentette volna az autonómia végleges megszüntetését. A történelemben lát tunk példát arra, hogy a legmagasabbrendíí közületek, de a kisebb közületek életében is vannak cenzúrák, amelyek azoknak jogfolytonosságában megszakításokat idéznek elő anélkül, hogy az illető közületek struktúrájára, jogéletére nézve messzemenő, vagy a messze jövőre kiható változásokat idéznének elő. Néni kell ennél a kérdésnél mindjárt forradalmi jé lenségekre gondolni, ez természetes, szinte logikus következmény minden olyan közéleti folyamatban, ahol az élet fenntartásához szükséges transzformációt a közület önmaga végrehajtani nem tudja, vagy pedig a végrehajtásához szükséges erőt önmagáiból kitermelni nem képes. Távol álljon tőlem, hogy én, mint a főváros közéletét távolabbról szemlélő 'egyén, saját meggyőződésem alapján menteni volnabeíe annak megállapításába, hogy vájjon a székesfőváros életében beállott-e olyan helyzet, amely ilyen radikális intézkedéseket szükségessé tett, avagy nem. De egyrészt a reám természetszerűleg irányítólag ható közvéleményből, de méginkább abbóJ, hogy felszólalt ellenzéki képviselőtársaim közül sokan beismerték, nem is tagadták, hogy a székesfőváros gazdasági ügyei rendezésre szorulnak, az igen t. belügyminiszter úr megállapításait és indokolását annyira kétségtelenül alátámasztva látom, hogy minden további mérlegelés nélkül elfogadom, illetőleg tudomásul veszem, hogy itt a reorganizáció sürgős szükségessége fennforog. Meg kell állapítanom azt is, hogy ilyen körülmények között enyhébb módszerrel, konciliánsabb intézkedésekkel a cél felé haladni nem lehet. Igen t Ház! Amint beszédem elején hangoztattam, az autonómia lényegét azonosnak tartom, tekintet nélkül az illető Önkormányzat nagyságára vagy^ összetételére. Ha pedig most az autonómia sérelméről beszélünk, akkor állapítsuk meg,^ hogy az autonómia sérelme nem ennél a törvényjavaslatnál kezdődött, Nem kell sok időre visszamennünk: az autonómián az első rést a szanálási törvény ütötte. (Ügy van! Ügy van!) Érdekes volna felderíteni ennek a törvénynek létrejötte körülményeit, mert ha jól emlékszem, ezt a törvényt a jelenlegi parlamenti ellenzék tekintélyes része megszavazta, pedig ez a törvény olyan rendkívüli felhatalmazást adott a kormánynak ennél a kérdésnél, — most egyelőre az autonómikus kérdésekről beszélek — amely felhatalmazás alapján az igen t. kormány az autonómiák háztartási kereteinek megállapítását^ és adókivetési jogának korlátozását olyan mértékben gyakorolta, amely már a felügyeleti jog gyakorlásán igen messze túlhaladt. Nem hiszem, hogy