Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-245

Az országgyűlés képviselőházának 24-5, ahhoz, hogy a hadikárosultak valóban az állammal szemben teljesített szolgálatuk ellenértékét fogják megkapni. Ezzel szemben ma a hadikárosultak legtöbbje azt kénytelen látni, hogy nehezen kifizetett összegeiért filléreket kap, azt kénytelen látni, hogy azok, akik 5000 koronánál kevesebbet jegyeztek, úgyszólván semmit sem kapnak. Előfordul hogy egy 40 holdas gazda a mai leromlott viszonyok mellett, ha 6000—7000 korona összegű hadikölcsönt jegyzett, segélyt kap, evvel szemben az a másik szegény, akinek talán sokkal kevesebb földje van, aki sokkal nyomorúságosabb viszonyok között van, mert csak 4800 korona értékű hadikölesönt tudott jegyezni, semmiféle támogatásiban nem részesül. A tekintélyek korszakát éljük, mindig arról beszélünk, hogy az államférfiak tekintélyét meg kell óvni, tekintély-kormányzásról beszélünk. Semmi sem járatja le a tekintélyeket annyira, mint az, ha az az egyszerű ember azt kénytelen látni, hogy az államférfiak annak idején Ígérték, hogy a nemzeti becsület kérdése, hogy a hadiköles ön jegyzőknek valamit fizessenek és ezzel szemben ma a legcsekélyebb és legminimálisabb összeget sem tudja az államtól kipréselni. A nemzeti becsület kérdésével összeegyeztethető volt árunak idején, hogy a Bacher-konszernnek, a Viktória-konszernnek szanálására milliárdokat költsenek koronákban. Az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár ügyeinek rendezésére milliókat áldoztak, rengeteg milliót költöttek el láthatatlan 'beruházásra, éveken át mindenre volt pénz, csak a hadikárosultak támogatására jutott a legkevesebb. Ma, amikor a nyomorúság a legnagyobb, amikor az ínség az egeket veri, a hadikárosultak támogatására valóban nevetséges összegek jutnak, amely összegek nem méltók a magyar államhoz. Böviden arra kérem az igen t. miniszter urat, álljon a sarkára, kérjen a legközelebbi költségvetési esztendőre a pénzügyminisztériumtól nagyobb összeget, igyekezzék odahatni, hogy azokat a szabályokat, amelyek szerint a már említett hadikölcsönkárosultakat kártalanítják, valamiképpen enyhítsék, s törekedjék arra, hogy nagyobb összeg álljon rendelkezésre azoknak támogatására is, akik abban az időben 5000 koronánál kevesebbet tudtak jegyezni. Ebben a nyomorúságos időben, bármilyen nehéz legyen is, kell, hogy a magyar államnak legyen pénze azoknak a támogatására, akik sokszor vagyonuk teljes feláldozásával lehetővé tették a háború továbbvitelét. Arra kérem tehát a miniszter urat, hogy, — mint interpellációmban is előterjesztettem — méltóztassék a pénzügyminisztériumtól nagyobb összeget kérni a hadikárosultak támogatására. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A belügyminiszter úr kívá,n szólni. Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Képviselőház! Ez az interpelláció alkalmat ad nekem arra, hogy röviden ismertessem azt a helyzetet, amely a hadikölcsönsegélyezés tekintetében fennáll. A képviselő úr is említette, hogy az 1928. évi XXXIIII. te. értelmében tulajdonképpen csak az 5000 koronás, illetőleg azon felüli jegyzés alapján lehetett volna segélyeket adni, az időközben beállott gazdasági romlás azonban elkerülhetetlenné tette azt, hogy fokozatosan lejjebb menjünk a segélyezésekkel, úgy, hogy ma már ott tartunk, hogy az ezer pengőn felüli jegyzéssek után is adunk segélyt. Hogy milyen mértékben emelkedik a segélyekért tolongok száma, arra a következő adaülése Í9BU február 28-án, szerdán. 155 tok mutatnak rá. Az 1930/31. költségvetési évben az 5000 koronán aluli cimlettulajdonosok közül csak 837-en jelentkeztek segélyért; 1931/32-ben 2580-an, 1932/33-ban pedig 5822-en részesültek segélyben. Ebben a költségvetési évben a segélyezettek száma az 5000 koronán aluli címlettulajdonosok csoportjában a 8000-et meg fogja haladni. Ami ezeknek a segélyezéseknek mérvét illeti, természetesen nekem a költségvetésileg rendelkezésemre álló összeghez kell alkalmazkodnom, ennélfogva a következő beosztást csináltam: 1000—1250 koronáig terjedő jegyzés után a segély 10 pengő, 1250—1500 koronánál 12 pengő 50 fillér, 1500—1750 koronánál a segély 15 pengő, 1750—2000 koronánál 17 pengő 50 fillér, 2000—2500 koronánál 20 pengő, 2500—3000 koronánál 25 pengő, 3000—3500 koronánál 30 pengő és így tovább. Amint méltóztatnak látni, csak igen csekély összeggel tudom az illetőket segélyezni, de annak a szegény embernek, aki 1000, vagy 2000 koronás címletet jegyzett, az a 20 vagy 30 pengő is mindenesetre valami. A képviselő úr panaszolja, hogy túlságosan szigorúak a segélyezés feltételei. Ezt nem mondhatnám, mert a segélyezés 'feltételeiként a következőket állapítottam meg. Segélyezésben részesül az a hadikölcsönjegyző, akinek jövedelme az évi 1500 pengőt meg nem haladja; ha házastársa is van, akkor ez a minimális jövedelem évi 2200 pengőre emelkedik, s ha gyermekei vannak, akkor ezek után fejenkin t még 300 pengőt számíttatok ehhez az összeghez. Azt hiszem, ez olyan standard, amely alá már nem szállhatok a segélyezés tekintetében. Még egy kérdése van a képviselő úrnak: hogy vájjon módom lesz-e a jövő évi költségvetésben felemeltetni azt az összeget, amelyet erre a célra fordíthatok. Ahogy a költségvetési helyzetet és az államháztartás mai helyzetét ismerem, egészen nyiltan és őszintén ki kell jelentenem, hogy nem sok kilátás van arra, hogy a költségvetési összeget emeltetni tudjam. Mindenesetre azonban azon leszek, hogy ha lehet, még az ezer koronán aluli jegyzőket is részesíthessem némi segélyben. Ezeket voltam bátor előadni, kérem válaszomnak tudomásul vételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz joga megilleti. Malasits Géza: T. Ház! Amellett, hogy a miniszter úr válaszát tudomásul veszem, fel akarom a miniszter úr figyelmét hívni arra, hogy ha méltóztatnék a sarkára állani és legalább hatmillió pengőt kérni erre a célra, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: De honnanl) akkor sokkal jobban lehetne támogatni azokat, akik joggal fordulnak ma az államhoz támogatásért, mert hiszen amikor az állam rászorult, nagyon sokan ezek közül öszszetakarított vagyonukat adták oda. En a szigorú elbánást nem is annyira a miniszteriális hivatalra gondoltam, mint inkább azokra az elöljáróságokra, amelyek az előiratokat szerzik be és amelyek ^igen gyakran, sőt az esetek igen nagy részében rendkívül szigorúan, azt mondhatnám egyoldalúan járnak el azokkal szemben, akik még látszólag valamivel bírnak, akik azonban a valóságban a koldusnál is szegényebbek. Nekem az a meggyőződésem, hogy ha a miniszter úr a minisztertanácsban erősen a sarkára állana, akkor elérhetné, hogy legalább hatmillió pengő állana a rendelkezésére, s ebből már mégis megfelelően lehetne támogatni 23*