Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-245

126 Az országgyűlés képviselőházának i társam beszédében is valami olyat hallottam, mintha a revíziónak lett volna az érdeke a szovjettel való megállapodás. Most kinek bigyjek, felszólalt t. képviselőtársamnak, vagy pedig az orosz külügyi népbiztosságnak, mert ha a felszólalt t. képviselőtársam kijelentését nyugodtan tudomásul veszem, akkor azt mondom, hogy Radek úr kijelentései, aki pedig' a külügyi népbiztosság szócsöve és aki a Pravdában, tehát az orosz külpolitika hivatalos lapjában írt cikket, ránk nézve érdektelenek, ha azonban azt mondom, hogy mégis, a másik oldal véleménye is érdekel engem, akkor kénytelen vagyok Radek úr egyik cikkére hivatkozni, amely a Pravdában jelent meg, amelyben ő igazolja azt, miért távozott a szovjet a rapallói frontról, arról, amelyről köztudomású, hogy az tényleg egy megállapodás volt Németország és Szovjet-Oroszország között abban az irányban, hogy a német revízió kérdésében a szovjet támogatni fogja Németországot, amelyik, hogy mit adott ezért Oroszországnak, az más kérdés, amelyről később fogok beszélni, a német agitációval kapcsolatban. De jelenleg, amikor a rapallói frontról a szovjet eltávozott, azt írja Radek úr a Pravdában, hogy a szovjet nem hisz egy bekövetkezendő új háború után megkötendő békében és a szovjet nem állhat arra az oldalra, amely új háború tüzében akarja, keresztülvinni a világ új felosztását. Azt hiszem, hogy ez egészen világos. Megjegyezni kívánom, hogy ő ezt a cikkét a német revíziós törekvésekkel s a Németországgal történt szakítással kapcsolatban írta meg. Méltóztassanak nekem elhinni, — és ez az, amit még a revízióval kapcsolatban mondani akarok — súlyosan veszélyes játék a magyar népet gondolatra hozni, hogy a magyar nép jogainak, történelmi jogainak érvényesülését mi az orosz szovjettől várjuk. (Ügy van! Ügy van! a balközépen,) Méltóztassanak rágondolni arra a szörnyűségre, hogy az 1948—49-i szabadságharc bukása után a magyar nép népdalban énekelte meg Kossuthot, Türrt és Garibaldit, hogy majd hoz Kossuth tisztát, Türr Pista meg puskát, éljen Garibaldi! Hogyan hangzik majd az, hogy Vorosilov hoz tisztát, Bugyoni meg puskát? Méltóztassanak arra gondolni, hogy micsoda szörnyűségesen destruktív propaganda az, hogy itt egy nemzet gondolatába, egy egyszerű ember érzésébe beleviszik azt a gondolatot, hogy ahonnan a te halálodat hirdették, onnan várhatjuk a segítséget, a te szabadulásodat. Ez a nemzet egyszer már belebukott ebbe a gondolatba, ezzel a nemzettel egyszer már elhitették, hogy a Kárpátokban állanak az orosz csapatok a Vix-féle jegyzék alapján és ha ez a nemzet, ez a polgári társadalom 1919 március 21-én nem állt meg olyan keményen, olyan magyarán, akkor ne feledkezzünk meg erről az okról, hogy ezzel a nemzettel elhitették, hogy Kun Béla és a szovjetcsaoatok a magyar integritást, a magyar felszabadni ást jelentik. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ne méltóztassanak játszani a tűzzel és ne méltóztassanak ennek a nemzetnek közvéleményébe belevinni azt a gondolatot, hogy ez a nemzet Keletről várhatja a szabadulást, mert ez a nemzet Keletről csak szolgaságot várhat, amint egész Európa ösak szolgaságot várhat Keletről. (Jánossy Gábor: A szabadulást az Úristentől várjuk, önmagunktól várjuk! — Andaházy-Kasnya Béla: Jól Van. megszavazza ezt is!) Méltóztassanak megengedni, hogy most azzal a kérdéssel foglalkozzam, amely szerény véleményem szerint a legfontosabb kérdések 45. ülése 103

It- február 28-án, szerdán. egyike, amely nemcsak a magyar, hanem az egész európai politikát érdekli, ez pedig a propaganda kérdése. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A kormány maga is nagyon jól érezte, hogy a nemzeti közvélemény fel fogja neki tenni a kérdést, hogy azokkal szemben, akik az egész világot alá akarják aknázni, akik az egész polgári társadalmat fel akarják robbantani, miképpen védekeztél, mit tettél, milyen kikötéseket tettél, hogy ebben az országban propagandát ne folytathasson. Nem akarok az érzelmi momentumokkal foglalkozni, azzal, hogy már maga az a tény, hogy itt vannak, propaganda, hogy lobogójuk itt leng, az már propaganda és ' nem akarok azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy az, hogy itt vannak ebben az országban és kávéházakban, vendéglőkben megjelennek, magánszemélyekkel érintkeznek, kereskedelmi ügyleteket kötnek, az már propaganda. Méltóztassanak megengedni, hogy azzal a két kérdéssel foglalkozzam, amelyet a kormány önmagának is felvetett. Az első az, hogy a kormány rögtön érezte, hogy nem szabad túlságosan nagyszámú diplomáciai személyzetet ide beereszteni és ebben a kérdésben tényleg kötött a szovjettel egy megállapodást, amelynek értelmében Magyarországra a szovjet diplomáciai személyzetként legfeljebb 16 embert küldhet és a másik oldalon, — ezt már nem tudom precízen, én csak az egyik orosz lapban olvastam ezt — a magyar kormány a diplomáciai kuríroknak és a diplomáciai postának propagandacélokra való felhasználása tekintetében is tett kikötéseket. Méltóztassanak megengedni, hogy legelsősorban az első kérdéssel, a diplomáciai személyzet számának kérdésével foglalkozzam. Hogy a diplomáciai személyzet milyen számú, annak jelentőségére az európai polgári kormányok először akkor jutottak rá, amikor Franciaországban egyszerre kiderült, hogy a francia szovjetkövetségen, ahogyan ők nevezik: a politikai képviseleten, egész tömegével ülnek a csekának, a Gpu.-nak emberei és hogy ezek az emberek voltak azok, — Franciaországban, amely a szovjettel akkor sem volt túlságosan rossz viszonyban — akik elrabolták Párizsból Kutjepov tábornokot, aki az orosz ellenforradalomnak egyik vezére volt. (Petrovácz Gyula: Van itt kit elrabolni!) Tehát az első dolog, amit a kormány kikötött, a diplomáciai személyzet száma. Az azonban még nagy kérdés, hogy eközött a 16 ember között hány fog diplomáciával és hány fog propagandával foglalkozni. A másik kérdés pedig az, hogy a kormány megállapodást kötött arra vonatkozólag, hogy a bolsevikoknak Magyarországon politikai propagandát folytatni nem szabad. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozva, megmutassam azt, hogy Európában és Amerikában, Európának azokban az államaiban, amelyekben a szovjettel szemben hasonló kikötés volt, példának okáért a hatalmas Németországban, a hatalmas Angliában, vagy pedig a hatalmas Franciaországiban, ahol ez a kikötés szintén megvolt, az mit jelentett. Legelsősorban méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt a német kérdésre rátérnék és arra a propagandára, amelyet a szovjet Németországgal, azzal a Németországgal folytatott, amellyel egy kissé közelebbi viszonyban volt, mint a világ bármely államával, mert együtt szövetkezett vele a német (béke ellen és az antant államai ellen, mielőtt erre rá-