Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-228
88 Az országgyűlés képviselőházának 228. ülése 1933 december 13-án, szerdán. úr is csak az igazságot keresi és ha egy tévedésére figyelmeztetik és a tévedést látja, akkor csak egy új igazságot fedeztünk fel, egy új igazsággal lettünk gazdagabbak és akkor a miniszter úr is azt fogja mondani, hogy ezt nem tűrheti. Ha nincs igazam, meg fogom adni magam. Nagyon kérem azonban a t. miniszter urat, hogy necsak engem méltóztassék odahívni, hanem agráriusokat is, akiket elsősorban érdekel ez a kérdés. Nekem csak mint törvényhozónak kötelességem idehozni ezt a kérdést, de én ma — sajnos, — nem vagyok sem búzakereskedő, sem — még sajnosabb, — nem vagyok mezőgazda. Magam ezt nem akarnám elintézni, de idehoztam t. miniszter úr a minisztériumhoz benyújtott olasz beadvány kérdését. Ott tisztán és világosan meg van mondva, hogy ők 60 fillérért akarják adni a zsákot. (Rassay Károly: Van ilyen beadvány miniszter úr, vagy nincs 1 ?) A beadvány ott van a minisztériumban és a miniszter úr nem fog kételkedni abban, hogy ez benne van. Én megbízom a miniszter úrban, nyugodtan várom és örömmel fogom tudomásul venni válaszát, ha ez az ország érdekeinek megfelel. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kereskedelemügyi miniszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a választ tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a választ tudomásul vette. (Ulain Ferenc: Éljen a zsákkartell!) Sorrend szerint következik Gál Jenő képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Esztergályos János jegyző (olvassa); 1. Észleli-e a miniszter úr a kereskedelmies ipari vállalkozások nagymérvű pusztulását? 2. Hajlandó-e a patinás magyar cégek megmentése érdekében a védett birtok mintájára a «vedlett üzlet» intézményét 'megvalósítani? Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Gál Jenő: T. Képviselőház! Ez az interpelláció tulajdonképpen folytatása azoknak a fejtegetéseknek, amelyekben Sándor Pál t. képviselőtársunk rámutatott azokra a visszaélésekre, amelyek a kereskedelem- és a mezőigazdaság rovására, kartelicélokból elkövettetnek. A mélyen t. miniszter úr azt mondotta, hogy ő adatokat kíván. Én arra a szomorú helyzetre vonatkozólag, amelyben az ország kereskedelme él és amely ellen védelmet kér, adatokkal fogok szolgálni a mélyen t. miniszter úrnak. (Rassay Károly: Halljuk! Halljuk!) Bár a miniszter úr privát diligenciából talán tudja is, elmondom, hogy az utóbbi időkben milyen patinás, évszázados cégek mentek tönkre ilven viszonyok folytán, mint amilyeneket itt Sándor Pál t. képviselőtársunk ecsetelt. (Rassay Károly: Ne sétáljanak a Váci-utcán vadászkalappal! — Derültség.) Lehetetlen észre nem venni, hogy a protekcionizmus!: a kereskedelemben bizonyos vállalkozásoknak az a helyzeti előnye, amelyIyel a nagy tömegű kereskedői világot valósággal (kihasználják! Jól mondotta Sándor Pál képviselőtársam, hogy itt mindenki a protekciós gyári vállalkozásoknak keres, és mindenki, de különösen a kereskedővilág vazallusuk nekik» amelyek kartellekben tömörülve, kihasználják ezeket az előnyöket. A mélyen t. miniszter úrnak talán méltóztatik emlékezni arra, hogy volt itt egy Haris, Zeilinger és Tsa cég, volt itt egy Kunz József cég, volt itt egy Poór cég, volt itt egy Kertész és Weszely cég, volt itt egy Szimon István cég, volt itt egy Marton nevű Váci-utcai kereskedő és itt volt a Strasser és König cég. Itt volt a Sasi-utcai nagy Kánitz cég, a Buszt Bernát cég, a Bettelheim cég, ott volt Debreceniben a Bosznay cég és végig tudnék jso^olnil még évszázados cégeket, amelyek mind-mind elpusztultak az utóbbi esztendőkben. Nem gondolja a mélyen t. miniszter úr, hogy az általános gazdasági válságnak nevezett szimptómán kívül vannak itt egyéb mélyreható okai is annak, hogy az a mostoha sors, amelyben ezek a cégek részesültek, kiváltotta ezeket a tönkrejutásokat, családokat tett tönkre és pusztított el? Felsoroljam-e azokat a kereskedőket és iparosokat,^ akik a Dunába ugrottak, akik megmérgezték magukat, akik az öngyilkossági statisztikának olyan jelentékeny részét adják, hogy az ember szíve összeszorul. Mennyi kereskedőcsalád pusztult el, mennyi ment itt tönkre. (Fábián Béla: De azért javában folynak most is a kereskedők ellen a razziák, a transzferálások.) Mondok egypár számot. Ellenőrizni lehet a kereskedelmi és iparkamarának hivatalos kiadmányaiból, amely itt nyomban rendelkezésre áll. 1928-ban tönkrejutott 1580 cég, — csak itt Budapesten — képviselt 95 millió passzívát. 1929-ben tönkrejutott 2226 cég, már 128 millió pengő passzívát képviselt. 1930-ban 2482 cég jutott tönkre, képviselt 129 millió passzívát. 1931-ben ez a szám felugrott 3399-re és 162 millió pengő veszteséget jelentett fizetésképtelenség és esőd útján. Nagyon egyszerű példával meg tudom világítani, hogy az a törvény, amelyet most hozott a t. Képviselőház, nem szanálás, nem megsegítés, hanem elpusztítása annak a társadalmi rétegnek, amely a mélyen t. miniszter úr gondozására van bízva. Miért? Moratóriumot adtunk a gazdáknak. Senki sem irigyli. Mindenki azt mondotta, meg kell segíteni a gazdákat, mert a földmívelőnépből él ez az ország. Azok a gazdák azonban, akiknek ezt a moratóriumot adtuk, tartoznak a kereskedőknek, olajért, gépért és különféle gazdasági berendezési cikkekért. A kereskedő vette a gyártól és a nagykereskedőtől ezeket a ciJkkeket és váltót adott értük., T. miniszter úr, ezek a 2—i—% hónapos váltók most lejárnak. A gazda élvezi a moratóriumot, a kereskedő csődbe jut. Nagy pauperizmusnak vetette meg az ágyát az a törvényjavaslat, amellyel a miniszter úr kollégája, a pénzügyminiszter úr kérkedett, hogy milyen nagy segítséget jelent az, ha kölcsönveszünk a Nemzeti Banktól ilyen célokra 100 millió pengőt. Ilyen invesztíciók voltak a (múltban is, amikor ön miniszter úr még mint képviselő a bizottságokban igen sokszor szigorú bírája volt a kereskedelmi politikának és mint egy nagy kereskedelmi intézmény kebelében élő ember, közvetlenül látta, hogy az a nagy vállalat, amely dísze egész Európának, nemcsak hogy nem tudott osztalékot fizetni, de részvényei hanyatlottak, munkásait nem tudta fizetni, mert a kereskedelmi és pénzügyi politika ebben az országban kimerült a protekcionizmusban. Emlékeztetem a t. Házat arra, hogy felszólaltunk erről az oldalról, hogy 460 milliót adtak protekciós vállalkozásokba: Hangyának, Futurának, elszámolást kértünk, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) is kérdeztük, mikor adják vissza. Képzelje csak el a miniszter úr, most 100 milliót vettünk fel a gazdamegsegítésre a Nem1 zeti Banktól. Milyen más volna a helyzet, ha
