Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-228

4-z országgyűlés képviselőházának 228 Elnök: Csendet kérek! (Propper Sándor: így tiszteli meg a templomot 1 — Rassay Károly: Ez olyan lábikrás dolog!) Vázsonyi János: Igen t. Ház! Én a magam részéről további felszólalásomban is igyekezem teljesíteni előttem szólott t. képviselőtársamnak utolsó mondatában kifejezett óhaját hogy egymást ne bántsuk és nem szolgálom beszédének elejét, amelyben minket, az ellenzéket gyanúsította és demagógiát emlegetett. Legutoljára a költségvetés tárgyalásánál vettem igénybe a t. Ház figyelmét igénytelen szavaim számára. Amikor most, ennél a javaslatnál szót kérek, ez is azért történik, mert ez a javaslat a költségvetéssel összefüggésben áll a pénzügyminiszter indokolása szerint is, de a magam megítélése szerint is. A költségvetési vita azelőtt a múltban, a régi magyar országgyűlés képviselőházában politikai vita volt, amely kormánykritikában csúcsosodott ki. Ez a kormánykritika a belügyi és miniszterelnöki kormánynak kritikáját jelentette, míg az utóbbi években gazdasági kritikává változott át és elsősorban a pénzügyminiszter politikáját bírálja. Megértem a pénzügyminiszter úrnak azt a szándékát, amit népiesen fejezett ki előttem szólott igen t. képviselőtársam, hogy a pénzügyminiszternek az a feladata, hogy a költségvetést egyensúlyba hozza és egyensúlyban tartsa és ezáltal a bevételeket növelje és a kiadásokat csökkentse, vagyis ez kell, hogy a feladata és szolgálata legyen. De akkor, amikor ez a javaslat ezt a célt akarja szolgálni, meg kell állapítanom, hogy a pénzügyminiszter úr nagyon rossz úton jár, mert ezzel a javaslattal látszatra egy nagyon kis összeggel csökkenti a kiadásokat, ténylegesen azonban, a bevételeket csökkenti nagyobb mértékben. Ez a javaslat költségvetési szempontból Lnyegtelen, csepp a tengerben a miniszter úr szavai szerint is, de az egyének költségvetése szempontjából, akiket ez a javaslat intézkedéseivel érint exisztenciális jelentőségű és nagyon sok ember számára a nyomorúságnak egy újabb skáláját állapítja meg és ezáltal a nyomorúság skáláját, amely már amúgy is nagyon nagy ebben az országban, szélesíti, növeli igen nagy mértékben. A nyugdíjaknak és a lakbérnek a leszállítása nemcsak a nyugdíjasokat érinti, hanem közvetve az egész magyar társadalmat, mert azáltal, hogy a nyugdíjasok bevételeikben csökkenést szenvednek, mint fogyasztók csökkentik a forgalmat, a fogyasztást is és így közvetve az iparnak, a kereskedelemnek és az iparral^ a kereskedelemmel összefüggő többi foglalkozási ágnak is mérhetetlen nagy károkat okoznak. Nem a speciális, hanem generális szempontokat kell figyelembe venni akkor, ha bármilyen irányú bizonyos intézkedést kívánunk tenni, és ha a tisztviselők és a nyugdíjasok kérdésével foglalkozunk, ha ahhoz hozzá akarunk nyúlni, akkor legelsősorhan azt a széles perspektívát kell vizsgálnunk, amely az egész magyar társadalom keresztmetszetét adja. Hogyan áll a magyar társadalom mai képe minden foglalkozási ágban? Alacsony gabonaárak mellett drága kenyérárakkal állunk szemben, drága kenyérárakkal, amelyekből sem a termelőknek, sem a pékeknek, akik közvetlenül a fogyasztóknak adják el a kenyeret, nincs hasznuk, alacsony cukorrépaárak mellett drága cukorárakkal állunk szemben és akkor, amikor ezeket az aránytalanságokat látjuk és vizssráljuk akkor, amikor a termelők elpusztuláeát látjuk, ugyanakkor az iparnak és a kereskedelemnek teljes csődjét és tönkremenetelét kell megállapítanunk. Amikor egy, hogy úgy mondKÉFVTSEkÖHAZI NAPLÓ XIX. ülése 1933 december 13-án, szerdán. 73 I jam, látszatsegítség került ide a gazdatársadalom javára, ugyanakkor feltétlenül szükséges lett volna ugyanilyen mértékű segítség nyújtása a pusztulás szélén lévő városi lakosság és elsősorban az iparos- és kereskedőtársadaiom részére is. Háromszor nyújtottam be a t. Ház^ ban azt a határozati javaslatot, hogy annak, aki a folyó évi adófizetési kötelezettségének eleget tesz, méltóztassanak a múltbeli adó-, Oti.- és Mabi.-tartozásaira 5 évig terjedő kamatmentes részletfizetési kedvezményt adni. Háromszor utasította el ezt a javaslatomat a Ház annak ellenére, hogy állandóan minden oldalon a költségvetés egyensúlyát méltóztatnak hangoztatni és a költségvetés egyensúlya a folyó évi adók befolyásán épül fel. Ha tehát a folyó évi adók teljes mértékben befolynak azoktól a hátralékosoktól és ezáltal a hátralék is biztosíttatik kamatmentesen, ez nemcsak azok számára jelent előnyt, akik kedvezményben részesülnek, hanean. előnyt jelent az államkincstár számára is, mert ezáltal bevételei emelkednek. A mai rendszer mellett, amely az adózás terén megnyilvánul, azt kérdezem, van-e egyetlen ember az egész országban, aki tisztában van azzal, hogy hogyan áll az ő adójának ügye. Egyetlen egy ember sincs az országiban, aki, bármilyen pontosan fizessen is, ne legyen állandóan adóhátralékban. Egyetlen egy ember sincs, aki ha minden kötelezettségének pontosan eleget tett is, megszabaduljon az adóhatóságok vegzatúrájától. Igen t. Ház! Ezzel kapcsolatosan csak két egészen egyszerű esetet említek meg, mint az adótechnikának a mai korszakából való csodabogarait. Az egyik az, hogy egy hat esztendővel ezelőtt kivetett illetéktartozás miatt négyszer hajtottak végre valakit, négyszer tűztek ki árverést, míg ki nem derült, hogy az illető n%y esztendővel azelőtt teljesen kifizette illetéktartozását, sőt^ nemcsak hogy kifizette, hanem iúl is fizette, úgyhogy az árverést szenvedettel szemben még a kincstárnak kellett visszatérítéssel élnie. A másik eset pedig az, hogy egy betéti társaságnak, amely nem •' tudta pontosan kifizetni az adóját, a kültagjával szemben vezettek végrehajtást és tűztek ki árverést az »gesz tartozás erejéig, holott az illető kültag lévén, a kereskedelmi törvény szerint csak betétje erejéig felelős. Ez^ az adózási morál és adózási technika az adó behajtása terén. Amikor az adózóktól azt kívánják, hogy adómorállal bírjanak és igyekezzenek eleget tenni az államkincstárral szemben való kötelezettségeiknek, ugyanakkor a pontosan fizető és kötelezettségének eleget tevő adózó is megkívánhatja, hogy az államkincstár is bizonyos előzékenységet, tisztességet és pontosságot tanúsítson vele szemben. Állítólag — azt halljuk — adóreform jön ez után a javaslat után. Ha azonban ezt a javaslatot nézem, ennek a javaslatnak a hatását, ennek a javaslatnak a kísérő zenéjét és mindazt, ami ebben a javaslatban el van rejtve, akkor azt kell mondanom, hogy ugyanúgy félek az adóreformtól, mint ettől a javaslattól. Azt a régi klasszikus mondást kell idéznem, mely a «timeo Danaos» közismert szavaival kezdődik. Ettől a javaslattól vártuk a racionalizálást, vártuk az álláshalmozások megszüntetését, vártuk a kategorizálások^ megszüntetését, vártuk a régi és új nyugdíjasok közötti különibségek teljes eliminálását és megszüntetését. Ezzel szemben akárhányszor is hangoztatták a túloldalról, én nem tudom megtalálni precízen, pontossággal r kifejezve ebben a javaslatban az álláshalmozások^ tényleges megszüntetését. Ahhoz, hogy ez tényleg 10