Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-227
Az országgyűlés képviselőházának 22 r i sége következtében, amit talán nem tud teljesen egy háborús sebesülésre vagy egy közvetlen háborús betegségre levezetni, de, hogy megrokkant egészsége a lövészárokban, ia fronton, négy évig teljesített szolgálatának a következménye, az egészen biztos. Ha egy ilyen tisztviselő ebbe belepusztul, vagy megrokkan munkaerejében és így kénytelen nyugdíjba menni, 40%-os nyugdíjcsökkentés a jutalma. (Gallasz Ágost Rudolf: A lövészárokban nem így gondolta!) Ez az egyik rész. A másik pedig, — és itt is distingciót kellene tenni — hogy van-e annak a nyomorult tisztviselőnek, aM sokszor családos ember, aki 3—4 gyermekkel megrokkan és kénytelen nyugdíjba menni, valamely más megélhetési forrása, valamilyen kis vagyonkája, mert a teljesen vagyontalan és teljesen elszegényedett emberrel szemben megint más mértékkel kellene mérnem, mint amilyen mértékkel mérek azzal szemben, akinek más megélhetési forrása van. Mint volt katona, smint volt frontharcos, igenis követelem saját bajtársaim érdekében, hogy méltóztassék a kormánynak ezekkel szemben más mértékkel mérni. Annikor a fellobogózott vonatokon, virágosán kimentünk oda Galiciába, nekünk mást Ígértek. Nem beszélek arról, hogy választójogot, földet és nem tudom, mi mindenfélét Ígértek. Akkor nagyon adogató és osztogató kedvében volt az élet is, meg a halál is. azonban akármilyen szegények vagyunk, akármilyen nyomorultak lettünk, becsületeseknek kell maradnunk s ha valakivel szemben van kötelessége ennek a nemzetnek és országnak, akkor kötelessége van a frontharcosokkal, a hadirokkantakkal szemben. (Ügy van! a baloldalon.) S ha már a különböző nyugdíjkategóriák közötti különbséget a kormány nem akarja megszüntetni, — a miniszterelnök úr tegnapelőtti, vagy pár nap előtti beszédében határozottan kijelentette, hogy erről pedig szó sincs, bár ezt is méltányosnak és indokoltnak találnám, mert nemcsak öreg generálisok kerültek itt nyugdíjba, akik a háború előtt NagyMagyarországon a nagy monarchiát szolgálták, hanem becsületben megőszült, tisztességes, becsületes öreg emberek, apáink és nagyapáink talán — de ha már a nyugdíjkategóriák között különbséget teszünk, akkor feltétlenül szükség van arra, hogy a továbbiakban azonban egyenlő mértékkel mérjünk. Azt látjuk ugyanis, hogy most, a békés munka idejében is, ez a törvényjavaslat továbbra is fenntartja a nagy különbséget a polgári és katonai alkalmazottak között. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon ) Magam is katona voltam, nem irigylem az én békebeli katonai bajtársaimtól sem a magasabb fizetést, sem a jobb megélhetést, azonban, mikor magam is tapasztaltam a saját bőrömön, hogy ha megfújják a riadót a háborúra, akkor nekem, civil bagázsnak, éppen úgy be kell oda vonulnom, (Erdélyi Aladár: Elsősorbáni) — ' elsősorban vagy másodsorban — akkor én békében nem látom indokoltnak azt, hogy különbség tétessék polgári és nem polgári alkalmazottak között. (Helyeslés ci baloldalon.) Nem akarok rámutatni azokna az anomáliákra, hogy egy szolgabírónak, egy megöregedett főszolgabírónak sokkal kevesebb fizetése van, mint egy határrendőrőrmesternek. Ezekről nem beszélek, ezek olyan anomáliák, amelyek még rikítóbbá teszik a különbséget, de ha már — feltéve, de meg nem engedve — különbség tétetik polgári, és katonai alkalmazottak között, akkor legalább ülése 1933 december 12-én, kedden. 53 legyünk következetesek, mérjünk egyforma mértékkel minden fegyveres testülettel szemben. Ez csak logikus volna és mit látok a javaslatban? Ez a javaslat, amely csökkentő javaslat s amelynek a maga tendenciájában minden vonalon a költségek csökkentéséhez kellene vezetnie, íme, mégis áttöri ezt az elvet, amikor 12. §-ában azt mondja, hogy a határőrségre és a csendőrségre kiterjeszti az 1921:XXXII. és az 1929 :XV. te. hatályát, tehát új kiadások lehetőségét nyitja meg. En akceptálom ezt* rendben van, utóvégre a csendőrség, sőt a határrendőrség most béke idején is végez legalább olyan fontos funkciót, mint a hadsereg, azonban megtenni azt a kivételt, amely mármár szinte dehonesztálásszámba megy a rendőrség, mint fegyveres testület rovására, ezt logikai szempontból nem tudom megérteni. A belügyminiszter úr, amikor ezt szóvátettem a bizottságban, érezte, hogy itt tényleg igazságom van, de avval ütötte el, hogy erre nincs pénz. Éppen az előbb voltam bátor kifejteni, hogy akkor, amikor az állam eresztékei a súlyos gazdasági helyzet következtében megroppannak, egy polgári államban és polgári társadalomban fokozott kötelesség hárul a kormányra abban a tekintetben, hogy azokat a testületeket, azokat a szerveket, amelyekre a közbiztonság, a közrend bízva van, minden tekintetíben lássa el úgy, hogy egy pillanatig se jusson abba a helyzetbe az ország rendje, ahol 1918 novemberében vagy októberében volt. Nem tudom megmagyarázni magamnak sehogyan sem, számításokat nem végeztem abban a tekintetben, hogy mibe kerülne a rendőrségnek is ugyanebbe a kategóriába való beállítása, mint ahol a határrendőrség is van. Belátom, hogy ez is fontos szerv, és szükséges is, de a rendőrség legalább tízszer olyan fontos, mert legalább tízszer olyan fontos anyagi, erkölcsi, sőt politikai érdekek is vannak rábízva, mint arra a másik testületre. Éppen a városokban, ahol a rendőrség munkáját végzi, fokozottabban van szükség arra, hogy egy minden tekintetben példás, kifogástalan és megbízható testület őrködjék a rend felett. Azért állok annyira a rendőrség mellé, mert azok a fiúk, akik itt állanak a posztokon, akik sokszor szögletesek abban a fehér kesztyűben, de arany szívvel állanak à pesti közönség rendelkezésére, öregasszonyokat vezetnek át egyik utcasarokról a másikra, kisgyermekeket támogatnak, akik fegyveresen ugranak egy öngyilkossá válni akaró után a Dunába, akik oda állanak a revolvercső elé, azok ma a béke katonái és megérdemlik, hogy legalább^ olyan mértékben dotáltassanak, mint a háború katonái béke idejében. (Ügy van! Ügy van! — Taps bálfelől.) Alkalmam és módon volt négy esztendőn keresztül itt hivatalos helyről megfigyelni^. a magyar királyi államrendőrség munkáját. Mondhatom, hogy minden tekintetben a szervezettség, a kipróbáltság, a megbízhatóság, a tisztesség tekintetében páratlan testülete ez az országnak. (Ügy van! ügy van! a balközépen.) Kérve kérem az itt jelenlévő mélyen t. belügyminiszter urat, hogy amikor majd elő fogom adni a részletes vita során, mit kívánok a rendőrség részére, — nem akarom most untatni az igen t. Házat részletkérdésekkel, akkor majd rátérek, azonban miután később nem lesz módomban, hogy ezt beterjesszem, addig is határozati javaslatot terjesztek be — méltóztassék megfontolás tárgyává tenni ezeket a
