Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-237
Az országgyűlés képviselőházának 237. Ruténián keresztül állítható fel, minthogy a galiciai rutének nagyrészt zsidók« — mondja Benes — »és nem akarnak Oroszországhoz csatlakozni, még kevésbbé Komániához.« Ez az első pont. A 2. pont a következő ^olvassa): »A magyarokkal való barátságos viszony előbb-utóbb be fog következni a gazdasági szükségszerűség következtében.« (Farkas István: Ebben igaza is volt! — Tovább olvassa): »Magyarország mindig németbarát volt, akkor is, ha osztrákellenes volt. A nyugatiak« — a nyugati hatalmak — »félre lettek vezetve, amikor azt hitték, hogy a magyarok Béesellenes politikája Berlinellenes politikát is jelentett.« A harmadik tétel a következő (olvassa): »Nagy szakadékot talált közte és azon kollégái között, mint Kramarz, akik Prágában maradtak volt az egész háború alatt. Ök csak a legszélsőbb cseh nacionalizmus ideológiájában élnek és ez nehezíti az ő« — Benes —• »pozícióját. Az ő célja Párizsban« — itt, azt hiszem, nevetni fognak mindannyian — »azt az erkölcsi presztízst fenntartani, amelyet a csehek a háború alatt nyertek.« T. Ház! Ez volt Benes propagandája 1919ben Párizsban. Ezzel tudta elérni, — amint abból a könyvből, amely nagyon érdekes olvasmány, meglátható — hogy a csehek olyan határokat kaptak, amelyet nacionalizmussal nekik egyáltalán nem lehetett volna elérniök, azzal az indokolással azonban igen, hogy a magyarok Bécsellenesek voltak ugyan, de németellenesek soha, hogy mindig német politikát csináltak és fognak is csinálni. Ennek a hatása alatt szenvedünk mima is. De menjünk tovább. Ha olvassuk Benes újabb nyilatkozatait és újabb beállításait, ezekből az látszik, hogy szerinte ugyanezen az úton járunk most is. Olvastam az Excelsior- című párizsi lap december 17-iki számában megjelent egy intervjúját, amelyben Benes azt mondja, hogy igen, Közép-Európában rendet kell teremteni. Többek között három lehetőségről beszél. Az egyik Ausztria Anschluss-a Németországhoz, a másik az osztrák-magyar monarchia valamiképpen való helyreállítása, a harmadik pedig a dunai medencében élő országok bizonyos egyesítése cseh hegemónia alatt. Azt mondja, az első kettő háborúra vezet, tehát csak a harmadik lehetséges. Ez a Benesféle felfogás, de — sajnos — ez a felfogása az igen t. miniszterelnök úrnak is, ő is alátámasztja Benesnek ezt a felfogását. A legutóbbit kikapcsolom a miniszterelnök úrra vonatkozólag, mert nem tudom elképzelni róla, hogy az a gondolata legyen, hogy ő cseh hegemónia ^ alatt el tudja képzelni a Dunamedence rendezését. Ez lehetetlenség, képtelenség magyar szempontból (Eckhardt Tibor: Minden szempontból lehetetlenség!) és minden szempontból. Marad tehát másik két megoldás. Mindkettő közt felőrlődik a magyar, vagy a német, vagy a szláv hullámok között, tehát nem marad más hátra, mint az Anschluss-ba való beleegyezés, mert a harmadikat, a szerintünk egyedül lehetségest, az Ausztriával való politikai bázis megkeresését a miniszterelnök úr kijelentésével elvetette magától. Es ezzel egészen Hitler tanítványaként mutatkozott be, aki, ha nem is a saját szavaival, de Alfred Rosenberg szavaival — kinek könyve Hitler ülése 193Jf január 2U-én, szerdán. 361 által jóváhagyatott — azt mondja Németországra vonatkozóan, hogy »Monarchie? Ja! Führerschaft? Ja! Dinastie? Nein!«, aim magyarra fordítva a miniszterelnök úr álláspontja szerint: címzetes királyság, igen, vezérség, igen, dinasztia, nem. Ez hitleri elgondolás. Az igen t. miniszterelnök úr eldobta azt az egyetlen lehetőséget, mellyel Magyarországnak még jövője lehet az alkotmányos királyság helyreállítását, mert különben nem lehet mást találni, mint vagy az Anschluss-t, vagy a szlávokkal való cooperálást. Minthogy azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy az Anschluss kérdése ma Európa legkardinálisabb kérdése, azt hiszem, Magyarország többségével érzek együtt, ha azt mondom, hogy azon az oldalon nem akarunk lenni, amely a jövő kataklizmájában minket a vesztő államokhoz sodor. (Sztranyavszky Sándor: Ez biztos!) Ha áll ez a tételem és ha áll az, hogy a miniszterelnök úr teljesen megváltoztatta volna külpolitikai nézeteit, akkor egy konzekvenciát kell ebből levonnom. Lehet, hogy megváltoztatta, hiszen gróf Bethlen István és Eckhardt Tibor t. barátom angliai útja és tapasztalatai a magyar közvéleményben is nagy változást idéztek elő. Gróf Bethlen István, aki még nem is egy éve, tavaly márciusban német szövetségről, német sorsközösségről beszélt, ma már azt mondja, hogy a magyar revízió kérdése nem kapcsolható Össze más országok revíziójának kérdésével és azt hirdeti fennen és nyíltan, hogy a magyar revízió, a magyar igazság útja csakis a nyugati hatalmak és főleg Franciaország megnyerésével lehetséges. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Lehet, hogy a miniszterelnök úr is erre az útra tér, adja Isten, hogy úgy legyen, de akkor nem ő hivatott arra, hogy ezt a politikát képviselje, mert azt a bizalmat ő sohasem fogja elérhetni, amelyet elérhetnének azok, akik ennek a politikának nyiltan mindig képviselői is voltak. Itt egy példát vagyok bátor felhozni, (Mattjuk! Halljuk! balfelől.) egy képzelt példát. Tegyük fel, hogy van egy boldog ország, amelyben két párt vetekszik az uralomért, az egyik a halálbüntetés mellett van, a másik a halálbüntetés eltörlése mellett és ezért a gondolatért, ezért az eszméért küzdenek a pártok. Hiszen ezt el lehet képzelni, a régi időkben voltak ilyen apróságok, amelyekért alkotmányosküzdelmek folytak. Az a kormány, amely fenn akarja tartani a halálbüntetést, egyszerre ráocsudik arra, hogy az ország toobsége nincs vele. Annak a kormánynak nincs joga az ellenzék politikáját átvenni és azt mondani, hogy én el fogom törölni a halálbüntetést, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: En nem veszem- át!) T. Ház! Sokkal komolyabb dologról, nem a halálbüntetésről: Magyarország életéről, vagy haláláról van szó (Ügy van! a baloldalon.) és ha a kormány belátja külpolitikájának hibáit és más útra akar lépni, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Akkor el kell mennie! Ebben egyetértünk!) akkor távoznia kell helyérőL En ezt bevezetésképpen mondtam és nem kívánom, hogy erre a miniszterelnök úr nekem választ adjon, mert hiszen nem eb"ben a kérdésben interpellálok és. mert úgyis tudorn, — kérem, ezt ne méltóztassék előzetes kritikának venni — hogy igen nehéz egy kormánynak egy adott interpellációra ilyen kérdésben rögtön felelnie, de azért is, mert nem akarom a Képviselőházat kitenni annak, hogy ói*