Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

Az országgyűlés képviselőházának 226. képviselőtársunk félig-meddig magáévá tett, mert ebben a kérdésben nem lehet megalkudni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A tisztviselőnek léte függ- attól, hogy állásából csak fegyelmi ítélettel legyen elmozdítható, kivéve akkor, ha átszervezés vagy állásmegszüntetés esete forog fenn. Lehetetlen a tisztviselőt a mindenkori kormánynak kiszolgáltatni, ebben a törvényjavaslatban pedig: az foglaltatik. Mert hiszen azzal tisztában vagyunk, — nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni — hogy azoknak a bizottságoknak, amelyeknek összetétele a minisztertől függ, a javaslata a függetlenség szempontjából problematikus értékű. (Jánossy Gábor: De esküt tesznek!) De attól függetlenül a miniszter nem is köteles elfogadni. En objektív vagyok és ugyanakkor megállapítom, hogy a bírói függetlenséget veszélyeztetve nem látom, — szemben Wolff Károly t. képviselőtársammal — azért ér»pen. mert a fegyelmi bíróság jogköre száz százalékig biztosítva van ebben a kérdésben. (Jánossy Gábor: Úgy van!) De ha ezt méltóztatnak ilyen megkönnyebbülten tudomásul venni, akkor méltóztassanak ezt az állapotot az összes közigazgatási tisztviselőkre is átvinni és számukra is biztosítani, hogy csak fegyelmi ítélettel legyenák elmozdíthatók állásukból. Annál is inkább ragaszkodnom kell ehhez, mert ha nem fegyelmi ítélettel történik ez a szelekció, — amint a t. miniszterelnök úr mondotta — akkor a titkos eljárásnak teljesen tág tere van. Fegyelmi eljárás keretében tényeket kell megállapítani, tényeket kell bizonyítani, tanukat kell kihallgatni, írásban kell lefektetni és a tanúkihallgatások és a ténymegállapítások a büntető

1 törvénykönyvnek védelme alatt is állanak, amely súlyos börtönbüntetéssel bünteti azt. aki fegyelmi ügyben hamis tanúvallomást tesz. Ezzel szemben itt egy bizottságnak; titkos el járása során a tisztviselő a mindenkori miniszternek teljes kényére-kedvére van kiszolgáltatva. (Fábián Béla: így van! El lehet csapni ezen a címen minden tisztviselőt!) ' Még csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy annak a közigazgatási bírónak ebbe a bizottságba való beillesztése semminemű garanciát sem íeér és ha a bí^ésáeinak autonómiája volna, meg vagyok győző;dve róla, hogy megtagadná a közigazgatási bírónak ebbe a bizottságba való beküldését, ("Ügy van! Űay van! half elől.) mert az^ a közigazgatási bíró csak a statiszta szerepét játszhatja ebben a^ bizottságban, lesüllyed a lakáshivatali bíró színvonalára és ebben^ az esetben csak a bírói állás tekintélye fog sérelmet szenvedni. T. Ház! Ezek a közjogi, gazdasági, pénzügyi és méltányossági okok azok, amelyek engem arra (késztetnek, hogy ezt a javaslatot ne fogadjam el. De én teljesen tisztában vagvok a.swal, hogy az én argumentumaim a t. Ház előtt nem esnek olyan súllyal latba, hogy ennek valami eredménye legyen, azért megpróbálok nálam kiválóbb, nagyobb, prominenselbb egyének szakvéleményére hivatkozni. Mielőtt azonban ezt megtenném, legyen szabad még a t. HAz fiírvelmébp aiánlanoim hog^" müypTi fizetéscsökkentések voltak itt az elmúlt ido alatt. Az első fizetés csökkentő rendelet — 10— 15%-kal csökkentve a fizetéseket^— 1931. szeptemVier plseién le^nett ^etbe. A másnak fiwtéecsökkentő rendelet 1932. január elsején lépett életbe. A harmadik 1932. július 1-től kezdve -p-W csökkentette P fizetéseket most már 12— 25%-kai és végre 1933. március 1-től kezdve egy ülése 1933 december 11-én, hétfőn. 27 újabb fizetéscsökkentő rendelet 17—32%-kal csökkentette az illetményeket. Azután jött még egy csomó rendelet, amelyek csökkentették a közlekedési segélyeket, a lakbérnyugdíjakat, csökkentették a családi pótlékot és így tovább. Amint méltóztatnak látni, ez egy hosszú, körülbelül kétéves folyamat, de már a második fizetéscsökkentésnél ils igen komoly, tekintélyes helyről emelkedtek szavak ezek ellen a fizetéscsökkentő tendenciák ellen. 1931 decemberében egy igen előkelő közéleti férfiú a következőkben szegezte le álláspontját. (Halljuk! Hallónk! balfelől. — Olvassa): «Nem azonosítom magam az állami költségvetés egyensúlyban tartásának azzal a kényelmes, de végzetesen könynyelmű módjával, amely most már rövid három hónapon belül másodízben» — azóta ez már az ötödízben való hozzányúlás — «nyúl a tisztviselői kar és nyugdíjas tisztviselői tábor illetményeihez, lakáspénzéhez. — Magyarázatul ennek az annyi oldalról jogos kritikával illetett eljárásnak azt adja a kormány, hogy a költségvetés kiadási oldalának nincs más tere, ahol csökkenteni lehetne, s amúgy isi aránytalanul nagy a tisztviselői illetmények tétele és a nyugdíjteher. Nagyobb nyomaték kedvéért azt is megsúgták egyesek, hogy a Népszövetségnek a kormány által idekért küldöttsége is kívánta ezt és erre a kormány ígéretet is tett. Hogy az itt járt népszövetségi bizottság tagjai nem voltak tisztában azzal, milyen szerepe van a magyar közéletben — a sajnos, már kihalófélben lévő középosztály mellett — a középosztály gerincévé tett tisztviselői karnak, azon nem csodálkozom. Hogy a népszövetségi bizottság nem volt tisztában azzal, miért aránytalanul nagy a nyugdíjteher, azon már csodálkozom, mert éppen az őket küldő hatalmak által reánk kényszerített békének nevezett irgalmatlan ítélet tömítette ide a csonka ország területére az ott állásukból elüldözött és így nagyrészt nyugdíjassá vált tisztviselőket.» (Ügy van! Ügy van! balfelől.) «De azon még jobban csodálkozom, hogy a magyar kormány Ígéretet tett a tisztviselői és nyugdíjas illetmények redukciójának keresztülvitelére, a helyett, Ibogy megmagyarázta volna, miért aránytalanul nagyok a magyar költségvetésben ezek a tételek és megmagyarázta volna azt is, hogy az államigazgatás rendjének, az ország nyugalmának és belső biztonságának veszélyeztetése nélkül ismételten, háromhavonként viszszatérő turnusokban a tisztviselői illetményekhez az egyetemes nemzeti érdekek komoly veszélyeztetése nélkül nyúlni nem lehet. Es itt már neon is a redukció mértéke a fontos, hanem maga a tény. amely már egy amúgy is gyulladásban lévő felületen a genyesedés folyamatát idézheti elő és hogy ez mit jelent, arra, kik nem könnyen felejtünk, még visszaemlékezünk. Azt a,z indokot sem tehetem magamévá, hogy nincs már más tétele a költségvetés kiadási oldalának, amelyhez nyúlni lehetne. A bizottsági tárgyalások folyamán nem is egy, hanepi több olyan tételre történt utalás, amelyeknél az alkalmazott redukciónak hatása távolról sem váltott volna ki olyan jogos ^elkeseredést, mint a nyugdíjak és lakáspénzek érintése s nem hordotta volna magán a méltánytalanságnak, igazságtalanságnak a bélyegét. De a költségvetés egyensúlya, nemcsak a kiadások csökkentése révén, hanem a bevételek fokozása által is biztosítható. Kérdem, nincsenek-e ebben a koldus országban még ma is olyan aránytalanul magas jövedelmei egye4*