Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-236

Àz országgyűlés képviselőházának 2 városi üzemeknek — mert hiszen csak a fővárosi üzemekkel méltóztatott foglalkozni — az a feladatuk, hogy olcsó gázt, olcsó villanyt és olcsó közlekedést stb. szolgáltassanak. T. képviselőtársam, nekünk mindanynyiunknak e tekintetben is ugyanaz a nézetünk s ebben a kérdésben feltétlenül egyetértünk a t. képviselőtársam által mondottakkal. (Peyer Károly: Fel kell emelni a pótadót 50%-on felül!) Ezekután méltóztassék megengedni, t. Ház, hogy áttérjek a magam elmondandóira. En a jelentéssel, amely ma tárgyalás alatt áll, nem általánosságban kívánok foglalkozni, mert általánosságban nagyban és egészben helyeslem — a mai viszonyok között — azo*> kat az intenciókat és elgondolásokat, amelyeket az 1931 : XXI. tcikkben a törvényhozás szükségesnek tartott szabályozni. Sőt h'elyes* lem azokat az intenciókat is, amelyek a belügyminiszter urat vezették akkor, mikor ennek a törvénynek végrehajtásával foglalkozott. Én tehát ezidőszerint, mondom, nem általánosságban, hanem egy részletkérdéssel, egy konkrétummal kívánok foglalkozni, kívánok pedig azért, mert ez a kérdés nemcsak a vármegyémet, hanem közvetlenül a magam kerületét is érdekli. Foglalkoznom kell ezzel a kérdéssel annál is inkább, mert a jelentés szerint az egyes vármegyei törvényhatóságok tulajdonában levő kőbányák ügyében a miniszter úr még nem terjesztheti a t. Ház elé döntését, mert azok a tárgyalások, amelyeket ebben az irányban folyamatba tett, résziben a magánérdekeltségekkel, részben a társminisztériumokkal, ezek még folyamatban vannak, úgyhogy itt tulajdonképpen még nem egy res judicatáról, nem egy perfektumról, nem egy befejezett ügyről van szó, hanem még csak egy tárgyalás alatt álló kérdésről. En nem ismerem, t- Ház, azokat a többi törvényhatósági kőbányákat, amelyekről itt szó van, azokhoz tehát nem szólhatok hozzá, de nagyon is ismerem a saját vármegyém kőbányáját, amelyről itt szó van, a Heves- és Békés vármegyék közös tulajdonát képező kőbányát, annál is inkább, mert ez a kőbánya véletlenül saját kerületemben, egyik legnagyobb községemben, Apc községben fekszik. Méltóztassék tehát megengedni, t. Ház, hogy ezzel a kérdéssel kissé részletesebben foglaEkozhassam és itt a t. Ház és a t. belügyminiszter úr elé is tárhassam azokat az indokokat és érveket, a melyek engem arra késztettek, hogy ebben a kérdésben a t. Ház figyelmét rövid időre igénybe vegyem. Heves- és Békés vármegyék 1923-ban kivették haszonbérbe néhai Szentiványi Farkas apci földbirtokos kőbányáját, amely kőbánya egyébként már régen üzemben volt. Kivették pedig kizárólag és kifejezetten azzal a célzattal, hogy a két vármegye ebből a kőbányából fogja fedezni a maga útépítéséhez szükséges kőanyagot, úgy az alapanyagot, mint a kavicsanyagot. A két vármegye megegyezett, hogy az üzemet egy részvénytársaság útján fogja lebonyolítani. Ez a részvénytársaság, úgy tudom, a kormányhatóság jóváhagyásával alakult meg. A két vármegye egyforma mértékben részesült a részvényekben és egyforma mértékben a termelt kőben. Az üzem eleinte természetesen, amikor még az útépítések nagyobb arányokban folytak, nagyobb mértékben tevékenykedtek, később azonban az útépíí. ûlêse 19êJf január È3-an, kedden. 33? tések apadása folytán szerényebb keretek között működött. Eleinte 250—300 munkást is foglalkoztatott az üzem és 10—15-000 vágón követ is tudott termelni, később, mikor az útépítés megcsappant, ez a szám is természetesen leapadt, úgy, hogy ma már csak 150 munkást tud az üzem foglalkoztatni és a múlt esztendőben már mindössze csak 5000 vágón követ tudott szállítani. Kezdetben idegen vármegyéknek is szállított ez a vármegyei bánya, három esztendő óta azonban sehova sem pályázik kőszállításért és az ott termelt követ kizárólag két vármegye osztja szét egymás között és használja fel saját szükségletére. T. Ház! Nem kell, hogy hangsúlyozzam, mit jelent manapság az, ha egy községben 150—260 munkás van állandóan foglalkoztatva, hiszen olyan községről van szó, t. Ház, ahol ez az egyetlen ipar, amely munkásokat foglalkoztat. Ebben a községben, ahol százával vannak munkások, esztendők óta a legnagyobb nehézséggel küzdött úgy a hatóság, mint magam is, hogy a munkásokat valamiképpen elhelyezzük. Az ottani gazdaságok ezt a nagyszámú munkást felhasználni képtelenek voltak, hiszen a gazdasági depresszió folytán, sajnos, maguk a gazdaságok is kénytelenek ma már konszideráció tárgyává tenni, hogy valamely munkálat elvégzése feltétlenül szükséges-e, vagy rentabilis-e. Ilyen körülmények között ezeknek a munkásoknak nagyrésze kénytelen volt az ország legkülönbözőbb vármegyéibe elmenni és mezőgazdasági munkát vállalni. Azonban ez is mind nehezebbé vált, mert hiszen a gazdasági depresszió következtében az országban úgyszólván az az egyébként helyeselhető helyzet alakult ki mindenütt, hogy minden gazda és birtokos elsősorban a saját községéből vette a munkásokat, hogy ezúton is apassza községe mezőgazdasági munkanélküliéinek számát. Ma már odáig jutottunk^ e téren, t. Ház. hogy az egyes törvényhatóságok valósággal lezárni óhajtják minden idegen munkás előtt a határaikat és arra törekszenek, hogy csak a saját vármegyebeli munkásokat lehessen vármegyéikben foglalkoztatni és elhelyezni. Ezeket tudva, reménylem, be méltóztatnak látni, hogy milyen áldás volt erre a községre ez a bánya és hogy micsoda csapás lenne, ha ez a bánya tényleg beszüntettetnék. A magam részéről készséggel megállapítom, hogy azokat a szociális szempontokat, amelyeket én itt ennél a kérdésnél a Ház elé kívántam hozni, a belügyminiszter úr sem tévesztette szem elől és a maga részéről is súlyt helyezett azokra és iparkodott úgy megoldani ezt a kérdést, hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon. En tudom, t. Ház, hogy a kőbányák racionálisabb kihasználása érdekében komoly tárgyalások folynak, de azt hiszem, hogy ebben az iparban, amely a legtöbb kézimunkaertő, a legtöbb emberi munkaerőt foglalkoztatja, nem szabad a szociális szempontot szem elől tévesztenünk, még ha az a racionalizálás rovására menne is. Nekem tehát az a tiszteletteljes kérésem a belügyminiszter úrhoz, r méltóztassék ennek a bányának fenntartása érdekében sürgősen dönteni és megnyugtatni az érdekelt munkások százait. Könnyű dönteni ennek a bányának tekintetében nemcsak azért, mert, mint bátor voltam mondani, ez a nagy szociális szempont kell, hogy irányítsa a kérdést eldöntését, hanem azért is, mert a kedvező döntést kívánja a vármegyék anyagi ér-