Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

V Az országgyűlés képviselőházának 226. ülése 1933 december 11-én, hétfőn. 25 nem egészen őszinte a helyzet, akkor tovább kel] mennem az indokokban, amelyeket felhoztak ennek a szakasznak alátámasztására. Az egyik indok az volt, hogy a racionalizálás szempontjából és céljából szükséges ez az intézkedés. Ezt legerősebben hangoztatta az előadó úr is, a t. túloldali szónokok és a t. miniszterelnök úr is. A másik indokolás az volt, hogy az ifjúság érdekében, annak elhelyezése végett szükséges ez a kényszernyugdíjazási szakasz. De tv Ház, nemcsak a szenvedésekben kell harmóniát teremteni, hanem az indokokban is, mert ezek az indokok homlokegyenest ellentétben állanak egymással (Ügy van! Ügy van! a s'zélsőbaloldalon.), mert ha pénzügyi eredményt akarok elérni a kényszernyugdíjazással, akkor racionalizálni racionalizálhatok — ez a kettő összeegyeztethető, — de az ifjúságot elhelyezni nem tudom, ha pedig racionalizálni akarok és pénzügyi eredményt akarok elérni, akkor le kell monda-nom arról, hogy a B-listánál követett módszert alkalmazzam, amely a nyugdíjba küldött egyének és megszűntetett állások helyébe újakat helyez. (Jánossy Gábor: Dehogy nem! A nagy állások helyét kisebb állásokkal töltjük be!) Ezt az argumentumot én eddig is hallottam, t. képviselőtársam, csak nem akartam bővebben kitérni rá. Ha a t. képviselőtársam együtt ült volna velem a megboldogult 33-as bizottságban — mert azt kell mondanom róla, hogy megboldogult — akkor hallotta volna a pénzügyminiszterek bölcs fejtegetését, miszerint a nagy állások és kis állások között olyan nagy az eltolódás a nagy állások rovására, tehát a kis állások előnyére, hogy azért nem lehet progresszív fizetéscsökkentéseket csinálni, mert a nagy állásoknál egy 15%-os csökkentés sem érne fel azzal, ha a kis állásoknál félszázalékos csökkentési kulcsot alkalmaznának. Ez a feleletem a képviselő úr megjegyzésére: ne méltóztassék magát abban az illúzióban ringatni, hogy itt majd egy pár miniszteri tanácsosi állást meg fognak szűntetni — amire különben nagy veszély nincsen — és a megszüntetett egy pár miniszteri tanácsosi állás helyébe az ifjúságot tudnák nagyobb számban elhelyezni. Az ifjúság elhelyezésének kérdése óriási gazdasági probléma és akik ezt nem mondják meg az ifjúságnak, azok lehetnek igen ügyes taktikusok, de nem államférfiak és nem igaz politikusok, (Ügy van! a szélsőbaloldalon) mert ezt kellene őszintén megmondani és a konzekvenciáit megfelelően levonni. Már most hogyan állunk mi ennek az úgynevezett racionalizálásnak a kérdésével? Mondhatnám azt, hogy a törvény adott már felhatalmazást a kormánynak a racionalizálásra 1924ben is, de továbbmegyek. Ha csak a racionalizálás szempontjából szükséges ez a kényszernyugdíjazási törvény, akkor a miniszterelnök úr s a kormány nyugodtan lemondhat róla, a Háznak nem kell elfogadni, mert a fennálló törvényeink értelmében minden újabb rendelkezés nélkül módjában van a kormánynak azokat a tisztviselőket, akiknek az állása állásuk megszüntetése vagy a hivatal átszervezése következtében fölöslegessé válik, nyugdíjba helyezni. Ez a jelenlegi törvényes helyzet- Az 1912 :LXV. te. 35. §-a világosan megmondta, hogy állások megszüntetése vagy pedig átszervezés esetében a tisztviselőt rendelkezési állományba lehet helyezni és amennyiben egy év alatt nem tudják elhelyezni, akkor az t illetőt kényszernyugdíjazás formájában nyugdíjba leKÉPVISELŐHAZI NAPLÓ XIX, het helyezni. Tehát ebből a szempontból nincs rá szükség. (Káinoki Bedő Sándor elődó: közbeszól.) Ká fogok mutatni. (Káinoki Bedő Sándor előadó: Nem akartaim közbeszólásommal zavarni!) Csak tisztázzuk a kérdést. -Az egész differencia az, hogy az 1912-es törvény szerint — amelyet kiegészített az 1925. évi 7000-es rendelet és az 1927-es évi 3000-es rendelet, mely tovább bővítette ezt a jogát a kormánynak — egy é>ig volt joga a tisztviselőnek rendelkezési állományban lenni és egy év után kellett kényszernyugdíjazásba helyezni, most pedig a nagy módosítás az, hogy félév, vagyis hat hónap után lehet. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Rassay Károly: Tisztelettel kérek egy félórai meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulnia (Igen!) A Ház a meghossziaibbítást megadta, Rassay Károly: A nagy különbség az, hogy most már egy fél év alatt lehet kényszernyugdíjazásba helyezni. Ezt őszintén el kell mondani, mert akkor a kényszernyugdíjazási rendeletnek ez a plauzibilis, nagyon tetszetős indoka összeesik és jelentéktelenné válik. Nekem az az álláspontom, hogy racionalizálás terén a kormánynak nem ennek a félévnek megtakarításáról szóló törvényjavaslatot kellett volna idehoznia, hanem ötleteket, gondolatokat, terveket kellett volna elmondani ahhoz, hogy mi komolyan vegyük ezt a racionalizálási indokot. (Ügy van! balfelől.) De ha megnézem, hogy mi történt iftt, a racionalizálás terén az utóbbi időkben, csak a t. miniszterelnök úr kormányzása idején is, akkor azt kell látnom, hogy semmi komoly intézkedés nem történt. Egyedül a belügyminiszter úr hozta ide a másodfokú közigazgatási bíróságról szóló törvényjavaslatot, függővé téve annak életbeléptetését majd a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló további törvényjavaslat életbeléptetésétől. Más ötletet nem hallottamSemmiféle egyszerűsítést nem látok, sőt azok az intézkedések, amelyek azóta történtek, — hogy egyébre ne utaljak rá, mint a gazdaadósságok kérdésének rendezésére, itt semmi más intézkedés nem történt — nem^ olyanok, amelyek a közigazgatást egyszerűsítik, hanem inkább olyanok, amelyek komplikálttá teszik. Ha tehát a kormány azt akarja, hogy komolyan vegyük azt az argumentumot, hogy a kény szernyugdíj ázásra azért van szükség, mert a racionalizálást ezen az alapon akarja végrehajtani, akkor a jelenleg fennálló törvényes rendelkezésekkel szemben bőségesebb indokokat kell előadnia és elő kellene adnia racionalizálási terveit, ebből azonban a t. Ház még egy árva betűt sem hallott. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Marad tehát a sok indok közül ennek a kényszernyugdíjazásnak megindokolására: a szelekciónak és a fegyelmezésnek a kérdése. A szelekcióról az igen t- miniszterelnök úr beszélt. Ebből a beszédéből kénytelen voltam levonni azt a következtetést, hogy a miniszterelnök úr az állami életnek csak bizonyos parciális részein van otthon. Ebben a beszédében azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy szükség^ van a szelekció szempontjából egy ilyen kényszernyugdíjazási szakaszra. A következőket mondotta a 'miniszterelnök úr (olvassa): «Ha a fölösszámú tisztviselőket elbocsátjuk, akkor mértéket kell szabnunk arra, hogy melyik tisztviselőt kell elbocsátanunk. A minősítés alapján való elbocsátás tehát a helyes, mert