Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-235

Az országgyűlés képviselőházának 235. demokrácia, a nagytömegek áruval és javakkal való ellátásának érdekében fog a gazdaságba belefolyni. Ha ebből a szemszögből nézzük a dolgot, akkor természetes és érthető hogy az állam védi azokat az üzemeket, amelyekbe nagy tőkéket fektetett bele, az állam védi azokat az üzemeket, amelyek közérdeket szolgálnak és igy, ha ezeket az üzemeket nem ítélték halálra és nem .sorvasztják el, akkor ezt annak lehet be-, tudni, 'hogy az üzemek valóban közérdeket szolgálnak, valóban a közösség érdekében folytatják tevékenységüket. Hogy állami üzem nem lehet rentábilis, ezt egy bánya példájával vagyok bátor megcáfolni. Itt van a komlói állami kőszénbánya,^ amely az államtól semmiféle külön kedvezményt nem kap, valamivel, nem sokkal, jobban fizeti munkásait, mint a körülötte lévő magánbányák, a munkások egészségügyi védelme határozottan fejlettebb és jobb, mint a magánbányáké, mégis ez az üzem rentábilisan dolgozik azért, mert vezetői és előmunkásai mindannyian átérzik, hogy nekik meg kell mutatniok, hogy igenis, az üzem rentábilis. Sohasem az ott alkalmazottaktól függ, hogy az üzem rentábilis-e vagy nem, hanem tisztán attól a magas bürokráciától, amely az üzemek fölé van állítva és amely bizony nagyon gyakran az üzem érdekeivel ellentétes rendelkezéseket ad ki, amelyeket azután .természetesen az üzem szenved meg. De visszatérve a tett intézkedésekre, az igen tisztelt miniszter úr jelentésében azt mondja (olvassa): »Gondosan ügyeltem azonban arra, hogy az állami üzemek és vállalatok sorsát eldöntő intézkedéseimben ne csupán olyan üzemeket szüntessek meg, vagy szorítsak szűkebb korlátok közé, amelyekkel kapcsolatban tett intézkedéseimnek hasznát a nagyipar, vagy a nagykereskedelem látja-« »Az általános gazdaságpolitikai elvek mellett az egész közüzemi kérdés felülvizsgálásánál különösképpen szem előtt tartottam a kisiparosság érdekeit, kiindulván abból, hogy ezen nehéz helyzetben lévő érdek- és társadalmi réteg méltán megérdemli a kormány különös gondoskodását.« Nagyon figyelmesen átolvastam ezt a jelentést és mondhatom, hogy boldog lenne az iparosság, ha nem lenne egyéb baj, mint az, hogy egyik-másik városban még fennáll egy ilyen közüzemi műhely, hogy itt még talán egy borbélyműhely, amott talán egy szabóműhely tengeti úgy, ahogy az életét. Nagyon jól ismerem a kisiparosság bajait és olyan várost van szerencsém képviselni, amelyben nagy az iparosok száma, én tehát tapasztalatból, a velük való érintkezésből nagyon jól tudom, hogy bár fáj az iparosságnak a közüzemek kérdése, azonban korántsem olyan mértékben, mint amilyen mértékben ezt az ügyes kapitalista reklám felfújta és korántsem olyan arányban ártalmas rá, mint amilyen ártalmasak azok a más intézkedések, amelyeket a kormány tett. A kormány adópolitikája, a gazdasági válsággal kapcsolatos leszegényedés, a mezőgazdasági termények árának katasztrofális lezuhanása, amiáltal a mezőgazdasági lakosság vásárlóképtelenné vált, az állami alkalmazottak, a magánalkalmazottak, a munkások és egyéb kereső kategóriák fizetésének leszállítása, amiáltal azok vásárlóképességük nagy részét elvesztették, a kartellek árpolitikája, a bankok hitelpolitikája sokkal többet árt az iparosságnak, mint ártottak azok az üzemek, amelyeket megszüntettek és amelyeket ma mint iparosmentő akciókat akarnak odaállíKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XIX. ülése 193% január 19-én, pénteken. áll tani. Kétségtelen, hogy nem minden üzem, amely közüzem néven szerepel, szolgál közérdeket. En is harcoltam egyik-másik ilyen közüzemnek nevezett műnely ellen és örömmel állapítom meg, hogy sikerült is egynéhány ilyen műhelyt megszüntettetnem annál az egyszerű oknál fogva, mert ezek valóban nem szolgáltak közérdeket. így például, hogy csak egyet említsek, ma sem tudom megérteni, miért szükséges az, hogy például Győrben a honvédségnek Jmlön fogművesműhelye van, amelyben honvédek dolgoznak, amikor ezeket a szájprotézis és egyéb í'ogiparos, fogművesmunkákat a helybeli iparosok éppen olyan jól elvégezhetnek. Az ilyen apróságok, az ilyen pici kis műhelyek, amelyeknek semmi jelentőségük nincs, természetes, hogy fájnak az iparosságnak, és ha ezeket megszünteti a miniszter úr, azt kell mondanom, nagyon bölcsen, nagyon jól cselekszik. De ezek megszüntetésének igen kevés a szociális jelentősége. Ezek apró tűszúrások az iparosságon, az iparosság érzi őket, fájnak neki; ha megszüntetik őket, jó, ha nem szüntetik meg, akkor sem okoznak olyan nagy bajt, mint egyéb más intézkedések. Itt csak egyre legyen szabad rámutatnom. A miniszter úr valóságos dicshimnuszt zeng annak a bizottságnak, amely megállapította, hogy az István-telki főműhellyel kapcsolatban fennállott oxigéngyárat megszüntessék. Hozsannát mondanak a kapitalisták: végre megszűnt egy közüzem, az István-telki főműhely oxigéngyára. Hogy azonban ez mennyire nem szolgálta az iparosság érdekeit, azt egy példával rögtön illusztrálom. Az oxigénkartell egyike a legjobban szervezett kartelleknek Magyarországon. Az oxigén ma nemcsak a vases fémfeldolgozó iparnak, hanem igen sok más iparágnak is nélkülözhetetlen segédanyaga. Sok tízezer iparosnak tehát, mondhatnám, életszükséglete az, hogy olcsón jusson oxigénhez. Ameddig az István-telki oxigéngyár fennállott és ameddig a győri olajgyár oxigéngyára még dolgozott, addig az oxigénárak 6—7 pengő között mozogtak palackonként, 6—7 pengőért lehetett tehát kapni egy palack oxigént, ameddig ez a két üzem fennállott. Mármost megalakult a kartell. Első dolga volt, hogy a bukófélben lévő győri olájgyár oxigéngyárát megszerezte, leszerelte, a gépeket és a berendezéseket eladta Jugoszláviának s a gyár megszűnt. Azonkívül volt Budapesten még egy kisebb üzem, amely kartellen kívül volt, ezt is megszüntették és minthogy a magyar Államvasutak konkurrenciájától sem kellett már tartani, mert hiszen az István-telki oxigéngyár megszűnt, ennélfogva a kartell teljes lett. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr! Malasits Géza: Tisztelettel kérek még egy negyedórát! Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Felkiáltások: Megadjuk!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Malasits Géza: Minthogy most már semmiféle konkurrenciától félni nem kellett, első teendőjük az volt, hogy felemelték az oxigénárakat, még pedig palackonként 16 pengőre. (Farkas István: A duplájára!) Tessék elképzelni azoknak az iparosoknak a meglepetését, akik eddig 6—7 pengőt fizettek egy palack oxigénért s akik azt tapasztalták, hogy amikor megalakult a kartell, rögtön felszöktette az árat 16 pengőre. Megindult a deputációzás, megindult a fény égető dzés, hogy így, úgy, majd oxigéngyárát létesítenek. Ezt főként a budapesti 44