Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-226
Az országgyűlés képviselőházának 226. ülése 19S3 december 11-én, hétfőn. 23 — Farkasfalvi Farkas Géza: Egészen korrekt felfogás!) ?í\ l ai } a Jövedelemhalmozás kérdése. Nem az allashalmozás, hanem a jövedelemhalmozás kérdése. (Gaspárdy Elemér: Halljuk!) Ebben a tekintetben en a törvényjavaslat intézkedését elvileg helyeslem. Nehéz is lenne nem helyeselnem, mert Farkas t- barátom rögtön rámolvasna, hogy en voltam az, aki a Házban egy interpelláció formájában évekkel ezelőtt követeltem. Igaz ugyan, hogy én visszaolvasnám rá, nogy o megtapsolta Bethlen miniszterelnök urat, amikor ezt a követelést visszautasította. (Farkasfalvi Farkas Géza: En voltam, az, vagy Farkas Elemér?) Farkas Elemér volt (Farkasfalvi Farkas Géza: Csak konstatálni akartam, hogy nem en voltam! — Farkas Elemér: A képviselő ur is itt volt közöttünk! — Farkasialvi Farkas Géza: Be én nem tapsoltam soha olyannak, amit nem tartottam helyesnek. Véleményemet nyíltan megmondottam a pártban is mindig!) Elnök: Csendet kérek! Méltóztassanak a tarkas-ugyeket kikapcsolni! (Derültség.) Rassay Károly: Elvileg tehát helyeslem a törvényjavaslatnak ezt az intézkedését, de őszintén meg kell mondanom azt is, hogy ennek ellenére nem tudok elzárkózni azok elől az ervek elől sem, amelyeket Petrovácz t. képviselőtársam ihangoztatott, amikor kiemelte, hogy az a rendelkezés, hogy az illető egyéb állasban is elhelyezkedett nyugdíjas nem kaphat nagyobb jövedelmet, mint amennyit kapott volna abban az állásban, amelyben nyugdíjba helyezték, önmagában véve merev. Ha már a t. egységespárt úgy is ülést tart holnap és tárgyalnak a dologról, módosítani kellene ezt a rendelkezést olyan irányban, hogy ez a limit, ez a határ mindenesetre alkalmazkodjék a_ családosoknál, a nős embereknél a gyermekviszonyokhoz. Ez az egyetlen igazságos dolog és nekünk vigyáznunk kell, hogy egy ilyen merev felállításnál ne kövessünk el igazságtalanságot. (Gaspárdy Elemér közbeszól.) Nem tehetek róla, de nem látom a visszaélés lehetőségét, ha az illető egyénnél a nős állapothoz, a gyermekekhez t kötik a dolgot, ha csak az illető státusát azért nem akarja megváltoztatni, hogy itt valami nagyobb előnyhöz jusson havi 25 pengővel. De ez nem valószínű. Már a bizottságban is rámutattam azonban arra, hogy ezt a rendelkezést nem tartom kielégítőnek. Szerintem tovább kell menni és nem szabad megállani azon jövedelmek halmozásának a rendezésénél, amelyeket állami pénztárakból vesznek fel az illetők ,vagy pedig az állam által szubvencionált vagy részesedést vállalt vállalatoktól kapnak. A helyzet úgy áll, hogy nagyon nehéz megállapítani az állam érdekeltségét egy-egy vállalatban. Mi nagyon jól tudjuk, hogy vannak olyan közbeeső szervek is, amelyek az állam érdekeltség^ vállalását elintézik a nélkül, hogy az kifelé közvetlenül, mint az állam érdekeltség-vállalása jelentkeznék. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ha pl. a Pénzintézeti Központ megvesz egy nagyobb pakett részvényt egy vállalatnál, akkor a formaságoktól el kell r tekintenem és azt kell mondanom, hogy az állam itt érdekeltséget vállalt. Nem tudom megérteni, hogy — mondjuk — egy nagy bank vezetőtisztviselő, aki valamikor közalkalmazotti állást töltött be, miért vegye fel nyugdíját igen magas jövedelmei mellett, mikor talán annál a szerencsétlen kisembernél, aki elhelyezkedett egy gázgyárnál, vagy más üzemnél, vagy a vasút valamelyik üzeménél, szigorúan számításba veszik a jövedelemhalmozás kérdését. Az igazság szerintem azon az alapon található meg, hogy ha bizonyos elvi alapot adok a jövedelemhalmozás kérdésének. Nem irigylem, sőt normális viszonyok mellett nem is diffikultálnám azt, hogy ha valaki, akit az állam — különösen, ha akarata ellenére — nyugdíjba helyezett, igyekszik magának munkával, szorgalommal egyéb jövedelmi forrást is teremteni. (Jánossy Gábor: Joga van!) Az elvi alap csak az lehet, hogy a magyar állam olyan kritikusan súlyos helyzetben van, hogy nyugdíjt csak azoknak adhat és csak olyan mértékig adhat, akik erre a nyugdíjra exisztenciájuk fenntartása iszempontjából ténylegesen rászorulnak, mert amely pillanatban nem erre az álláspontra helyezkedem... (Lázár Andor iffazságüffyminiszter: Ez lehetetlen elvi alap!) Miért? (Lázár Andor igazságügyminiszter: Mert a végzett munkának ellenértéke a nyugdíj is!) Akkor miért méltóztatik leszállítani? Akkor honnan méltóztatik a jogot venni ahhoz, hogy a végzett munka törvényben megállapított ellenértékét rendeleti úton elkonfiskálják? (Lázár Andor igazságügyminiszter: Mindenkiét egyformán!) Bocsánatot kérek, azért mondottam, hogy elvi alapra kell helyezkedni, mert amely pillanatban nem erre az elvi alapra helyezkedem, akkor az igazságügyminiszter úrnak nincs joga elvenni abból a nyugdíjból egy fillért sem, mert akkor ez, majdnem azt mondhatnám, magánjogi jellegű követeléssé válik. Ha hozzányúlok, ezt csak azon az alapon tehetem meg, hogy a nyugdíjat közjogi jellegű szolgáltatásnak tekintem nemcsak jogi természeténél, hanem mondjuk, lényegénél fogva és arra az alapra helyezkedem, hogy ha az állam, mint mindennek az alapja, kényszerhelyzetbe kerül, akkor joga van az erkölcsi és az igazság elveinek megfelelően hozzányúlni ezekhez a szolgáltatásokhoz. Ha azonban erre az alapra helyezkedünk, akkor el kellett volna fogadni azt a módosítást, amelyet a bizottságban én terjesztettem elő s amely módosításnak célja az volt, hogy egy bizonyos nagyobb szabad jövedelem mellett a nyugdíj teljesítése az illetőnél felfüggesztessék. Nagyon óvatosan fogalmaztam meg ezt az indítványt, mert ezt mondottam (olvassa): «Ugyancsak időlegesen meg kell szüntetni a nyugdíjnak, az özvegyi nyugdíjnak, lakáspénznek és családi pótléknak folyósítását, ha az annak élvezetére jogosult nyugdíjas vagy özvegy jövedelmi adóalapja kétszeresen meghaladja azt az összeget, amelyre a nyugdíjasnak, vagy özvegynek a fenti címeken igénye van.» Azt hiszem, ez igazságos javaslat volt, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) hiszen nem érintette senki exisztenciáját, időlegesen kívánta a nyugdíjat felfüggeszteni, hogy ha akár az állam helyzete megváltozik, akár az illető vagyoni viszonya leromlik, abban a pillanatban automatikusan előálljon az orvoslás módszere, hogy az illető ne fosztassák meg élete bázisától, exisztenciájának alapjától. Végtelenül^ sajnálom, hogy a t. kormány ezt a módosítást nem fogadta el, nem fogadta el azon egyszerű indokolás alánján, amit a t. igazságügyminiszter úr mondott, — amely azonban, azt hiszem, gyengén áll — és nem fogadta el a pénzügyminiszter úrnak azon indokolása alapjaim, hogy mi a magántulajdon alapján; állva, ilyen messzire nem mehetünk. Hát én megjósolom a t. Háznalk, —„ m ^ r *' sajnos, az az érzlésem, hogy a tisztviselők és a nyugdíjasok még nem értek el a kálváriájuk végé-
