Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-233

â38 Az országgyűlés képviselőházának Gr, Festetics Sándor: A t. miniszterelnök úr azt mondta, hogy nem fogja engedni a nemzetet az egyik vagy másik szélsőség felé elkanyarodni. Én a magam részéről is teljesen, száz százalékig aláírom a miniszterelnök úrnak ezeket a kijelentéseit, sajnos azonban, ha történeti szempontból, a történelemfilozófia szempontjából ítélem meg ezt a mondást, akkor meg kell állapítanom, hogy minden miniszterelnök rendszerint abban a pillanatban szokta ezt a mondatot kiejteni, amikor észreveszi, hogy vele szemben dagadni kezd az ár. (Rassay Károly: 1919-ben nagyon dagadt!) Én nem akarok természetesen semmiféle hasonlatot tenni a jelenlegi miniszterelnök úrnak általam nagyrabecsült személye és Károlyi Mihály között, (Rassay Károly: Pedig arra ön alkalmas, mert Károlyi Mihályt is ismerte!) azonban csak a történelmi igazság szempontjából, mint jelenséget említem meg, hogy Károlyi Mihály is ugyanezt mondta akkor, amikor észrevette, hogy dagad az ár, amelyet ő idézett fel és amely később őt elnyelte. {Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Minisztere volt Károlyi Mihálynak! — Jánossy Gábor: Károlyi Mihályt nem lehet Gömbös Gyulával egyszerre említeni!) Nem tetszett megérteni, amit mondottam. (Jánossy Gábor: Nagyon is megértettem! — Zaj,) Elnök: Csendet kérek! Gr. Festetics Sándor: A külföldi miniszterelnökök is, mikor dagadni kezd az ár, mindig ezt mondják és a külföldi példák is mindig azt a történelmi analógiát tüntetik fel, hogy akkor halljuk ezt a frázist, amikor dagad az ár. Ha az igen t. miniszterelnök úr azt kérdezi tőlem, hogy mi az a dagadó ár, akkor én Goethe Faustjával felelek: »Die Geister die ich rief« — a szellemek, amelyeket én felidéztem. (Zaj. — Jánossy Gábor: De nem kérdezi ám a képviselő úrtól, hogy mi a dagadó ár!) De én sem kérdezem a képviselő úrtól, engedje meg. Ez az ár a bizalmatlanság árja, a bizalmatlanság pedig az országban a kormánnyal szemben napról-napra nő. (Zaj a baloldalon.) Nagy a bizalmatlanság külpolitikai szempontból és a belpolitika terén is. Külpolitikai szempontból azért, mert nélkülözzük a határozott irányt a külpolitikában. A kormány politikája különböző csoportok és államok között ide-oda billegett (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Halljunk egy új programmot!) és ezt a billegést — Sigray Antal gróf igen helyesen mondotta tegnap — elnevezték független Magyarországnak, független magyar politikának (Lázár Miklós: öreg marxista!) Az igen t. miniszterelnök úr gróf Bethlen Istvánra is hivatkozott, mint az ő barátjára. Semmi kétségünk sincs az iránt, hogy az igen t. miniszterelnök úr és Bethlen István gróf között igen nagy barátság áll fenn, hiszen ezt már akkor észrevettük, (Nagy zaj a szélsőbaloldalon,) amikor az igen t. miniszterelnök úr a pártvacsorán, első beszédében, váratlanul és meglepetésszerűen, a Nemzeti Egység Pártjának megkérdezése nélkül, átvette Bethlen Istvántól a pártvezéri hatalmat. (Friedrich István: Szóval puccsot csinált!) Nyilvánvaló,hogy igen nagynak kellett lennie a barátságnak és a bizalomnak, hogy Bethlen István őt ezzel a hatalommal a párt 'megkérdezése nélkül így felruházta. Az igen t. miniszterelnök úr azonban nem jóí követte a külpolitikában Bethlen István útjait. Mert Bethlen István gróf zseniális ötlettel Rómába utazott (Rassay Károly: Mit akarl ö 9 3. ülése Í9ÉU január 17-én, szerdán. is utazott! — Nagy zaj a baloldalon.) és ott megkötötte azt az olasz-magyar barátsági szerződést, amely az addig teljesen izoláltan álló Magyarországot ismét belevitte a nemzetközi életbe. Ellenben az igen t. miniszterelnök úr politikája éppen az ellenkező hatást váltotta ki. Mert, — igen kevés kivételtől eltekintve — sajnos, azt lehet mondani, hogy megint teljes elszigeteltségben állunk, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Miért nem méltóztatott ezt egy évvel ezelőtt elmondania) Nem akarok itt részletesen kitérni arra, hogy mi idézi elő a bizalmatlanságot a belpolitikában, csak azt kívánom 'megjegyezni, hogy mindinkább elhomályosodik a határvonal a kormánypárt és az ellenzék között. (Zaj a baloldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nyugtassa meg a népet! Adjon a népnek a birtokából! — Esztergályos János: A falusi szegény néppel ne legyen smucig! A 40.000 holdból juttasson egy kicsit a falu szegényeinek is és akkor álljon ide a szocializmussal! — Elnök csenget.) A napokban hozzám jött egy régi hívem és választóm és a következőket mondotta nekem: Kérem, én mostanáig mindig valóságos kormánypárti voltam, amióta azonban a napokban kezembe került a kormány hivatalos lapj Mj EL Függetlenség, a kormány hivatalos lapja, a Szabadság című ellenzéki újságot hirdeti, azóta teljesen elveszett belőlem a kormány iránt minden bizalom. (Rassay Károly: Érzékenylelkű kormánypárti volt ez! — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) A Függetlenségnek ezt a példányát tisztelettel leteszem a Ház asztalára. (Zaj. — Közbeszólások a bal- és a szélsőbaloldalon.) Most még csak egynéhány szót^ kívánok szólni az állástalan ifjúság helyzetéről. Nagyon hálás vagyok Hóman Bálint kultuszminiszter úrnak, hogy 800 állástalan diplomást állásba akar helyezni, meg kell azonban állapítanom, hogy bár évek állottak rendelkezésre, hogy hozzányúljunk az állástalan ifjúság elhelyezéséhez, mindeddig nem történt semmi. (Nagy zaj. — Közbeszólások a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hangsúlyozni kívánom, hogy jól tudom megérteni, miért történik ez csak most, ebben a pillanatban. Ezeknek az állástalan diplomásoknak az elhelyezése nem a kormány érdeme és nem is a t. ellenzék érdeme, hanem egyedül és kizárólag az új magyar nemzeti mozgalom következetes állásfoglalásának eredménye, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ugyan kérem! — Zajos ellenmondások a balés a szélsőbaloldalon.) Miután az elnök úr személye iránt mély tisztelettel és bizalommal viseltetem, a napirendet elfogadom. (Felkiáltások a szélsŐbaloldalon: Földet a népnek! Megosztani a iO.000 holdas birtokot! — Zaj.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Buchinger Manó! Buchinger Manó: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Mi szociáldemokraták azoknak a bajoknak, amelyek alatt ez az ország szenved, legmélyebb forrását állandóan a demokrácia hiányában kerestük és állapítottuk meg, amihez tartozik az is, hogy a magyar parlament nem olyan parlament, amely a nép érdekét szolgálhatná. Hogy ez a parlamentarizmus Magyarországon hova jutott, annak legjobb bizonyítéka az, hogy itt az úgynevezett »nácik« is retablírozhatták magukat. És nemcsak hogy a nácik, hanem a náciknak egy