Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-232

Az országgyűlés képviselőházának 23 A dolognak másik része az, hogy a jegyzők magánfelek érdekében teljesítenek olyan magánmunkálatokat, amelyek magánfelek ügyleteire vonatkoznak. Ilyenek a munkaszerződések, szolgálati szerződések, vállalkozási szerződések, adás-vételi szerződések, végrendeletek, adóslevelek, kötelezettségek fennállását elismerő iratok, engedményezések, telekkönyvi törlési engedélyek, telekkönyvi kérvények, írásbeli fellebbvitelek, magánlevelek írása, meghatalmazások kiállítása, egyszerű nyugták stb. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a községi jegyző igazolt szegények részére díjtalanul köteles végezni a díjazás mellett végzendő munkálatokat szerzési jogügyletre vonatkozóak kivételével, tehát ők a magánmunkálatok igen nagy sorozatát ingyen végzik, mert hiszen a legtöbbször szegény ember az, aki hozzájuk lordul a maga jogügyleteinek elvégzése érdekében^ Sok ingyenmunkát, magánmunkát végez ia jegyző, míg valamely magánmunkájáérf díjat is kap. A községi vagy körjegyző peres ügyekben magánmunkálatokkal nem foglalkozhatik. Nagyon le van zárva tehát az a terület, amelyen a községi jegyző az ő jegyzői magánmunkálatait végezheti. Kétségtelen tehát, hogy a községi jegyző törvény alapján s törvényes rendelet alapján végzi a magánmunkálatokat és számítja .fel a díjakat. Igaz, elvileg talán kifogásolni lehet, hogy közhivatalnok bizonyos hivatali ténykedéséért vagy magánmunkálataiért felektől díjat fogad el. (Brogli József: A főszolgabíró is kapja kiszálláskor!) Ez elvileg igaz, de a hivatalnoki élet egyéb terein is ezt kell tapasztalnunk, a közigazgatási hivatali élet területén egyebütt is tapasztalhatjuk ilyen díjak, jogos díjak, kiszállási díjak, szakértői díjak felszámítását. Tehát másutt is előfordul és ha magasabb erkölcs és magasabb tekintély szempontjából talán kifogásolható is ez, semmiesetre sem a jegyzők hibája, hanem a magyar állam vagyoni, gazda sági helyzetének következménye, hogy a jegyzői fizetések máig sincsenek úgy rendezve, hogy ők ezekről a díjakról lemondhatnának. Kifogásolható talán azért is, —én teljesen tárgyilagosan és jogászi szemüvegen át bírálom ezt a kérdést — mert elhanyagolja a maga hivatali kötelességét; ezt szokták egyik érvül felhasználni. A dolog azonban úgy áll, hogy a rendelet egyenesen, kifejezetten kimondja, hogy »amennyiben az őket hivatalos kötelességeik teljesítésében nem akadályozza«. Tehát fegyelmileg megtorolható a magánmunkálatok túltengése. De, ismétlem, a jegyző nemcsak hivatalos működésért szedhet díjat, mert hiszen sok hivatalos működése van: hitelesítés, családi értesítők, becsű- és értéklevelek, adóbizonylatok, leltározások, amelyeknek kiadása vagy teljesítése rendszerint magáncélokat, magánérdeket szolgál, jogosult tehát a díjak felszámítása még elméletileg is, nemcsak a törvény és a rendelet alapján. De díjakat szedhet a felek részére végzett magánmunkálatokért is. Ismételten hangsúlyozni kívánom, hogy ezt a szükség, a gyakorlat, az élet, a szokás fejlesztette ki; az okirato lás eddig szabad terület volt és sohasem a jegy zők érdekében, hanem mindig a falu népe érdekében került a jegyzők kezébe, amint ezt a 47.300/1904-es belügyminiszteri rendelet meg is mondja, azt mondván, hogy (olvassa): »A. magánmunkálatok végzése főleg a községek kevésbbé vagyonos lakosságának érdekében engedtetett meg«. Amint mondottam, Gál Jenő igen t. képviselőtársam nem ismeri a falusi éle2. ülése 193% január 16-án, kedden. 211 tet, nem ismeri a falusi nép egyszerű, sokszor kezdetleges életét. Ö abból indul ki, hogy a főváros, illetve az intelligens elem, amelyet ő közelebbről ismer, a műveltségnek olyan magas fokán áll s az ügyvédekhez oly közel van, hogy nincs szüksége arra, hogy jogügyletei elvégzésénél nem szakképzett, nem hivatásos jogászhoz forduljon. Eltéveszti és elfelejti azonban azt, hogy van itt még ezen az egymillión felül, akik talán intelligencia dolgában mondjuk megütik a nyugateurópai mértéket, még hétmillió falusi magyar, akiknek élete egészen kezdetleges, akik távol vannak a várostól, falutól, ügyvédtől, közjegyzőtől, akik kint a tanyán élnek és jóformán nem érintkeznek sem a hatósággal, sem olyan emberekkel, akik nekik a maguk ügyes-bajos dolgaiban segítségére lehetnek. És végeredményében M áll hozzá a legközelebb? Ha valaki írást kap, — még ha egyszerű levél is az — besétál a falu jegyzőjéhez. Hát minden ügyében besétáljon a távoli városba, — hiszen az én kerületem községeinek legnagyobb részében nincs is ügyvéd — vagy elmenjen esetleg egyenesen a távoli királyi közjegyzőhöz? Ismerni kell a mi népünk bizalmatlanságát is. Ö megszokta a maga falusi jegyzőjét, látja őt hivatali tevékenységében, látja abban az idegtépő munkában, amelyet a falusi jegyző sok megértéssel, sok szeretettel, sok türelemmel végez a falu népe érdekében. Hozzá van bizalma. Azonban a falusi nép életét és viszonyait is elsősorban a falusi jegyző ismeri. A vele egy faluban élő falusi jegyző ha bejön az az öreg, egyszerű földmíves ember, ismeri az ő nyelvét, gondolkozását, tudja, hol van a földje, milyenek a családi viszonyai, meg tudja neki magyarázni, hogy hogyan és mint lehetne azt a gyermekek között szétosztani nagyobb baj nélkül. Magam tapasztaltam lent kerületem egyik falujában, hogy egy ilyen osztályos egyesség megkötésénél való tárgyalás hónapokon keresztül tartott, amíg azután az öreg magyar rászánta magát arra, hogy családja kívánsága szerint úgy ossza fel földjét, ahogy az a család érdekeinek és az ő érdekének is megfelel. A jegyzőnek itt szörnyű türelemre, kitartásra, jóindulatra és emberszeretetre, a viszonyok ismeretére, igazságérzetre van szüksége, ami végeredményben egy városi ügyvédtől, aki nem ismeri a nép viszonyait, vagy egy közjegyzőtől, aki még távolabb van tőle, és aki egyébbel is el van foglalva, mint azzal az egy ügygyei, mégsem kívánható meg. Heteket egy üggyel való bajlódással nem tölthet el. Ezért az a véleményem, hogy a jegyzői magánmunkálatok úgy, ahogy vannak, meghagyandók és az ügyvédi kar ezeket a magánmunkálatokat ne kívánja a saját hivatása, működési körébe vonni, mert azok olyan természetűek, r

s általában olyan apróságok, hogy jól és a nép kedvének, szokásainak, természetének megfelelően és igazságosan, csak az ő viszonyait ismerő falusi jegyző tudja megoldani. Hiszen nagyon jól tudjuk, annyira közönyös és bizalmatlan a mi népünk, hogy inkább sorsára hagyja a dolgot, semhogy bemenjen a hatósághoz, vagy az ügyvédhez. Lehet, hogy a jogfejlődés és életünk javulása idővel meghozza a viszonyok olyan változását is, hogy a nép a maga jogügyeiben az arra hivatott ügyvédekhez fog fordulni, ezt a kérdést azonban ma csak a jogélet, csak az ügyvédség, csak a magas jogi eszmények szempontjából nézni nem szabad. De nem szabad nézni csak