Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-215

Az országgyűlés képviselőházának 215. ezeknek a nagy bankoknak és nagyvállalatoknak tevékenysége le nem folytatódik. Mert nekem meggyőződésem az, hogy akkor már ők sem fognak ragaszkodni a pengő értékének mesterkélt tartásához és nem fognak kétségbeesni azon, hogy a tisztviselők fizetése a pengőérték hanyatlásánál fogva is kevesebb lesz. Arra nézve pedig, hogy hogyan tartatják a pengőt a magyar gazdatársadalommal, elég azt megállapítani, hogy a Nemzeti Banknak 20—30%-os a nyeresége a különöző árfolyamkülönbözetek révén. (Mozgás a baloldalon.) Azt is mondják a 900 millió pengő felhasználásával kapcsolatban a nagybankok, hogy azért is kellett ezt a pénzt beyonniok, mert a Nemzeti Bank visszavonta tőlük a hitelt. Erre nem hivatkozhatnak joggal, mert a bankzárlatkor 257 millió pengő értékű váltójuk volt, míg 1933-ban a Nemzeti Bank október 28-i jelentése szerint 441 millió pengő értékű, váltó van leszámítolásban, tehát körülbelül 184 millió pengővel több, mint a bankzárlat előtt. Mélyen t. Ház! Méltóztassanak nekem megengedni, hogy ezek után éppúgy, mint Marschall Ferenc képviselőtársam, ennek a törvényjavaslatnak, illetőleg az ezzel kapcsolatos rendeletnek a hiányairól is beszéljek. Az én igazságérzetem azt kívánja, hogy az utóbbi öt esztendő alatt történt existencia-összeomlásokkal is törődjem. Nagyon sok igazságtalanságot látok ugyanis éppen a gazdatársadalommal szemben; sok embernek elvásárolták, elárverezték a lába alól a földet, túlságosan magas kamatokat szedtek, úgyhogy, az en meggyőződésem szerint, ha a gazdaadósságok kérdésének rendezésével foglalkozom, akkor a múltra is vissza kell mennem s azokat a múltbeli hibákat és igazságtalanságokat, amelyek kirívóak, jóvá kell tenni. Amint ugyanis Marschall Ferenc igen t. képviselőtársam hangsúlyozta itt előttünk, a magyar föld tulajdonképpen nem áru és nem portéka, (hanem a magyar földön a magyar falusi nép nemzeti hivatást teljesít, és mi nap-nap után találkozunk és bukkanunk rá olyan barátainkra, derék, becsületes magyar gazdákra, akik nem könnyelműségből, nem kártyázásból, hanem a legtöbbször protekció hijján jutottak abba a szomorú helyzetbe, hogy ma már egy talpalatnyi földjük sincs. Ezekről, nézetem szerint, mégis gondoskodni kell. Másfelől, amint Marschall Ferenc igen t. képviselőtársam is megemlítette, a magyar bérlőtársadalom helyzetét is rendezni kell. Hiszen a magyar földnek körülbelül egyharmad része a bérlők kezében van, akik becsületesen teljesítik a maguk kötelességét, fizetik az adót, pedig a régi egy mázsa búza adó helyett már körülbelül három mázsa búzát kell értékátszámítással fizetni, azonkívül pedig sok helyen még pénzértékben fizetik a bért. Ezek a bérlők lehetetlen helyzetben vannak, pedig ők egy igen értékes társadalmi réteget alkotnak, mert feltétlenül nemzeti hivatást teljesítenek, úgyhogy velük mégis törődni kellene. A másik dolog, amit már többször említettem a pénzügyminiszter úrnak, a házvagy on és a háztulajdon kérdése. Háztulajdonosok alatt itt természetesen azokat a kis^ háztulajdonosokat értem, akik háztulajdonuk révén el vannak adósodva; itt iparos, kereskedő, tisztviselő egyaránt érintve van. Ma már meg kell állapítani, hogy ha a háztulajdon értékének egyharmad része mint adósság van a háztulajdonon, akkor ott már semmiféle jövedelem nem hárul a tulajdonosra. Pedig ez a háztulajdonos réteg naülése 1933 november 17-én, pénteken. 71 gyón értékes társadalmi réteg, a polgári gondolatnak egyik lelkes védője. Ezekkel mégis csak törődni kellene, különösen, ha megemlítjük azt, hogy éppen a háztulajdon az, amely kincstári vagy mondjuk pénzügyi szempontból a legalkalmasabb az adóztatásra és a legkönynyebben megfogható minden jövedelem között. Ezzel a kérdéssel is feltétlenül foglalkozni kell. Arra is fel kell hívnom a pénzügyminiszter úr figyelmét, hogy én, amint a rendeleteket tanulmányoztam, nem tudtam belőlük kivenni — lehet, hogy azoknak labirintusaiban nem vagyok jártas —, hogy milyen lesz azoknak a birtokoknak, illetőleg birtokosoknak a helyzete, akik a folyó gazdasági évben már bírói zár alatt voltak és zárgondnok kezelte ezeknek a birtokoknak a jövedelmét, mert e zárlat alá helyezett gazdaságok jövedelmei adósságok törlesztésére fordítandók. Már most hogyan fogják ezek a birtokok január 1-én teljesíteni tudni kamatfizetési kötelezettségüket, amikor saját jövedelmük felett nem rendelkeznek. Nem tudom, hogy hogyan van ez szabályozva, mert hiszen a rendelet nagyon széles és nagyon nehezen értelmezhető és így nem elég világos előttem, hogy történt-e erre vonatkozólag valamelyes intézkedés. Marschall Ferenc képviselőtársam a DunaTisza közén képviselő és mi tiszántúli képviselők igen hálásak vagyunk neki, hogy ezeket a bajokat... (Mikecz István: De nem láttam, hogy helyeseltek volna neki!) Most fejezem ki hálámat. Képviselőtársam csak arra vigyázzon, hogyha véletlenül a parancs úgy érkezik, ne szavazzon itt meg a Tiszántúl elle^ egy törvényt. Mondom, mi igen hálásak vagyunk neki, hogy ő a Tiszántúl bajait felsorolta. Kétségtelen, hogy ott a bajok oka három tényezőre vezethető vissza. Az egyik az, hogy ez az országrész az utóbi 8 esztendő alatt egyetlen jó terméseredményt sem kapott, oda mindig inkább segítséget kellett adni, mert az időjárási viszonyok folytán ott a gazda munkájának gyümölcsét nem látta és azokat a kötelezettségeket, amelyeket ő annak a reményében vállalt, hogy jó termése lesz, teljesíteni nem tudta. A másik baj és másik hiba a Tiszántúlra nézve az, hogy Csonka-Magyarországnak ez a része elvesztette a maga piacát, Budapestre kell hozni a terményeit, pedig például a szabolcsi burgonya nem bírja el a vasúti fuvardíjat, és így értékek és kincsek mennek veszendőbe. {Ügy van! Ügy van! a balközépen. — Din ich Ödön: Magas a fuvardíj!) A vasúti díjtételek tényleg magasak. TJgy, hogy meg kell állapítanom, bár nem akarom azt állítani, hogy a Dunántúl jó helyzetben van, de állítom, hogy a Tiszántúlon körülbelül 100% -kai rosszabbak a termésértékesítési viszonyok és ennek a rendeletnek kellett volna intézkedni a Tiszántúlról nemcsak azért, amit Marschall képviselőtársam mondott, hanem azért is, mert a legmagasabb kataszteri tiszta jövedelemmel éppen a tiszántúli és az északkeletmagyarországi földek vannak felvéve. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Itt nem voltak nagy uradalmak, itt kisebb birtokok, legfeljebb középbirtokok voltak. Például az én vármegyémben Hajdú vármegyében 24 pengős kataszteri tiszta jövedelem is van. (Farkasfalvi Farkas Géza: Borzasztó! — Zaj.) Ez nem kivétel miniszter úr. Tessék azután számításba venni azt, hogy a gazdavédelem ott kezdődik, ahol az adósság tizenötszöröse a kataszteri tiszta jövedelemnek.: A pénzügyminiszter