Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-215

62 Az országgyűlés képviselőházának 215 adatok valóságáért, kötelességemnek tartottam, hogy ezt itt megmondjam. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Marschall Ferenc! Marschall Ferenc: T. Képviselőház! A gazdaadósságok rendezéséről szóló kormányrendelet, illetőleg a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat nyilvánosságra hozatala óta e kérdés kö rül a magyar közéletben olyan vita indult meg, amely bár nem nélkülözi äz érdekességet, egyikmásik vonatkozásban mégis olyan hangokat ütöttek meg, amelyek e problémának teljesen helytelen megítéléséről tanúskodnak. Megértem és bizonyára megérti a kormány is azt, ha bizonyos tényezők egy más elvi síkról szemlélve az egész gazdaadóssági kérdést, vita tárgyává teszik azt, vájjon helyes-e, ha a kormány, illetőleg pártunk, megint csak moratorális intézkedéseket hoz, avagy pedig sokkal helyesebb volna — mert a kérdés már annyira megérett — a gazdaadósságok végleges rendezéséhez hozzáfogni. Annak az álláspontnak a vitatását is megértjük, amely abból indul ki, hogy nincs más út, mint a gazdaadósságok kérdésének rendezésénél abból az adottságból kiindulni, mely értékbeli adottság fennállott abban az időben, amikor a hitelező a hitelt nyújtotta és az adós a hitelt igénybe vette. Ez magyarán szólva annyit jelent, hogy a hitelezők követelésének és az adós kötelezettségének mértékét akként kellene megszabni, hogy abban kifejezésre jusson az értékekben időközben bekövetkezett eltolódás. (Meskó Zoltán: Az egyetlen helyes és igazságos út!) Megérteni ezt az álláspontot, amely mellett — koncedálom — nemcsak a jus aequumnak, de a jus strietumnak is számtalan érvét lehet felsorakoztatni. Persze egészen más kérdés az, hogy az adósságok értéke és összege között elérni szándékolt ezt a kiegyenlítődést a magyar állam, illetőleg a magyar közgazdaság mai helyzetében elbírja-e. Nem lehet közöttünk véleménykülönbség abban, előttem legalább is nem kétséges, hogy ezzel ma olyan útra lépnénk, amelynek közgazdasági és hitelpolitikai konzekvenciáiért nemcsak a pénzügyminiszter, de ez a párt sem vállalhatná a felelősséget. (Zaj a baloldalon.) Ezzel természetesen nem akarom azt mondani, hogy esetleg a gazdaadósságok végleges rendezésénél későbbi időpontban nem kellene rátérnünk a kiegyenlítődésnek erre az útjára, akkor is azonban csak úgy tudom azt elképzelni, ha a külföldi hitelek megkeresendő kontrapozícióján keresztül fog végrehajtatni. Tehát nem a magyar közgazdaságnak és a magyar hitelezőknek a kontójára, amiképpen az idegen valutákban számított gazdatartozásoknál máris mutatkozik bizonyos kiegyenlítődés, amennyiben a valuták árfolyamában megtörtént azoknak a valóságos értékhez való átértékelése. De tovább megyek. Bár szívemből-lelkemből ellene vagyok és e párt minden egyes tagjában ellene van minden inflációt jelentő megoldásnak, amennyiben csak vitáról van szó, mi abszolúte nem tiltakozunk egy olyan gondolat felvetése ellen t sem és szívesen hajlandók vagyunk azt cáfolni, vagy arról vitatkozni^ amely monetárius úton véli a gazdaadósságok kérdésének radikális rendezését elérni. (Felkiáltások a baloldalon: Ez újabb álláspont!) Mindezek tárgyalható kérdések, amivel egy pillanatig sem akarom azt mon. ülése 1933 november 17-én, pénteken. dani, hogy ezek egytŐl-egyig helyesek, vagy pedig elfogadhatók is. A gazdavédelmi rendelet körül folyó vitában, sajnos, ezeken a szempontokon túlmenő szempontoknak sokszor igen szenvedélyes hangsúlyozásával is kellett találkoznunk. Ilyen például az is, amely szóváteszi a gazdavédelem jogosságát, ami annál meglepőbb, mert a gazdasági válságnak abban a fergetegében, amely több-kevesebb erővel a gazdasági életnek minden tényezőjét sújtotta, legalább a közös érdekek felismerésében eddig összehozott minket a közös nyomorúság. (Ügy van! Ügy van! a középen.) De kérdem, lehet-e, illetőleg szabad-e a gazdatársadalom ilyen vagy olyan megsegítésének jogosságáról beszélni ebben az országban, ahol közgazdasági életünk egész struktúrájának megingása a vásárló- és fogyasztóképességében szörnyűségesen megviselt mezőgazdaság válságából ered. (Ügy van! a középen.) Szabad-e a gazdavédelem jogosságáról beszélni, vagy ezt a kérdést egyáltalában csak feszegetni is ebben az országban, ahol a mezőgazdaság jövedelmezőségének ^elapadását olyan tragikus számok illusztrálják, mint amilyeneket ia magyar kormány az Mei londoni világgazdasági konferencia elé terjesztett'? (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mit mondanak és mit mutatnak ezek a számok? A kormány által Londonban előterjesztett adatok szerint szántóföldi termelésünk értéke az 1928. évi 2357 millió pengőről 1932-ben 1018 millió pengőre esett vissza, hústermelésünk értéke 438 millió pengőről 249 millió pengőre, tejtermelésünk értéke 224 millióról 170 milióra, gyupjutermelésünk értéke 11'3 millióról 3*3 millióra csökkent. Baromfitenyésztésünk termékeinek értékében a következő visszaesés mutatkozik: hústermelésünk értéke az 1928. évi 41 "8 millió pengőről 1932-ben 35 "1 millió pengőre, tojástermelésünk 41 "1 millió pengőről 21 millió pengőre, tolltermelésünk 15 millióról 7'4 millióra csökkent. A mezőgazdaság nyers hozadéka, ha az 1928. év adatait 100-zal veszszük egyenlőnek, 1932-ben 50-es indexszámot mutat, a tiszta hozadék pedig ugyanebben az időszakban 100-ról 47-re hanyatlott vissza. T. Ház! Ha a kormány adatai nem volnának eléggé meggyőzők, akkor hivatkozhatom még a keszthelyi gazdasági akadémia jeles üzemprofesszorának, Juhos Lajosnak hivatalos megállapításásaira is, amelyek talán még plasztikusabban vetítik elénk a mezőgazdaság rentabilitásának rendkívüli csökkenését. En a Juhos-féle hivatalos megállapításokból csak a konklúziót szeretném a t. Ház elé terjeszteni. (Halljuk! Halljuk!) Az ellenőrzés alatt álló 126 kisüzem — tehát kisgazdaságokról van szó, mégpedig dunántúli kisgazdaságokról és nem tiszántúliakról, ezt hangsúlyozom, ahol talán a mezőgazdaság jövedelmezőségében még súlyosabb hátrányok mutatkoznak — tiszta jövedelme a legutóbbi négy évben mélyen alatta maradt a jogosan várható normális jövedelemnek. 1929-ben 28 dunántúli kisüzem végátlagában katasztrális holdankint plusz 23 pengő tiszta jövedelmet mutatott a jogosan várható 92 P 75 fillér helyett, a 23 pengő tiszta jövedelem a katasztrális holdankénti összes aktív tőkét plusz 1'2%-kal kamatoztatva a jó években várható 5% helyett, így tehát a kisgazda effektív kamatvesztesége 3 "7%. Eme silány eredmények mellett — állapítja meg tovább Juhos — azonban még úgyahogy el lehetett tengődni, mert reméltük, hogy e rossz eredmények lassan, fokozatosan talán