Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-225

Az országgyűlés képviselőházának 225. ülése 1933 december 5-én, kedden. zan sajnálom, hogy a nemzeti egység kormányáról vagy — személy szerint megmondom — Gombos byula miniszterelnök úr kormányáról azt kell megállapítanom, hogy éppen ez a javaslat szerintem a tükre az egész kormányzati rendszernek. (Mozgás.) Ez olyan, mint a tengernek egy cseppje, amely magában foglalja minden elemét, minden atomját annak a tengervíznek. S mit látok én, milyen politikát látok ebben a javaslatban, csak úgy, mint más javaslatokban is? Azt, hogy a mi leszegényedett, lerongyolódott középosztályunkkal törődünk legkevésbé. (Ügy van! balfelől.) Védünk mindenféle érdeket, pénzt, bankot, nagybirtokot, tőkét, hitelrendszert — ezek mind szükséges dolgok, nem tagadom — de legmostohábban törődünk a keresztény társadalom amúgy is egyre lejjebb kerülő tagjaival. (Ügy van! Ügy van! a balolaalon!) Ez — a javaslat — elismerem, nagyon kézenfekvő a kormányzatra nézve — a takarékosságot ott valósítja meg, ahol a legkönnyebb. (Ügy van! balfelől. — Dinich Ödön: Ahol nem tudnak védekezni ellene!) De nem lehet csak azért, mert ez a legkönnyebb, a legegyszerűbb, a legkézzelfoghatóbb, mindig ide lyukadni ki, egyéb területeken pedig nem tenni komoly próbálkozásokat. A második, amit látok, az, hogy ez a javaslat — azt hiszem, ezt már a miniszterelnök úr sem fogja kétségbevonni — a függőség megteremtése (Ügy van! Ügy van! balfelől.) és a magyar tisztviselői karnak a mindenkori végrehajtó hatalommal szemben még nagyobb függőségbe való helyezése. (Dinich Ödön: Ez a cél!) Ez veszedelmes lehetőségeket rejt magában. Veszedelmes lehetőségeket jelenthet a jelenben azért, mert én mégsem tudom, hogy egy nagy politikai vagy történelmi változásnál, amelyre mindennap felébredhetünk, (Meskó Zoltán: Igaza van! Ott leszümk!) a tisztviselői kart hogyan fogják szelektálni. A jövőre nézve pedig veszedelmeket rejt magában azért, mert egy átszervezéssel kapcsolatban az egész tisztviselői kart kicserélheti egy mácsik kormány. Azt mondják, hogy aki erőszakosan jár el, az nem szorul precedensre. Igaz, hogy aki erőszakot akar gyakorolni, hogy a törvényt felborítsa, az nem szorul precedensre. De miért építsünk fel olyan törvényes rendszert, amely alapot ad az ilyen eljárásnak. Méltóztassék elhinni, hogy tisztviselői osztályunknak ebbe a lelki függőségbe való jutása a mainál sokkal nagyobb mértékben a nemzeti erő csökkenését fogja jelenteni. (Ügy van! balfelől!) Wolff Károly t. barátom tegnap már erre a kérdésre is rátért, mondván, hogy nekünk nincs olyan középosztályunk, mint például más országokban a városi polgárság vagyonosabb rétege, (Felkiáltások balfelől: Azért van! — Friedrich István: Van a zárt más polgárság is!) a mi középosztályunk a tisztviselőosztály. De még tovább megyek. Tessék a magyar tisztviselői kar keletkezését, létét történelmi prespektívából nézni. Ezek a hivatalok a magyar közéletben valamikor nobile officiumok voltak, amelyeket a nemesség töltött be a különböző munkakörökben. Most ez nem nobile officium, nem is lehet, hiszen a társadalmi fejlődés más utat vett, más. alakot nyert, azonban nobilis emberek maradtak azért legnagyobbrészt a mi hivatalainkban és a köztisztviselői állásokban. Ez a nobilitás összefüggött a függetlenséggel, azzal a gondolattal, azzal a szellemmel, amelvet az a tisztviselő magával hozott még őseitől, az ősi kúriából. 'Ügy van! Ügy van! balfelől.) Majd még méltóztatnak látni, akik megérik, hogy 20—30 esztendő múlva — nem lehet ezt rögtön látni — egy ilyen derék és nagy tisztviselői kar szellemének milyen hanyatlása fog bekövetkezni e törvény folytán. ^Mást fognak akkor lá.tni és tapasztalni s éppen ez a törvény nagyban hozzá fog ehhez járulni. Ép ezért azokhoz a nagy nemzeti célokhoz, amelyeket talán Gömbös Gyula miniszterelnök úr másképpen fest az égre, mint ahogy én képzelem, nem fog ez a tisztviselői kar nemzeti erőt jelenteni. Azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy nem akarja letiporni a tisztviselői kar lelkét és szabadságát. A törvény azonban a jogászok szerint is önmagában él s annak további léte független a törvényhozó intenciójától. Ha tehát a miniszterelnök úr, az ő pártja, a többség, a. legjobb intenciókkal is hozza ezt a törvényt, amikor azonban ez a törvény megkezdi a maga önálló életét, mindenkinek kezében fegyver lehet, amellyel a tisztviselői kar szabadságában, függetlenségében korlátoztatik. Mondok azonban egy másik szempontot^ is, amely szerintem nagyon fontos. Ez a törvény növelni fogja azt a szakadékot, amely mind; jobban mutatkozik a mi társadalmunk, a mi népünk és a vezetők, a tisztviselők között. Ez a törvény a bizalmatlanság magvát hinti el abban a népben, ha az azt hiszi, vagy azt hiheti, hogy akik az ő sorsát intézik, akikkel a közigazgatási életben közvetlenül érintkezik, nem azok az igazi független bírák, független emberek, akik tökéletesen szabadon, lelkiismeretük szerint cselekednek mindig, hanem függő emberek, akik csak utasítás szerint járhatnak el, vagy legalább is egy kormány politikájának szellemével vannak telítve. Ezek imponderábiliák a nemzet életében, ezeket nem tudom lemérni fokmérőn, vagy más mérlegen. Érzem azonban, hogy ezt a szakadékot, amely most mutatkozik, inkább be kell tömni, szűkíteni kell, emberiesebbé, humánusahbá, egyszerűbbé kell tenni mindent^ a közigazgatásban, többet kell bízni az egyén felelősségére, nem pedig arra a sok fokozatra és felülről való centralizáló hatalomra. Ez a javaslat azonban pont az ellenkezőt fogja elérni. (Ügy van! Ügy van! — Taps a baloldalon. — Friedrich István: Tavaly ilyenkor még a mellkasokat mértük! Ki beszél ma mellkasokról? — Derültség. — Elnök csenget. —- Friedrich István: Az idők változnak, a jelvények is! Jelvényt nem látok, ' alig van nemzeti egységjelvény! Londonból jöttek a hírek s eltűnt a nemzeti egység jelvénye! — Derültség.) Elnök: Csendet kérek! Turi Béla: Igen t. Ház! A tegnapi kijelentések után azt mondhatnám, hogy a miniszterelnök úr azt fogja nekem mondani, hogy belőlem megint csak a pártpolitikus beszél és most azért szögezem le az általam sejtett tételeket, hogy a pártunk állásfoglalása mellett hangulatot keltsek. Pedig a kúriai és közigazgatási bírák álláspontját is bővebben citálhatnám, én azonban csak az egyik közigazgatási bíró véleményét kívánom idézni. Mit mond erről a törvényjavaslatról? Azt mondja (olvassa): «Ez pedig gyakorlati szempontból nézve a dolgot, annyit jelent, hogy a tisztviselőket a javaslat teljesen kiszolgáltatja a mindenkori kormányok kénye-kedvének, (Ügy van! Ügy van! a bál- és « szélsőbalcldalon.) hogy mindenkit el lehet küldeni, ha akár egyénileg, akár politikai szempontból nem kedves, hogy az egymást felváltó