Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-225

442 Az országgyűlés képviselőházának 2, ezer pengők, amelyeket adóba kirónak, tulajdonképpen a dolgozó munkásokon vannak megspórolva és így a túladóztatás tulajdonképpen egyik kútforrása a munkanélküliségnek. (Éber Antal: Ez bizonyos, a kereteket kellene kibővíteni!) A helyzet az, hogy ez a javsalat 3'5 millió pengő megtakarítást jelent. Valóban nem olyan lényeges, hogy ezért ilyen nagy vitákat rendezzünk, mert végeredményben a hárommillió igen csekély összeg. De vegyünk alapul egy ezerholdas birtokot. A többség kiadja bérbe; nem tudjuk, jól vagy rosszul. Mondjuk, jól kiadja bérbe, úgy, hogy a bérlő fogja az adóját fizetni és kap érte bérösszeget, mondjuk tíz vágón búzát, 8—9000 pengőt. Méltóztassék elgondolni, hogy az államháztartásiban az idevonatkozó részben hány tisztviselőt tudunk mi egy ezerholdas birtokból a mai árak mellett eltartani. Vagy nem kell tovább mennem, nézem a saját képviselői fizetésemet. Hány vágón terménynek az ára ez, amit én itt felveszek az állam polgárainak zsebéből és elköltők. Ezek ma annyira eltolódott összegek, hogy az, aki egy kicsit gondolkozik, ha ilyen kérdésről van szó, teljességgel nem foglalhat el egyéni álláspontot. Es méltóztassék megnézni, az egységespártban itt saját húsába vág egyeseknek a javaslat és mégis mellette fognak szavazni. Azt tartom és azt tartják képviselőtársaim is, hogy olyan kérdésekben, amikor a saját bőrünkről van szó. sokkal objektívebben kell valamit elbírálni, mintha más közérdekű dologról volna szó. Hiszen mi mezőgazdák nem mondunk egy szót sem. Mi nem szóltunk semmit, illetve szóltunk, de nem hallgattak meg

t amikor a dohány árának 40%-os hivatalos leszállításáról volt szó. Mi nem szóltunk akkor, amikor a búza ára két esztendeje úgyszólván napról-napra esik. midőn látjuk, hogy a kormány mindent elkövet, de eredménytelenül, mert a külföldi piacok miatt nem tudja elérni, hogy a megfelelő árakat kapja, így tehát egészen nyugodtan fogadhatja még az is ezt a törvényjavaslatot, akinek a húsába vág. A javaslat tartalmaz más szempontokat is;. Lehetőségeket nyújt, hogy az álláshalmozásokat megszüntessük. Es nem mondom, hogy ezzel véglegesen megszüntetjük az álláshalmozásokat, hiszen az álláshalmozást egyéni becsületbeli dolognak tartom, pláne egy képviselőnek, vagy egy tisztviselőnek esetében, de mindenesetre a javaslat épúgy, mint az összeférhetlenségi javaslat megszüntette egy bizonyos kategóriára az összeférhetlenséget, megszünteti az álláshalmozásokat. Ez a törvényjavaslat is sokaknak húsába belevág, mert sok olyan dolgot szűntet meg, amelyet mi összeférhetlennek tartunk, de lehetőséget nyújt ez a törvényjavaslat a fiatalság részére is. Elhelyezkedési lehetőséget nyújt. Talán éppen az a családapa, aki ennek a törvényjavaslatnak hatása alatt nyugdíjba fog menni, saját fiát tudja ezzel elhelyezni és lehetőséget ad neki megélhetésének megalapozására. Kétségtelen, hogy a törvényjavaslat előszele és eszköze a közigazgatás racionalizálásának is. Hiszen, valljuk meg őszintén, a közigazgatás racionalizálása igenis nagyon sürgős dolog és már sokkal régebben meg kellett volna csinálni azt, hogy a közigazgatás jó legyen és neesak jó legyen, hanem gyors is legyen és olcsó. Mindezek olyan szempontok, amelyeket ez a törvényjavaslat céloz. De ha a tisztviselőkérdést nézem, meg 5. ülése 1933 december 5-én, kedden. méltóztatnak engedni, hogy ránézzek az előirányzott személyi járandóságok részletezésére a költségvetésben. Azt mondják, meg van állapítva a fizetés, a lakáspénz, a családi pótlet, a hadipótlék. Méltóztassanak visszaemlékezni azoknak,, akik a háborúban voltak velem együtt, hogy mennyien kaptunk vitézségi érmet, nagy vitézségi érmet, arany vitézségi érmet. Ez tulajdonképpen nyugdíjbiztosítás volt. Aki megkapta a nagy vitézségi érmet, annak járandóságok voltak életfogytiglan biztosítva. A nagy vitézségi éremmel pl. havonta 15 korona volt az illetőnek biztosítva. Es méltóztassanak megnézni a közvéleményt. Egyetlen egy sem jön, senki sem sír és senki sem mondja, hogy oda voltam a háborúban^ megkaptam a nyugdíjamat és nem folyósítják. Ott vannak a hadikölcsönösök is. Azok is csak itt-ott hallatják szavukat, pedig éppen olyan siralmas a helyzetük, sőt még sokkal siralmasabb. Egész vagyonok, a középosztálybeliek, sőt éppen a tisztviselők közül igen sokan estek bele- Sokan jegyeztek hadikölcsönt, mert ez képezte volna nyugdíjpótlásuk egy részét és sajnos, ma ebből semmijük sincs. De ott van a másik kérdés, a pengő fenntartásának kérdése. Amikor a kormány minden eszközzel és ráfizetéssel azon van, hogy a pengőt fenntartsa és biztosítási díjakat szed az egész ország lakosaitól, különösen a mezőgazdaságtól, akkor senkinek sem lehet elzárkóznia attól, hogy a pengő biztosítási díjához hozzájáruljon. Ezek a bizonyos megszorítások és leszállítások sem mások, mint a pengő biztosításának díjai, mert hiszen elsősorban a tisztviselői kart, a készpénzzel ellátott fizetéseket, a nyugdíjasokat érinti az, hogy az a pénz, amit kapnak, tényleg jó legyen és azok a betétek éppen olyan jók legyenek akkor, 'amikor kiveszik a takarékpénztárból, mint amikor 'betették. Méltóztassanak ezt a kérdést abból a szempontból is felfogni, hogy igenis az államhatalom a pengőt biztosítja számukra minden eszközzel és nem nézi azt, hogy ez áldozatba kerül, vagy nem .kerül áldozatba, csak az a fő szempont lebeg előtte, hogy az, aki dolgozik, fizetési, vagy bármilyen kapcsolatban van az állammal, tényleg egy értékálló egységet kapjon az ő munkájáért. Méltóztassék csak elmenni a vidékre, méltóztassanak megnézni ott a hangulatot. Már múltkori beszédemben mondottam, hogy mindenütt azt mondják, hogy az adót nem bírjuk fizetni, mert az ötpengős és ikétpengős tengeriárral nem tudjuk a 35 pengős búzaárnak megfelelő adót kiizzadni. Es amikor egy nagy tömeg előtt kérdezem meg, hogy mit csináljunk, erre kórusban azt zúgták nekem: méltóztassanak elsősorban a nyugdíjasokat rendezni és odabatni, hogy a tisztviselői fizetéseket és a nyugdíjakat leszállítsák. A falun sokkal elkeseredettebb a hangulat, mint méltóztatnak gondolni, mert ott sokkal jobban kiéleződik ez a helyiét, ott sokkal jobban belátnak egymás gyomrába az emberek, tudják, hogy amikor a piacra kiviszik a libát, a tyúkot és arra alkusznak, akkor a nyugdíjasok potom áron, 50 fillérért veszik meg a csirkét, a krumplit, a tejet stb. — lehet mondani — minimális öszszegekért. Mindez azért van, mert amint egy vármegyei költségvetésből kimutattam, pld. egy útkaparó fizetése átlagban 1300 pengőre