Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-221
288 Az országgyűlés képviselőházának 221. ülése 1933 november 29-én, szerdán. hatályosabb gyakorlásáról gondoskodjunk, ezért állítottunk be tízmillió pengős összeget erre a célra. Itt bátor vagyok arra utalni, hogy elkerülhetetlen lesz bizonyos esetekben a likvidálás, mert olyan rendezést, amely mindenkit, a legrosszabb adóst is meg tudna menteni, nem lehet hozni, még pedig azért nem, mert nem lehet a világon semmiféle szabályt a leggyengébbhez, a legkevésbbé tehetőshöz arányítani, hanem bizonyos józan átlagolásból kell kiindulni; ennek következtében, akárhol szabjuk meg a határt, mindig lesznek olyanok, akik azt a mértéket sem ütik meg. (Zaj.) Végül a hatodik szempont, amely talán nem szerves szempont, hanem egy más gondolat- és eszmekörből jött át, az, hogy a szociális szempontokat lehetőleg érvényesítsük és ennek következtében a kisembernek többet hozzunk, mint annak, akinek a vagyona nagyobb. Beszédem következő részében a kritikákkal fogok foglalkozni. Megvallom, kissé nehéz rendszerbe foglalni és kihámozni a kritika magvát és főbb szempontjait. Nehéz azért, mert például az igen t. túloldal legerősebb pártjának szónokai is olyan nézeteket hangoztattak, olyan kritikát gyakoroltak, amely néha önmagával volt ellentmondó. ! így például Hegymegi Kiss Pál igen t. képviselőtársamtól azt hallottuk, hogy elkésett a rendezés, Ulain Ferenc igen t. képviselőtársam pedig azt mondotta, hogy az egész rossz és drága. Hát az. ami rossz és drága, nem késhet eléggé. (Derültség a jobboldalon. — Kun Béla: De kiegészítik egymást: el is késett és nem is jó!) Eckhardt t. képviselőtársam szokása szerint a devalvációról beszélt és Ulain t. képviselőtársam ilyenkor szemérmesen hallgat, (Derültség.) talán azért, mert nem egészen osztja ezt a nézetet. (Derültség a jobboldalon ) Eckhardt nem akar inflációt, Ulain nem akar devalvációt, s ugyanakkor konkrét javaslatot tesz. amely az inflációt jelenti. Eckhardt igen t. kénviselőtársaim az egyik pillanatban panaszkodik, hogy a Nemzeti Bank immobilizálja magát, a következő pillanatban kötvényesítést akar a jegybank terhére végrehajtani, hogy mes: jobban immobilizálódjék. Ulain t. képviselőtársam kijelenti, hogy a hitelszervezetet mesr kell védeni, azután hoz egy javaslatot, amelyről ki fogom mutatni, hogy negatív kamatból akarja a bankokat fenntartani. (Derültség.) Végül Eckhardt igen t. képviselőtársaim és Ulain t. képviselőtársam is amortizációs megoldást javasolnak, amely mégis végeredményben törlesztéses fizetéseket jelent, ha csak nem úgy gondolják, hogyha valaki nem fizet, az semi olyan nagy baj, majd megfizeti a rákövetkező évben, vagy nem fizeti, de ugyanakkor kijelentik, hogy egy félév múlva senki sem fogja teljesíteni a rendelet által előírt fizetéseket, noha kisebbek, mint amit ők javasolnak. (Derültség. — Ulain Ferenc: Ezek viccek, miniszter iir!) Igyekszem ennek ellenére mégis a főbb ellenvetéseket kihámozni és ezeket csoportba foglalni. Lehet, hogy tévedtem, ez az én gyarlóságom, de igyekszem mégis a főbb szempontokat kihozni. Az első főbb ellenvetés az volt, hogy ez a rendezés nem végleges. Hát abban az értelemben, hogy ez az ügy egyszersmindenkorra lekerüljön a napirendről, nem is végleges. Végle- ] ges akkor lesz, ha ezek az adósságok már ki ' lesznek fizetve. Addig a rendezés végleges soha nem lesz. A mi elgondolásunk az volt, hogy szervesen és szisztematikusan kell elindulni, mint minden emberi probléma megoldásánál. Egyelőre két év tartamára előírjuk, hogy mi történjék ezekkel az adósságokkal. Megadjuk a lehetőségét annak, hogy egyességi úton a tőketartozás megfelelően t adaptáltassék anélkül, hogy most rendelkeznénk arról, hoay ennek az egész adósságkomplexumnak feloldása, visszavezetése a normális hiteléletbe miként, milyen temuóban történik, mert ezt a mindenkori gazdasági viszonyok fogják megszabni. Azt hiszem, a logika szempontjából ez az egyetlen helyes út. Javasolták mint végleges megoldást a kötvényesítést. Tudom, hogy ez a <kötvényesítési gondolat igen nagy szimpátiákkal találkozik mindenfelé. En magáim sem utasítom el, mihelyt megvannak a kötvényesítés előfeltételei: mihelyt találunk egy olyan tőkét, amelya kötvényesítést elbírja, vagy amely a kötvényesítésre hajlandó lesz. Már most bátor vagyok figyelmeztetni arra. hogy mi az akadálya a kötvényesítésnek. Eöviden egy angol közmondást hozhatok fel, amelyet más értelemben szoktak használni Time is imoney, azaz az idő pénz. (Ulain Ferenc: Ebből sok van nekünk!) Hogy az idő pérozi, ez abban az értelemben is áll, amit én 5, 10, 15, 20 év múlva vagyok köteles megfizetni, még ha kamatozik is, nem ér annyit, mint az a pénz, amelyet most vagyok köteles megfizetni. Miért van az, hogy a magyar kötvények, de nemcsak a magyar kötvények, hanem másországbeli kibocsátványok^ is, mélyen a paritás alatt állnak? Egyszerűen azért, mert egy bizonytalansági és igen nagy t bizonytalansági momentum van e tőketartozás befolyásában és másrészt azért, mert tőkehiány következtében a pénz drága és fixkamatozású értékeknek a névleges kamatlába nem felel meg annak a valóságos árnak, amelyet a pénzért ilyen hosszú időre fizetni kellene. Ennek következtében méltóztassanak figyelembe venni ezt az időmomentumot. Azt nem lehet dekretálni, hogy ugyanannyit érjen egy húsz esztendő múlva esedékes tartozás, mint egy holnap esedékes tartozás. Ez az egyik oka annak, hogy a zálogleveles kölcsönök tekintetében előadott javaslatokat sem tudom magamévá tenni. Mert nagyon egyszerű volna azt mondani, hogy az a zálogleveles kölcsön ma a külföldi piacokon, tegyük fel — az egyszerűség kedvéért beszélek kerek számban — 50%-ot ér. Ennek következtében — mondják — csak egy intézkedés szükséges, hogy ezentúl az a tartozás csak 50% erejéig áll fenn és ez 50% után kell fizetni a törlesztési részleteket. En azt hiszem, ha megvalósítjuk ezt, akkor a következő pillanatban be fog állani az a helvzet, — legalább is ez a logika — hogy az 50%-ra lecsökkentett, de ismét hosszúlejáratú tartozás megint csak a felét fogja ma érni. tehát az eredeti tartozásnak a 25%-át. Ezt csak szénen egynéhányszor kell ismételni és akkor 1%-ra fog redukálódni a tőketartozás. Ez az ad absurdum vitele a dolognak. De miért állanak olyan alacsonyan a mi kötvényeink 1 ? Mert nincs irántuk kereslet. Ha meg tudnók venni, rögtön felmenne az árfolyamuk. (Kun Béla: Tessék a kötvényeket a bankoknál lestoppolni! — Farkasfalvi Farkas Géza: Nagyon sok itt van belőlük. — Zaj.) A kötvényesítésnek a megoldását a kriti-
