Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-221

Az országgyűlés képviselőházának 221. folytán internacionálisan is kötelezve van és mégis mindmáig nem került sor arra, hogy ez a statisztikai felvétel megtörténjék. Ha azután rámutatok arra, hogy 1895 óta nem volt magyar mezőgazdasági üzemstatisztikai felvétel, nem az én kommentáromat fűzöm ehhez a körülményhez, hanem egy sokkal kompetensebb fórum kommentárját, az Országos Mezőgazdasági Kamara évi jelentését idézem, amely azt mondja, hogy az évről-évre mind nagyobb jelentőségre szerttevő termelési ágakról, amelyek korábban nem bírtak fontossággal, most azonban termelésünk igen számottevő tényezői, nincsen statisztikai felvétel, majd a továbbiakban azt mondja (olvassa): «Hogy ne említsünk egyebeket, ilyen termelési ágak a tejtermelés, a baromfitenyésztés, a tejprodukció, a gyümölcstermelés, »Ab.» Hozzáteszi még, hogy 1895 óta nincsen üzemstatisztikánk, nem ismerjük a magyar mezőgazdaság igazi struktúráját. Amikor a földmívelésügyi miniszter itt aktuális mezőgazdasági tervekről szól, amikor talán nem a legszerencsésebb elképzeléssel időszerűnek jelzi a tervszerű gazdálkodásnak a magyar mezőgazdaságba való bevitelét, akkor én nagyon tartózkodó vagyok ezeknek a terveknek realizálhatóságával szemben, ha odáig sem jutottunk el az évek folyamán, hogy legalább a minden gazdasági akció alapjául szolgáló üzemstatisztikai adatokkal rendelkezzünk. (Ügy van! balfelől.) Ezek a beállítottságtok tehát engem eleve arra kényszerítenek, hogy mindazokat a megállapításokat, amelyeket a törvényjavaslat indokolása említ, fenn tartással fogadjam és fenntartsam azt az állításomat, hogy még egy ennél sokkal ideálisabb hitelrendezés sem jelenti a termelésnek rentábilissá tételét. Joggal 'felmerül azonban a kérdés: hát mit kellene tenni avégből, hogy a mezőgazdaság bajain segítsünk? (Halljuk! balfelől.) En nem vállalkozhatom arra, hogy egy törvényjavaslathoz hozzászólva, elkalandozzam és gazdaságpolitikai programmot adjak. Ez szerénytelenség volna, de meg semilyen körülmények között sem az én feladatom. Méltóztassék azonban megengedni, hogy abból induljak ki, hogy amikor a magyar mezőgazdasági termelésnek hajait kutatom, amikor a magyar termelés rentabilitásának; hiányát látom, a legfőbb bajt, mint legkirívóbíbat, különösebb elméletek nélkül megállapítsam. Ez a legkirívóbb baj pedig abban mutatkozik, hogy az utóbbi időben ebben az irányban egészségesen érvényesülő fcormányagilitás ellenére a magyar mezőgazdasági termékeknek nincs meg a piacuk. Bármilyen gazdaadósság rendezési javaslattal jövünk mi, addig, amíg azzal az? adottsággal állunk szemben, hogy az a mezőgazdaság, amely még 1927-ben 280 millió pengő értékű terményt vihetett ki Csehszlovákiába, az 1932. évben csupán 22'4 millió pengő értékű árut helyezhetett el, addig, amíg ez

# a körülmény fennáll, nem segíthetünk a bajokon. Mert méltóztassék figyelembe venni, hogy a legutóbbi évben az egész magyar mezőgazdasági termelés értéke alig érte el az 1 milliárdot, tehát a cseh piac elmaradása kereken a termelt áruk 25%-ának elhelyezhetetlenségét jelenti. A közelmúltban a magyar miniszterelnök egy külkereskedelmi kérdéssel kapcsolatban tartott beszédében azt mondotta: «A magyar külkapcsolatok kialakulása nem lehet gyomorkérdés.» Azt hiszem, nincsen ebben a Házban pártállásra való tekintet nélkül képviselő, aki ezt a tételt magáévá nem teszi, Nemcsak egy ülése 1933 november 29-én, szerdán. 281 nemzet, hanem szerintem egy egyén is, ha törekvése, ha készsége tovább nem terjed, mint a^ gyomor által szimbolizált minimális szükségletek fedezésére, nem lehet a társadalomnak hasznos tagja, mert ahhoz, hogy alkotó, előrevivő erőként érvényesüljön a társadalom keretén belül, valójában a gyomiorkérdésen túlfekvő célkitűzései kell, hogy legyenek. Fokozottan vonatkozik ez eigy nemzetre és fokozottan vonatkozik a mi szegény megnyomorított nemzetünkre, amely semilyen körülmények között nem mondhat le arról a jogáról, hogy a történelem folyamán vele szemben érvényesült igazságtalanságokat reparálják. (Ügy van! a baloldalon.) De amikor mindezt megállapítom, mégis csak oda kell konkludálnoan, hogy^ adódnia kell egy megoldásnak, amikor belátják a nemzetek, hogy még ebben az időszakban gazdasági elzárkózás, az egyoldalú, (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a baloldalon. — Farkasfalvi Farkas Géza: Nagyon érdekes!) az összes szükségletet a saját országában fedezni akaró gazdaságpolitikák időszakában is, amikor a nemzetközi munkamegosztás ilyen tótágast áll, mégis csak vissza kell térnie annak a normálisabb állapotnak, hogy az egymással gazdaságilag legszorosabban összetartozó országok legalább olyan fokban megértsék egymást, hogy a termelési rezon nevében egymás termékeit kicseréljék. Teljesen tisztában vagyok azzal — és ezt szükségesnek tartom itt hangoztatni, — hogy az a szerencsétlen körülmény, hogy ma ebben a politikai szituációban vagyunk és hogy ennek a politikai helyzetnek erős gazdsági terhét kell viselnünk, nem a mi hibánk, sőt elsősorban nem a mi hibánk. Azokkal az állításokkal szemben, mintha a magyar gazdaságpolitika provokálta volna azt az irányzatot, amely ehhez a tarthatatlan helyzethez vezetett, nyugodt lelkiismerettel merem állítani, hogy igenis nem mi voltunk azok, akik a gazdasági elzárkózás rendszerét provokáltuk, (Ügy van! a jobboldalon.) aminthogy a helyzet ismeretében kétségbevonhatatlan tényként lehet rámutatni arra, hogy Csehország belső politikai konstrukciója mutatja azt a helyzetet, hogy egy politikai pozíció biztosítása érdekében a cseh agráriusoknak gazdasági jelentőségüket meghaladó gazdasági poziciót biztosítottak csak azért, hogy a politikai célkitűzésüket ezzel is szolgálják. (Ügy vdn! Igás! a jobboldalon.) De ha mindez így fenn is áll, mégsem térhetünk e felett a kérdés felett napirendre, mert hiszen ha visszalapozok a Csehországgal szemben fennállott, a vámviszály előtti időszakra, azt találom, hogy akkor sem volt különösebben kedvező a politikai érintkezés Csehország és Magyarország^ között és mégis lehető volt, hogy Magyarország Csehországba több mezőgazdasági termeivényt szállíthatott, mint ma legfontosabb piacára, Ausztriába. Ha tehát ez így van, nem tehetek róla, de nem találok a magyar mezőgazdaság szempontjából fontosabb feladatot, mint megtalálni azokat a módozatokat, amelyek természetes piacainkat terménveink számára ismét megnyitják. De ha teljesednék a mezőgazdasági termelés szempontjából ez a legfontosabb feltétel, akkor is e külpolitikai vonatkozású probléma mellett igen sok olyan része van a magyar mezőgazdaság válságának, amely ettől független és amelyeket a magyar birtokpolitikában, a magyar birtokmegosztásban és főként az utóbbi időben sokat hangoztatott magyar