Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. \ fel, a vitézek szövetkezetét. Nagyon érdekes volna tudni, hogy ennél a szövetkezetnél is mennyi pénzt veszített a kormány. (Farkas István: Levitézlett ez a szövetkezet!) A Horti­cultura és az ehhez hasonló intézmények, a Gyümölcs- és Szeszértékesítő Szövetkezet, mind megszámlálhatatlan milliójába kerül a ma­gyar adózóknak és ezeket mind úgy állították be itt nekünk városi képviselőknek, hogy ezek a mezőgazdaság felsegélyezésére szüksége­sek. Ha hébe-hóba mégis egy-egy intézkedés ' ellen felszólaltunk, akkor hizonyos ledorongo­lásban volt részünk, így a gyufakölcsönnél. A kormány azzal jött, hogy a gyufaköl­csönre azért van szükség, mert a földhözjutta­tottak nem tudják kifizetni a túlságosan ma­gasan megállapított földárakat, egy intézményt kell tehát teremteni, amely azoknak a birtoko­soknak, akik kénytelenek voltak a, földreform­eljárás folyamán földeket a nincstelenek részé­€ re átadni, ezek tartozásait kifizesse, ezért kell a gyufakölesön. Mi rámutattunk akkor arra, hogy az az előny, amely ebből a kölcsönből származik, elenyészik amellett a rettenetes te­her mellett, amelyet az ország népének viselnie kell a gyufakartellel szemben. Rámutattunk arra, hogy ebből« a szerencsétlen, koldus ország­ból évi tízmillió pengőt fog ez a gyufakairtell kivinni; rámutattunk arra, hogy a gyufakar­tell nem fogja betartani azt a szerződést, ame­lyet kötött. Bud miniszter úr felállt és kijelen­tette, hogy ő vállalja a, felelősséget a szerződé­sért és biztosítja a t. Házat arról, hogy a gyu­% fakartell egy gyárat sem fog bezárni, nem fog munkásokat elbocsátani és nem fog a gyufá­val csalni. Azóta százszázalékig igazolva va­gyunk, a gyufakartell igenis bezárt egy pár gyárat, a munkások százait tette kenyértelen­né és sehol, egyetlenegy országban Európában nem fosztják ki olyan szemtelenül a gyufafo­gyasztó közönséget, mint n'álunk. Magyarorszá­gion, ahol silány gyufát, kevés gyufát drága pénzért sóznak a magyar adózóra. A gyufakartell azonban tovább megy és nemcsak a gyufafogyasztókat sarcolja meg, hanem megsarcolja a közvetítő kereskedőket is, akiknek még annyit sem juttat, amiből költségeiket rendesen fedezni tudnák. Ami a gyufakartell munkáspolitikáját illeti, ott is teljesen igazolva vagyunk, mert, mint mond­tam, a gyufakartell gyárakat zárt be, mun­kásokat bocsátott el, a meglévő munkásokalt, hivatalnokokat pedig olyan siralmasan fizeti, hogy ezek ebből a pénzből, amit a gyufakar­tellnél keresnek, csak a legszükségesebb élelmi­szereket tudják maguknak megvásárolni. Az a gyufakartell, amely, mondom, tíz millió pen­gőt visz ki ebhől az országból egy esztendőben, a közönséget, a munkásokat, a saját alkalma­zottait, a közvetítő kereskedelmet a legszemér­metlenebb módon zsákmányolja ki és a kor­mány minderről hallgat és amikor ez ellen felszólaltunk, akkor az volt a válasz, hogy mindez a mezőgazdaság felsegélyezése érdeké­ben történt. (Farkas István; Nagyon megse­gítették a mezőgazdaságot!) "Van egy másik intézkedés, amely ellen ugyancsak élesen felszólaltunk és^ ez a nem­zetközi cukoregyezmény, az úgynevezett Chadbourne-egyezmény. Akkor azok, akik terv­gazdasággal már akkor foglalkoztak, nem­csak ma. felálltak a Házban és dithirambusok­ban. mollban és tremoloban magyarázták meg nekünk, hogy milyen nagyszerű egyesség ez a nemzetközi cukoregyesség, milyen nagyszerűen meg fogja védeni a cukorrépatermelő gazdák Ülése 1933 november 2h-én, pénteken. 215 érdekeit, megvédi természetesen a gyárak ér­dekeit is, főleg azonban a cukorrépatermelés­nél foglalkoztatott munkások érdekeit fogja ez a nemzetközi egyezmény megvédeni. Akkor is mi voltunk az egyetlen kemény és kíméletlen 'kritikusai ennek a javaslatnak, le is szavaztak bennünket. Nos, azóta az eredmények nekünk adnak igazat, mert ez a nemzetközi egyezmény még nemzetközi vonatkozásban sem tud meg­állani. Éppen a napokban- olvastam egy elő­kelő angol közgazdasági folyóiratban, hogy a Chadbourne-egyesség nem vált be, mert igaz ugyan, hogy az egyességhez tartozó államok csökkentették répával, vagy náddal bevetett területeiket, tehát kevesebb cukrot termelnek, azok az államok ellenben, amelyek nem. tartoz­nak az egyességhez, fejlesztették cukortermelé­süket; közben, ha nem is lényegesen, de min­denesetre leszállott a cukorfogyasztás is és így ennek következtében ez az egyezmény majdnem teljesen elveszítette hatását. De még katasztrofálisabb ennek az egyez­ménynek a hatása hazai viszonylatban. Itt ma helyzet hogy a kincstár a cukorkartell ré^­szese, • partner a cukorüzletben — úgylátszik — amétában van a cukorkartellel maga a kor­miány. Mert hiszen a kincstári részesedés, a forgalmi adó és egyéb terhek sokkal nagyob­bak, mint az egész cukor értéke és így történ­hetik meg az, hogy a cukorfogyasztás, míg pár évvel ezelőtt a világviszonylatban is na­gyon alacsony — 12 kg volt fejenként Ma­gyarországon, ma leszállt 9 kg-ra. (Magyar Pál: Hét kg t. képviselőtársam! Ez az 1932-es adat!) Köszönöm a figyelmeztetést. Tehát 7 kg-ra szállott le pár év alatt 12 kg-ról, holott Lengyelországban 14, Ausztriában 26-3, Cseh­szlovákiában 28, Angliában 46, Dániában pe­dig 48-5 kg a fejenkénti cukorfogyasztás. A Chadbourne-egyességnek tehát a fogyasztás szempontjából az volt az áldásos következmé­nye, hogy ^sem a betegek, sem a gyermekek, sem a felnőttek nem tudnak cukrot fogyasz­tani. A cukor fogyasztása a falun ma a mini­mumra zuhant le. Képtelenek a cukrot megvá­sárolni és ehhez az igen hasznos tápszerhez, amely nemcsak édesítő, hanem tápszer is, a legszegényebbek egyáltalán nem tudnak hozzá­jutni. De nézük a dolog másik részét. Ennek az egyezménynek a létesítését annak idején azzal indokolták, hogy annak megkötése a mező­gazdaságnak, főképpen pedig a cukorrépater­melő gazdáknak a felseg*élyezése céljából szükséges. Hogy ez az egyezmény a gyakorlat­ban mit jelent, azjt a Felsődunántúli Mezőgaz­dasági Kamara legutóbbi ülései egyikén mon­dotta el egy gazda. Azt mondta Matusz Ta­más győrszentiváni kisgazda, hogy a cukor­gyárak kisgazdaellenes magatartást tanúsíta­nak, 20% -ot levonnak a répasúlyból, drága a vasúti fuvar, a mérleg és^kövezetvám, úgy, hogy a gazda csak 70% répája után lát fize­tést, ezt is elkésetten. (Farkas István: Pedig a cukorgyárak is leginkább a gazdák kézéiben vannak !) Az a helyzet, hogy az egyezmény létesítése óta lényegesen csökkent a cukorrépatermelés­nél alkalmazott munkások száma. Oda is be­vonult a géptechnika és különösen annál a munkánál, amelyet ifjúkorban levő munkások­kal végeztettek el és amely egyébként igen könnyű munka, ma lófogatú, lóvontatású gé­peket alkalmaznak, úgy, hogy nagyon erősen csökkent a répatermelésnél foglalkoztatott

Next

/
Thumbnails
Contents