Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-218

19.0 Az országgyűlés képviselőházának Èîê. mázni, amely igazolja, hogy a tervgazdálkodájspn belül működő gazdától származik. i Olyan abszurdum, egy egész országot ilyen tervekkel felizgatni, azt a látszatot kelteni, mintha ezen a téren lehetséges volna a mezőgazdaság helyzetének javítása, hogy ezt igen nehezen tudnám Összeegyeztetni azzal a komolysággal, amellyel egy volt földmívelésügyi miniszter volt pozíciójának tartozik. Ha ±*urgly Emil volt földmívelésügyi miniszter úr Olyan jól tudja irányítani a mezőgazdaságot most, amikor már nem miniszter, íniért nem irányította az elmúlt időben, amior kormányon volt, legalább annyira, hogy Z' Ausztriával való vámháború minden hátrányát és bajait ne hozta volna a magyar mezőgazdaság terhére 1Î Ehhez nem irányítás kellett volna, csak felfogása annak, hogy Ausztriával mi vámháborúban nem mehetünk és akkor módja és alkalma lett volna ezeket az irányításokat igen egyszerű keretben, hivatali kötelezettségei keretében megoldani. A másik, amit itt mint szintén gazdavédelmi rendelkezést felhozott és megemlített Marschall Ferenc képviselőtársam, egy nagysZefrű kirohanás a gazdasági liberalizmus fogalma eLen, egy rettenetes heroikus kirohanás Smith Ádám. Cobden és Ricardo tanításai ellen. A magyar gazdaközönségnek az volna az érdeke, hogy olyan hangon tárgyaljunk a közgazdasági tudomány halhatatlan klasszikusairól, mint amilyen hangon Marschall Ferenc képviselő úr ezt a kérdést letárgyalta? Bocsánatot kérek, ennek a Háznak tekintélye érdekében tartozom kijelenteni, hogy ez semmi összefüggésben nincs a gazdaérdekekkel. (Ügy van! a baloldalon.) Ezt mint gazdaérdeket felhozni egyenesen a komikum területére tartozik. Azt mondja itt Marschall képviselő úr (olvassa): «Megállapítom, hogy nekünk ma nem kell a Smith Ádám, Ricardo és Cobden által hirdetett gazdasági liberalizmus.» Azt is mondja még (olvassa): «Érdekes, hogy egyik közéleti tényező — nem tudom csekélységem-e, mert máivalóban megtettem egynéhányszor — emlékezetünkbe idézte Smith Ádám, Cobden és Ricardo tanításait.» Egymás jelző is elhangzott, amely azután a Naplóból kimaradt, de nem akarom ezt itt reklamálni. (Tovább olvassa): «Amikor ezeket a dolgokat olvastam, megfordítottam az újságot és néztem, hogy nem egy régi lappéldány került-e a kezembe, mert 1906-ban írhattak ilyesmiket, amikor még gyakorlati igazságok voltak a klasszikus nemzetgaadászok igazságai.» Ebből el kell hinnünk, hogy ezek a tanítások, amelyek akkor még igazságok voltak, ma már nem gyakorlati igazságok. El kell hinnünk, hogy a gazdasági liberalizmus korszaka végleg lejárt és hogy a magyar mezőgazdaságnak nincs más érdeke, minthogy ezeket a gyönyörű állapotokat, amelyek bekövetkeztek azóta, amióta a gazdasági liberalizmus megszűnt, állandósítsuk, mert ez gyönyörűség, ez boldogság, míg ellenben az 1906 előtti korszak volt az a pokol, amelyben a mezőgazdaságnak szenvednie kellett. (Tóth Pál: Más országhatárok kellenek hozzá!) En visszagondolok arra, hogy a nagy napóleoni háborúk után ugyanezek a viszonyok, mint amelyek ma vannak, ugyanez a kialakulása a válságnak, mint amely ma nálunk észlelhető, ugyanezekkel a jelenségekkel ment végbe. Akkor is úgy volt, hogy a mezőgazdasági termelést nem egészséges módon stimulálták a háborús konjunktúrák, akkor is az volt, hogy a búza ára — az angol ülése 1933 november 23-án, csütörtökön. jegyzéseket mondom — a háború előtti utolsó évtizedik 45 shilling volt, azután a háború alatt felemelkedett 122 shillingre, majd a húszas évek végén és a harmincas évek elején visszazuhant 43 shillingre, vagyis az előbbi búzaár harmadára. Azok az idők voltak azok, amikor Bessewffy, Széchenyi István nagy antagonistája azt írta 1821-ben Kazinczy Ferencnek (olvassa): «Minő fáradságos haszontalanság olyan országban gazdálkodni, hol a békesség károsabb a gazdának, mint a háború. Ne gazdálkodjunk vénségünkre.» Ebben az időben, amikor a világot méreteiben természetszerűleg kisebb — mert h*«er^ a világ gazaasági konstrukciója kisebb volt —, de jelenségeiben teljesen azonos válság pusztította, a kibontakozást ebből a válságból, mint az angol paaiament naplói megállapítják, az adta meg, hogy az angol parlament éppen ezeknek a Marscnall Ferenc által lekicsinyeli f gazdasági klasszikusoknak örök bölcseségű igazságait átvitte a gyakorlati gazdasági politika terére, átvitte a Smith Ádám által hirdetett nemzetközi munkamegosztásnak feltétlen szükségességét s a gazdasági szabadságelveit. Ez a gazdasági liberalizmus,: a klasszikus közgazdaságtan tanainak a gyakorlati politika területére való átültetése hozta meg a napóleoni háborúk után azt a javulást, amelynek most azért nem lehetünk részesei, mert ezek helyett a nagy klasszikus igazságok helyett ma a dilettánsok hozzá nem értő pepecselésekkel, lautarchikus kísérletekkel, vám- * határokkal, kontingensekkel, preferehs szerződlésekkel, Brocchi-féle szisztémákkal és hasonló dilettáns pepecselésekkel akarják ezt a kérdést megoldani, amelyet máskép, mint a gazdasági szabadság alapelveinek helyreállításával nem lehet megoldani. (Simon András: De ezt az egész világra tkell vonatkoztatnia a képviselő úrnak!) Nekem szilárd az a meggyőződésem, hogy az az életstandard, amelyet a világ nagy országai maguknak a gazdasági liberalizmus korszaka alatt a nemzetközi munkamegosztás elvére felépítettek, az a kulturális és szociális fejlődés, amelyet a múlt század előidézett, nem lesz fenntartható akkor, ha a nemzetközi munkamegosztást újból helyre nem állítjuk; nem lesz fenntartható, ha az árucikkeknek, a jószágoknak, az emberi munkának, a szolgáltatásoknak, a hitelnek szabad forgalmát a nemzetek között újból megvalósítani nem fogjuk. S amikor ennek valóságát nemcsak a klasszikus tudomány, hanem sajnos a mostani idők rettenetes, tragikusan szomorú tapasztalatai is igazolják, nem értem, hogy egy agrár ország, mint Magyarország, amelynek legnagyobb baja, majdnem azt mondhatnám, minden bajunknak szülő oka az, hogy amit termelünk, azt külföldön elhelyezni nem tudjuk, agrár szempontok ürügye alatt helyezkedjék szembe a nemzetközi munkamegosztás elvével, a gazdasági liberalizmus elveivel és itt kigú

7 nyoljuk azokat, akik pontosan a legnagyobb tudományossággal halhatatlan érdemeket szerezve maguknak az emberiség előtt,^ hirdették azokat az igazságokat, amelyeknek érvényesülése és csakis azoknak érvényesülése hozhatja meg a magyar agrártársadalom bajai számára azt az orvoslást» amelyet semmiféle miniszteri rendelet, semmiféle törvény, semmiféle irányított és tervgazdaság szabadság nélkül meghozni nem lesz képes. (Simon András: Kár, hogy a világ nem szívleli meg azt, amit a képviselő úr mond!) . ' A