Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-218
Az országgyűlés képviselőházának 218, ü birtok pedig iközel 500 pengővel van megterhelve. Ilyen körülmények között igeenis egyetemes nemzeti érdek és nemcsak gazdaérdek az, hogy rendeztessék az adósság és hogy ehhez a rendezéshez hozzájáruljon a katasztrófára visszavezethető rizikó viselése szempontjából neesak az adós, de hozzájáruljon az első helyen vagy terhelési határon kívül eső s minthogy közérdekiről, nagy nemzetgazdasági érdekről van szó., hozzájáruljon arányosan maga a közület itt, Hogy miért fogadom el ezt a rendeletet és ezt a törvényjavaslatot, annak oka az, hogy <em tudok osztozni Turi Béla igen t. képviselőtársamnak abban az álláspontjában, — nem is tudta megmagyarázni, sem kellőkép érveikkel alátámasztani ezt az álláspontját — hogy ez a gazdaadósvédelmi rendelet még any-, nyi védelmet sem biztosít az eladósodott gazdák érdekében, mint a 6300-as rendelet, vagy azt megelőző rendeletek. Ez a rendelet nemcsak fenntartja mindazt a védelmet, amelyet nyújtottak a megelőző rendeletek, de a tíz holdon aluli gazdáknál határozottan végleges rendezést idéz elő, leveszi a negyvenszeresen felüli terhet a vállukról egszen, a tizenötszőrösön felüli gazdák érdekében is nagy terhet vállal át és a hitelszervezet megerősítésével is előkészíti a magyar közéletet, a közgazdasági és pénzügyi magyar életnek fontos tényezőit arra, hogy megindulván lassankint a normális hitelélet, a normális gazdasági és pénzügyi élet, a továbbmenő és idevonatkozó fontos javaslatokat, — a telepítés kérdését, az értékesítés jobb megszervezésének lehetőségét ~- megalkossák, szóval a rendelet a kibontakozást igenis minden birtokkategória érdekében a nagyközönség és az állam érdekében közérdekből előkészíti. Arra kérem a pénzügyminiszter urat, hogy mihelyt lehetséges, a jelzálogleveleknél, a névérték- és árfolyamkülönbözetnél előállott menynyiséget lehetőleg fordítsa a magyar közgazdaság és a magyar hitelszervezetek javára. Nem tudom, mennyiben haladtak előre e téren a külföldi hitelezőkkel való tárgyalások. Örömmel olvastam, hogy talán ebben a keretbe tartozóan a magyar ipar és különösen a gyáripar egy szerencsés egyezséget kötött, amenynyiben áruval fizetheti tartozását, éspedig körülbelül 5%-ban a tőkére esőén és 5%-ban a kamatra esŐen. Nagyon kérek minden illetékes tényezőt, hogy ebben az irányban kíséreljék meg a kibontakozást a magyar mezőgazdaság, mint főtermelő ág, külföldi hitelezőivel is. Mert nem esem talán hibába, ba ismétlem, amit Bethlen István mondott ebben a Házban és ezen a házon kívül, hogy mi Magyarországon sem aranyat nem termelünk, sem pénzt, sem egyéb valutát nem termelünk, hanem termelünk árut, mi tehát csakis áruval tudjuk a tartozásunkat előbb vagy utóbb leróni. Szükségesnek tartottam a végleges rendezési^jk oly tartalmú előkészítését, amilyet a rendelet Síagában foglal, azért is, mert hiszen azzal nincs megoldva a kérdés, ha én aJkár a magyar hitelszervezetekre akarom a konjunkturális terhet nagyobbik részében vagy csak felerészében is áthárítani, akár a közületre, vagy az adósokra, velük viseltetvén elsősorban ezt a katasztrofális terhet. Az igazi megoldást én abban találnám, ha jobb értékesítési lehetőségek mellett különösen külföldi viszonylatban ebben a teherben a külföldet is részeltetni ése 1933 november 23-án, csütörtökön, 171 tudnánk, ebbe a teherviselésbe a külföldet is be tudnánk vonni. Hiszem, hogy ezek az elgondolások vezették úgy a pénzügyminiszter urat, mint általában a kormányt. Éppen ezért a javaslatot mint a végleges kibontakozásra az adott viszonyok (között a legalkalmasabbat és az egyáltalában lehetségest a^ magam részéről elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Ulain Ferenc! Ulain Ferenc: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A javaslat, amely előttünk fekszik, anegelőztetett egy rendelet által. A kormány kibocsátott egy rendeletet, amelyben megtette azokat az intézkedéseket, amelyeket a gazdaadósságok, a gazdaterhek rendezésére vonatkozólag szükségeseknek, helyénvalóknak talál. A rendeleten túl vagyunk. A rendeleten változtatnunk úgy sem lehet, tanácsot hiába adnánk, nem hallgatnák meg. (Jánossy Gábor: Dehogy nem!) A rendelet érvényes, a rendeleten már túl vagyunk. Ennek következtében kár időt fecsérelni arra, hogy a már kibocsátott rendeletet kritizáljuk, hiszen a rendelet tételes jogot jelent. (Jánossy Gábor: Lehet módosítani! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Meg lehet változtatni!) Ellenben aktuális az a kérdés, amelyet most valóban jogunk van itt vita tárgyává tenni, hogy adjunk-e a kormánynak felhatalmazást a 175 milliós, helyesebben 100 milliós kölcsönnek felvételére és a javaslatban részletezett felhasználására, vagy ne adjunk. (Farkas István: Ne adjuk meg! — Jánossy Gábor: Vagyis ne mentsük meg a gazdákat! — Zaj.) Nagyon természetesnek találom, hogy a túloldal igen t. szónokai valamennyien megszavazzák a javaslatot és a javaslatot kielégítőnek, talán megnyugtatónak tartják. Kevésbbé látszik azonban r következetesnek az, hogy éppen ennek a pártnak szónokai egymásután felállanak és ennek a javaslatnak realizálásához szükséges igenlő szavazatukat nem adják meg. Talán nemi következetes ez az eljárásunk azért, mert hiszen a gazdaterhek problémájának rendezését először a magyar közéletben a mi pártunk tette szóvá. A logikus tehát az volna, hogy amikor a kormány annak a problémának rendezése végett hoz egy javaslatot a Ház elé, amely probléma — szinte azt kell mondanom — a mi politikai küzdelmeink fókuszában állott, akkor mi örömmel fogadjuk a javaslatot és üdvözöljük a kormányt azért, hogy végre — mondjuk — a tettek terére lépett. Engedje meg a t. Ház, hogy ezt a látszólagos következetlenséget, amelyet pártunk tanúsít akkor, amikor nem hajlandó megszavazni ezt a 100—175 milliós kölcsönt, megindokoljam. Semmiféle versengés sincs a mi részünkről az igen t. túlo T dal agrárius képviselőivel a dicsőség szempontjából. (Jánossy Gábor: Ezek sem pályáznak rá!) Hogy nincsen versengés ezért a mi részünkről, ezt azzal dokumentálhatom leginkább, ha nyomban leszögezem, hogy ennek a rendeletnek, illetőleg ennek a r javaslatnak a megteremtése minden valószínűség szerint soha nem sikerült volna, ha az igen t. túloldalnak agrárius képviselői az egész magyar agrár társadalommal együtt és élükön a miniszterelnök úrral, a gazda-teherrendezés problémáját szükségesnek nem tartották volna. Az az eredmény tehát, amely jelentkezik, közös akciónak, közös munkának a gyümölcse. Mondom, mi nem versengünk a dicsőségért, csak a szükséghez képest megmagyarázzuk a magyar
