Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-194

Az országgyűlés képviselőházának tálunk is követelt és sürgetett rendezése, a kamátok leszállításával és megfelelő, hosszú időn keresztül életbeléptetendő moratóriummal. Az aranykérdésben igen szép és megható, amikor az aranyban bővelkedő országok az aranystandardon való szigorú és ortodox megmaradást prédikálják a többieknek, ennek a megmaradásnak azonban előfeltétele volná, hogy azt a. bizonyos aranymagot igazságosabban és másképpen kellene elosztani. Hogy azután erre hajlandók lesznek-e az imperialista és kapitalista világhatalmak, én ezt kötve hiszem. Viszont, ha az aranyprobléma és valutáris probléma meg nem oldható, akkor természetszerűleg továbbra is érvényben maradnak a devizakorlátozások, az exportnak és importnak mindazok a gúzsbakötései, amelyeik tulajdonképpen a világgazdaságnak erre az összezsugorodására vezettek. Összefoglalva az elmondottakat, mi itt ezekből a szocialista padokról nem hiszünk abban, hogy azok a tényezők, akik a világot zűrzavar, az oktalanság és a káosz örvényébe zúdították, most Londonba összegyülekezve két; vagy háromezren meg fogják menteni a világot mindabból a bajból és szerencsétlenségből, amelybe ők és az ő rendszerük az emberiséget belerántották. {Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezért nincs és ezért nem lehet nekünk semmiféle bizalmunk abban, ami odakint történni fog. Eckhardt Tibor képviselőtársam tegnap itt igen szép szavakat mondott arról, hogy a világot racionalizálni kell, hogy a, termelőterületeket fel kell osztani, de legalább is Európán belül, ahol bizonyos kulturális, erkölcsi és egyéb kongruenciákat említett. Szeretném hinni, hogy ezek megvannak, de nem bízom benne, hogy legalább is Európán belül érvényesüljön egy ilyen azonosság, a problémának ilyen racionális megoldása. Átfogó és észszerű megoldás és a kapitalista profitvágy egymással összeegyeztethetetlen. (Farkas István: Fából vaskarika!) Ezért előre figyelmeztetem a t. kormányt és a t. pénzügyminiszter urat, hogy ha a londoni konferenciának előrelátható kudarca bekövetkezik, álljon ide a Ház elé, mondjon el mindent nyíltan és őszintén és a hazajövetel után kezdődjék itt egy tabula rasa, minden problémának más módon és más eszközökkel való megoldása. Amikor annakidején Angliában a tízórás munkanapot bevezették, ezt a nagy iforradaknár Marx mint a szocializmus nemzetgazdaságának egyik győzelmét ünnepelte a kapitalizmus nemzetgazdasága fölött. A kapitalizmus nemzetgazdaságának nyilvánvaló csődje után a szocialisztikus eszközök alkalmazásának ideje kell, hogy elkövetkezzék. Meglátjuk» hogy ezzel tovább jutunk. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Szabóky Jenő! Szabóky Jenő: T. Ház! Bármennyire csábító volna is az alkalom, hogy igen t. képviselőtársam beszédére_ részletesen reflektáljak, azt hiszem, neon fogja rossz néven venni, ha ezúttal nem bocsátkozom ^ a részletekbe, éppen azért, mert olyan problémáról óhajtok beszélni, amely probléma megoldásával még ebben a súlyos' gazdasági válságban is segíteni lelhet a gazdaközönségen. Ha időm engedi, beszélek majd arról a Itémáról is, amelyet előttem szólott képviselőtársam csak halványan érintett, a munkaalkalmakról és azoknak megteremtéséről. ', ,'i ülése 1933 június 7-én, szerdán. 77 T. Ház! Ez a téma, amelyről szólani akarok, a tagosítás problémája. Mindnyájan tudjuk, hogy Magyarországon a kisgazdák és középbirtokosok földje a községek legnagyobb számában már annyira elaprózódott, hogy maholnap itt a gazdálkodás nem lesz rentábilis. A statisztika azt mondja, hogy a kisgazdák földije átlagban hét helyen fekszik, de számos helyen olyan nagyfokú a széttagoltság, hogy az egyenesen megdöbbentő. így például a felvidéken találunk olyan községeit, ahol a kisgazdák földjei átlag 50 helyen vannak elaprózódva — ez Kovácsvágás községe — és találunk 20 olyan községet, ahol a széttagoltság a 30 helyen felül van. Találunk olyan kisgazdákat, akiknek a birtoka 200-nál több helyen fekszik, sőt Járdánháza nevű községben van egy kisgazda, akinek 51 hold földje 267 helyen fekszik.' Ha összeállítjuk azoknak a községeknek a számát, amelyeikben egy-egy kisgazda tíznél több különböző helyen birtokolja az ősi földet, vagyis, ahol a tagosítás a legsűrűbben volna végrehajtandó, azt látjuk, hogy a^ Kis-Alföldön 20, a Dunántúlon 977, Pest vármegyében 55, a Nagy-Alföldön 4, az Északi-Alföldön 62, ia felvidéken pedig 321 ilyen község van. összesen tehált 1439 közület van, amelynek lakossága a legsűrűbben szorul rá a tagosításra. A tagosítás előnyeit nem szükséges fejtegetnem, hiszen mindenki tudja, hogy mennyi időpocsékolással jár az egyik határból járni a másikba azért, hogy az a kisember félholdnyi, vagy egyholdnyi földjét megművelje. Nem kell fejtegetnem, hogy mennyi erőpazarlással, az élő és holt felszereléseknek hiábavaló kopitatásával jár ez. Ezt érzi imánden gazda és azt kívánnám, hogy súlyosan érezné az igen t. kormány is. A tanyarendszer, helyesebben mondva a tanyás ember építhet magának lakóházat, tarthat állatokat, tud hizlalni, telepíthet gyümölcsöst, méhest, intenzív gazdálkodással foglalkozhatik, ez azonban ezeknél az elaprózódott birtokoknál teljesen lehetetlen. Tekintettel arra, hogy a statisztika szerint 1439 községben 1763 katasztrális hold föld volna átlagosan tagosítandó, ez összegszerűen 2" 5 millió katasztrális holdat tesz ki. Ha ugyancsak a statisztikát és körülbelül 20%-nyi terméstöbbletet és értékemelkedést veszünk irányadóul, úgy találjuk, hogy a tagosítások végrehajtásával ezen a területen a törpebirtokosok és kisgazdák 30 millió pengővel volnának gazdagabbak évente, ennyivel erősítenénk tehát az adóalanyokat. Érdekes dolgot mond a statisztika. Ha elmaradnának azoknak az apró kis határoknak, azoknak a kis mesgyéknek ezrei és tízezrei, akkor 50.000 katasztrális hold földnél többet tudna a kisgazdatársadalom megművelni. Már maga ez a szám, ennek az 50.000 katasztrális holdnak az elveszte, érdemes arra, hogy ezzel a kérdéssel a t. Ház és a t. kormány komolyan foglalkozzék. A tagosítás óriási előnyeit belátta a kisgazdaközönség és a háború után egyre-másra halmozta el kérelmekkel az illetékes minisztériumokat, hogy ezek engedélyezzék a tagosítást. Az elmúlt három év statisztikája azt mutatja, hogy az utóbbi években 37 községben hajtották végre a tagosítást és még több mint 60 község kérelme fekszik a minisztériumok előtt. Hogy a tagostíási eljárás ilyen nehezen megy, annak egyik főoka az állami tagosítási alap kimerülése. Ez az alap — sajnos — igen