Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-194
Az országgyűlés képviselőházának 19 k. ülése 1933 június 7-én, szerdán, 75 viszonyoknak időközben bekövetkezett katasztrofális lezuhanására 1 ? Mindkét kérdésre elöljárójában a leghatározottabb nem-mel kell válaszolnom. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Bizonyítom pedig ezt az első pontra nézve a következőkkel. A költségvetésnek az az antiszociális felépítése, az a népellenes és munkaellenes struktúrája, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amelyet mi itt hosszú éveken keresztül kifogásoltunk és támadtunk, mit sem változtat a Gömbös-kormány költségvetésében. (Ügy van! a szélsőbaloldalon) Az egyenesadók a költségvetés 693 millió pengőre rúgó bevételi összegéből 247 milliót tesznek ki mindössze, a forgalmi, a fogyasztási adóból, a vámból, továbbá a dohány és hasonló közszükségleti cikkek megadóztatásából eredő bevételek 346 milliót. A bevétel túlnyomó részét, tehát nem a vagyonnak és a jövedelemnek, hanem a közszükségleteknek a megadóztatása szolgáltatja, most csak úgy, mint a megelőző kormányoknál; a költségvetés financiális alapja ma is, mint azelőtt a cukor, a só, a gyufa, az élesztő, a liszt és a petróleum, a legszegényebb néposztályoknak nélkülözhetetlen közszükségleti cikkei és azoknak súlyos adókkal való megrovása. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ebiben a tekintetben tehát az új kormánynak, a más stílust és más elveket hangoztató új kormánynak a budgetje semmiben sem különbözik a megelőző kormányok költségvetésétől. (Buehinger Manó: Uri parlamentben nem is lehet ez másképpen. Ez az urak parlamentje.) Nincs ebben a költségvetésben egyetlenegy olyan tétel sem, amely kifejezetten a pusztuló és nyomorgó százezrek intézményes megsegítését célozná. És itt az «intézményes» kifejezésen van a hangsúly. A boletta a birtokos agrártársadalmat védi a jövedelem csökkenésével szemben. Nem vitatkozom felette, nem védem, nem támadom; megállapítom, mint tényt, hogy egy ilyen védelmet a kormányzat kezdettől fogva szükségesnek tartott a jövedelmében hanyatlott agrártársadalom felé. A jövedelmét teljesen elveszített mezőgazdasági, ipari és szellemi munkásság felé semmiféle védőintézkedést nem találunk ebben a költségvetésben, (Ügy .van a szélsőbaloldalon.) tehát itt a nemzeti összefogásnak, a társadalmi osztályok külcsönös segítésének gondolata éppen ezen a tényen keresztül nem jut kifejezésre. A nemzeti összefogásnak gyakorlati követelménye volna véleményem szerint egy olyan megfelelően megalapozott financiális forrásnak igénybevétele a munkanélküliek, az önhibájukon kívül kenyértelenül lézengő százezrek megsegítésére, amely forrás állandóan, a mai viszonyok közepette is aránylag bőven buzog, amelynek igénybevételével biztosítani tudjuk mindenki számára a betevő falat kenyeret és ami ezzel egyenrangú, az önhibáján kívüli munkanélküli^ számára az ember méltóságának és önérzetének sérelme nélkül tudunk támagatást és segítséget adni. Ne^ legyen éhező: szép jelszó ez, de a megvalósítás tekintetében sehol sem vagyunk. Itt megismételem ezt, hogy ne legyen éhező ember, de ne legyen megalázott ember, kolduslevesekkel és .koldusalamizsnákkal megalázott ember sem ebben az országban. Ha a második kérdést vizsgálom, azt, hogy vájjon figyelembe vette-e a kormányzat a kereseti ós a jövedelmi viszonyok katasztrofális csökkentését a költségvetés összeállításánál, akkor meg kell mondanom a következőket. Az 1929-ig* terjedő, a háború utáni időszak, azt mondhatnám, egyetlen kivételes átmeneti konjunktúra ideje volt, ezen idő óta a lakosságnak jövedelmi és kereseti viszonyaiban 35—50%-ig terjediő hanyatlás következett be. Ezzel szemben a közigazgatás kiadásai mindössze 17%-kai csökkentek 921 millióról 765 millióra. A pénzügy miniszter úr költségvetési expozéjában a maga részéről nagy eredményként igyekezett feltűntetni azt, hogy a személyi t kiadások tekintetében itt-ott lefaragásokat ért el. Ezeket a csökkentéseket én a magam részéről eredményesnek és jelentősnek elfogadni nem tudom. A személyi járandóság-ok csökkentek 299 millióról 259 millióra* a nyugellátási és rokkantellátási költségek 141 millióról 135 millióra, a hozzájárulás afis önkormányzati alkalmazottaknak nyugdíjához 57 millióról 47 millióra, a dologi kiadások és a beruházások — itt valóban van egy nagy hanyatlás — 295 millióról 201 millióra csökkentek. Megállapítom tehát, hogy ugyanakkor, amikor a lakosság teherviselőképessége zuhant, a közterhek legfeljebb igen kis mértékben morzsolódtak le. És mi ennek az eredménye? A túladóztatás, annak legveszedelmesebb és legkatasztrófálisabb formájában. Három irányban nyilvánul meg ennek a túladóztatásnak a hatása. Leszorítja a még dolgozó munkás- és alkalmazotti rétegek életszínvonalát, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) megakasztja és meglassítja azt a tőkeképződést, amelynek a termelés alimentálása szempontjából jelentősége volna és a> fogyasztóképesség' lehanyatlásán keresztül visszahat a termelésre és a termelést is újabb és újabb megszorításokra, üzembeszüntetésekre és korlátozásokra kényszeríti. T. Ház! Egyéb nehézségek és egyéb veszedelmek is adódnak itt A lakosság^ teherviselőképességének ez a végső megfeszítése és az állandóan kielégítésre törekvő állami igények szünet nélkül való összeütközést, állandó feszültséget és súrlódást keltenek. Ki az áldozata ennekl Áldozata a gazdasági élet, a munkás és a fogyasztó. Két példával fogom ezt a megállapításomat nyomban igazolni, azt nevezetesen, hogy a lakosság teherviselőképésségéuek lehanyatlása és viszont az állami igényeknek túlzott mértékben való fenntartása milyen konzekvenciákkal jár. Én választott önkormányzati tagja vagyok az egyik nagy társadalmi intézetnek, a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének. Mint ilyen, közelről is igen jól ismerem az ügymenetet s azokat a szempontokat, amelyek a felgyülemlett tőkék elhelyezése tekintetében érvényesülnek. Az intézet önkormányzatának az a felfogása, hogy a kereskedelem és ipar, valamint az annak alkalmazottai által keservesen kiizzadt tőkéket produktív módon vissza kell vezetni a gazdasági életbe, olyan beruházásokra kell fordítani, amelyek fontosak, közhasznúak s amelyeknek aránylag egy nagy hányada munkabér. Ki kell jelentenem, hogy az intézet önkormányzatának ez a szándékká meghiúsult az államhatalmi tényezők, elsősorban a pénzügyi kormány magatartása miatt, mert először négymillió pengőt vett igénybe kincstári jegyekre, másodszor pedig négymillió pengőt az Államvasutak céljára, azt is úgy, hogy ennek csak kisebb részéből lesz új munkaalkalom és
