Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-212

Az országgyűlés képviselőházának 212. ülése 1933 július 13-án, csütörtökön. 633 Ükül száljunk szembe azzal a 'bizonyos körökben állandóan hangoztatott felfogással, hogy a gazdakímélet, a rosszul értelmezett agrár érdekek címén a .magyar hitelélet a «nemfizetés» jegyében elpusztítani akarja. Hát mi ebben a Házban sohasem kértünk kíméletet olyan gazdák részére, akik fizetni, teljesíteni tudnak. Hogy ma a gazdák nagy része nem tud teljesíteni, (Gr. Festetics Sándor: Önhibáján kívül!) arról nem tehetnek. Mert ha a magyar konjunktúra-kutató intézet ma megjelent füzetéből csak egy adatot olvasok fel arra nézve, hogy a mezőgazdaság vásárlóképessége az utóbbi években hogyan csökkent, ez kell hogy meggyőzze a hitelezői társadalmat is arról, 'hogy itt nem a készség hiányáról lehet beszélni, bár megengedem, vannak példák erre is, hanem általában azt lehet konstatálni, hogy a, magyar gazda a mai körülmények között minden kötelezettségének egyszerre eleget tenni nem képes. (Váry Albert: Gazdasági lehetetlenülés! — vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: A ma

; gyár kisgazdáról lehet legfeljebb így beszélni!) Ha a magyar mezőgazdaság vásárlóerejét 1925—1927-ben 100-ban vesszük fel, úgy a magyar mezőgazdaság vásárlóereje, amely 192S ban aratás előtt felemelkedett 108-ra, most aratás előtt 49-5-re esett le. A búza ára 192Sban, , amikor az adósságok legnagyobb része keletkezeti, aratás «?őtt 28 pengő volt, amivel szemben ma az elsőrendű tiszavidéki búza 13 pengő, a pestvidéki búza, amely 28 pengő volt, most 12 pengő, a rozs, mely 25 pengő volt, ma 5*65 pengő, az árpa, mely 25 pengő volt, most 8'22 pengő, a 31 pengős zab ma 8*17 pengő. Ehhez meg kell jegyeznem, hogy ezek tőzsdei árak és nagyon jól tudja ebben a Házban mindenki, hogy természetesen, ab hely, a gazda sokkal kevesebbet kap. (Mojzes János: Lejön a fuvar, a jutalék és a többi! — Turchányi Egon: Minden eladott állat árának háromnegyedrészét elviszik adóiba! — Zaj.) Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy itt nem lehet a fizetőkészség hiányáról beszélni, hanem az egész vonalon a fizetőképesség katasztrofális leesésével állunk szemben. (Hegymegi Kiss Pál: Ezt kellene a pénzügyminiszter úrnak is mondania!) T. Ház! Maga a 6300. számú rendelet egész csomó súlyos előfeltételhez köti a végrehajtás, az árverés elhalasztását, tehát nem lehet a kormányra ráfogni, hogy ő is a «nemfizetés» jegyében tönkre akarná tenni az országot. Nagyon jól tudjuk és többször panaszoltuk, hogy ennek a 6300. számú rendeletnek olyan súlyos előfeltételei vannak, amelyeket a legtöbb gazda nem tud teljesíteni (Zaj a baloldalon.) és nincs mód arra, hogy igénybe vegye a 6300. számú rendeletben statuált és neki megadott kedvezményeket. Nagyon jól tudjuk, hogy a rendelet 17 pontban sorolja

( fel azokat a fizetéseket, amelyek a végrehajtási korlátozások alól ki vannak véve. Ez is bizonyítja, _ hogy mi a «nemfizetés»- jegyében nem akarjuk tönkretenni az országot. Tudjuk nagyon jól, hogy bizonyos hitelintézetek követelései is ki vannak véve a végrehajtási tilalom alól. Minden oldalról, minden párt részéről érintették már ebben a Házban ezt a kérdést. (Mojzes János: Csak a pénzügyminiszter úr nem említette!) Ami pedig a gazdatársadalmat illeti, én igenis, erről a helyről állítom, hogy az egész gazdatársadalom, de különösen a kisebb gazdák (Ügy van balfelől.) fizetnek és teljesítik a kötelezettségeiket, ha képesek rá és az, aki ismeri a paraszt pszichológiáját, ismeri a magyar földmívesember egész mentalitását, tudja, hogy nyugtalan éjszakáik vannak mindaddig, amíg nem tudják, hogy tiszta telekkönyvi helyzetük iv-am. (Ügy van! Ügy van!) Arról tehát egyáltalában nem lehet beszélni és azt hiszem, nemcsak az én pártom nevében, hanem az összes képviselők nevében tiltakozhatom olyan beállítás ellen, hogy ebben a Házban bárki egy hamisan felfogott agrárvédelem címén a magyar hiteléletet a «nemfizetés» jegyében tönkre akarná tenni. (Turchányi Egon: Határozati javaslat benyújtását kérjük!) Sűrűn halljuk azt is, hogy itt tulajdonképpen 577.000 gazdáról van szó és hogy miiért fújjuk fel 577.000 gazdáért ezt az egész kérdést? Először is konstatálni szeretném, hogy a mezőgazdaság élő organizmus, ha annak egyik helyén infieiálás, baj jelentkezik, az nem marad izoláltan, hanem ,az kiterjed az egész mezőgazdaságra ós az, aki ma még nincs benn az ^adósok között, holnap már benne van. Egészen bizonyos, (hogy ez olyan, mint egy lavina,,. amely legördülve növekedik a maga térfogatában. (Turchányi Egon: Nagyon örvendetes ez a felszólalás!) A termelés folytonossága szempontjából sem lehet irreveláns, hogy 5 millió eladósodott holdon folyik-e a gazdálkodás, igén vagy nem, s hogy ott hogyan gazdálkodnak, mert egészen bizonyos, hogy az eladósodott gazda nem tud azzal az elánnal, azzal a kedvvel gazdálkodni, mint az olyan gazda, akinek anyagi, pénzügyi gondjai nincsenek. (Ügy van!) De nemcsak 577.000 gazdáról van szó, hanem 577.000 családról, számos munkásemberről, számos munkáskézről, amelyeknek foglalkoztatása nagy, országos, nemzeti érdek. Az egész mezőgazdaságnak, az egész f mezőgazdasági munkásosztálynak érdeke és végül a konszolidációnak is érdeke, hogy ezt a kérdést elintézzük, mert 'ismételten hangsúlyozom, ez továbbmenő kérdés, mint 577.000 magyar ember vagy család kérdése, ez magának a konszolidációnak a kérdése. Azt vallom ugyanis,

f hogyha .a dobpergés fegyelemre inti a katonát és lelket önt a csapatba, viszont egy olyan dobpergés, amely árverést és végrehajtást jelent, amely töméntelen javak elkótyavetyélését jelenti, felolvasztja és felbomlasztja a legfegyelmezettebb hadsereget is és magát a mezőgazdaságot is. (Ügy van! Ügy van! — Taps a középen. ~ Dinich Ödön: És a konzekvencia?) E nagy nemzeti, társadalmi és szociális érdekek felismerésével jelentette ki a magyar miniszterelnök úr és a földmívelésügyi miniszter úr is több ízben, (Mojzes János: Csak a pénzügyminiszter úr nem!) hogy őszre, a ma egyáltalában lehetséges nyugvópontra hozzák a gazdaadásságok kérdését. A kormány és munkatársai máris permaneneiában vannak. A kormány nem foglalkozhatik ezzel a kérdéssel úgy, ahogy esetleg pártpolitikai szükségszerűségek vagy elgondolások ezt előtérbe hozzák, hanem a kormánynak ezzel a kérdéssel állandóan foglalkoznia kell; foglalkozik is és meg vagyok róla^ győződve, hogy nemcsak ennek a pártnak kívánságára, és nem az országos közhangulat, hanem az országos érdek meleg méltánylásával igenis meg fogja ezt a kérdést oldani. Meg is kell oldania, mert magyar emberek nem ülhetnének a miniszteri székben, akik ezt a kérdést — amely, tudom, túlnő ma már egy osztály érdekszféráján — megoldani meg ne próbálnák. (Zaj a