Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-212

Az országgyűlés képviselőházának 21 napra a kereskedelem és az erdőkitermelő birtokosok érdekében. A hetenkénti szállítási igazolványokat kiadó gyűléseket tartsák meg és azoknak megtartását ne halasszák következő hetekre csak azért, hogy ki lehessen játszani az erdőkitermelőknek és kereskedőknek a paragrafusban meglévő jogát. Most hozom a Ház elé a kulisszatitkot, hogy a kormány a román fabehozatallal kapcsolatos ármegállapításhoz, amely a magyar tűzifával szemben árdrágítást képez, okmányszerűleg hozzájárult. Ebben báró Bottlik Istvánnak és társának van igaza, aki azt írja hozzám intézett levelében (olvassa): «Kijelentem, hogy az Egyesült t Fabehozatali Készvénytársaság egyetlen vágón tűzifát sem adott el az őt ellenőrző Ármegállapító Bizottság által megállapított árhatároknál drágábban. Es ha bárki ennek ellenkezőjét bizonyítaná, r úgy ennek konzekvenciáit a részvénytársasággal szemben a legmesszebbmenőén levonnám.» Mi következik ebből? A monopólium, mint olyan, helytelen, a szabad kereskedelem és a fogyasztó közönség érdekei ellen való, a tűzifa eladási árát tekintve, pedig, ha majd a télen mázsánként 50—60 fillérrel fog drágulni a tűzifa, ezzel kell számolnia a szegény, nyomorúságos sorban lévő családapának és családanyának. A felelősség nem tisztán a román fa behozatalát eszközi ő részvénytársaságot, hanem magát a kormányt és azt a nagyipart is terheli, amelynek Komániába irányuló exportja érdekében rekompenzációként történik a Romániából bejövő tűzifabehozatal káros 'kvantumának a magyar erdőkitermelést veszélyeztető nagy arányokban való megállapítása árdrágítással együttesen. A kapuzárás előtt szóvá kell tennem a közhatalom kezelését, és a közmunkák kiadásának és gyakorlatba vételének kérdését is. Amikor a vidéken az egységespárt szervezkedik, akkor főispánostól, főszolgabíróstul, jegyzéstől ott van az egész hivatali apparátus. Ezt hívják úgy, hogy konjunktúra nélküli, befolyás nélküli, — mint Gömbös Gyula t. miniszterelnök úr mondotta — a hatóságoknak semmi befolyását igénybe nem vevő pártszervezkedés. Ami pedig a közmunkák végzését illeti, a Tisza irtózatos nagy áradása nyújt kirívó példát erre a kérdésre. A Tisza többezer holdat Öntött el a Msvárdai és a mezőcsáti választókerületben, főleg Borsod megyében. A falvak lakói menekülnek. Az egész többezer holdnyi terület termése tönkrement. Amikor a mezőcsáti választás folyamán Purgly Emil földmívelésügyi miniszter urat legyőzte Eckhardt Tibor, a független kisgazdapárt vezére, azoknak, akik a kormánypártra fognak szavazni, azt ígérték, hogy a gátépítés, vagyis a töltésmagasítás, az útépítés munkájában részt fognak vehetni. Tudom, hogy ezenkívül kaptak munkát azok is, akik nem tartoztak a kormánypárthoz. A munkát azonban nem végezték el olyan mértékben, olyan arányban, ahogyan el kellett volna végezni és nem volt meg a kellő szakértői tudás sem. A munka szünetelt, nem volt elegendő pénz, pedig ha valamire, erre okvetlenül kellett volna adni pénzt az államkasszából. Ezt a vidéket évek hosszú során át verte az aszálykár, verte a rozsda, verte a féreg. Lakói Tiszadorogmán, Bábolnán, Tiszakeszin és más községeikben valóságos nincstelenségben, nyomorba.n vergődnek. Most pedig ezt a vidéket, nemcsak a Tisza hullámai, hanem a politikai érdekhajhászás árvize, szennyes hullámai és iszapja is elöntötte. A munka abbanmaradt, l ülése 1933 július 13-án, csütörtökön. 631 'kellőleg nem folytatták, amiért vagy a minisztérium, vagy a minisztérium szakértői a felelősek. En itt a Ház nyílt színe előtt kívánom és követelem, méltóztassék ezt a kérdést megvizsgálni ós méltóztassék nekünk feleletet adni arra még a parlamenti szünetre menése előtt, hogy kit terhel a felelősség és a mulasztás ebben a tekintetben. Most pedig térjünk rá az osztrák kérdésre. Amennyire aggodalommal töltötte el a magyar közvéleményt Gömbös^ Gyula hirtelen Hitlerhez való utazása, — bár én a magam részéről ^gy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy Gömbös Gyula a magyar álláspontot jottányira sem fogja feladni — éppen ennyire örömet keltett mindenkiben, e Háznak régi tagjai közül a 48-asokban és a 67-esekben egyaránt, amikor Dolfuss osztrák kancellár meghívására Bécsbe utazott. (Helyeslés bálfelöl.) gazdasági és politikai tárgyalások folytatása végett. A közvéleményt már tájékoztatta Gömbös Gyula eredményéről. A Nagy-Alföld magyar néptömegei nevében azonban pár megjegyzésem volna a bécsi úthoz. Teszem ezt azok nevében, akik az Ausztriával fennállott közösügyes viszony idején évtizedeken át harcot folytattunk ebben a Házban, mint a függetlenségi és 48-as párthoz tartozó országgyűlési képviselők, a magyarságnak közjogi téren a magyar nemzeti érdekeknek jobban való érvényesülése mellett, gazdasági téren pedig egy kedvezőbb elbánás érdekében, mint amilyenben a bécsi hatalom bennünket állandóan részesített a monarchia urainak akkori rövidlátó, sőt sokszor nyiltan magyarellenes politikája folytán. T. Képviselőház! En ma át vagyok hatva attól a gondolattól, hogy a hitleri Németország Anschluss-törekvésóvel szemben nekünk Ausztria mellett van a helyünk, nyiltan és határozottan, (Helyeslés a baloldalon.) és azt a nagy szabadságküzdelmet, amelyet Ausztria kormánya és lakosságának csalóka jelszavaktól félre nem vezetett és el nem bódult jelentős része folytat a német birodalomba való beolvasztási törekvéssel szemben, nemcsak szimpátiával, hanem meleg rokonérzéssel is kísérem és kísérjük, mert tudom ós tudjuk, hogy a beolvasztás sikere esetén reánk, magyarokra, esetleg a legtragikusabb sors várhatna. De emellett nem feledkezhetem meg a történelmi konzekvenciák levonásáról abban a tekintetben sem, hogy ime, Ausztria németéi bombarobbanások és vérömlés közepette is és ennek ellenére, küzdenek az ellen, hogy őket szintén németek, tehát fajtestvéreik, egy hatalmasabb és erősebb államalakulatba beolvaszszák. Ha ez a küzdelem jogos és az önfenntartás nemes ösztöne adja meg hozzá a mozgató erőt, mennyivel jogosabb volt az a küzdelem, amelyet mi évszázadokon keresztül folytattunk a bécsi politikával szemben, tehát népi és faji szempontból idegenek ellen, amikor a mi külön magyar államiságunkat sokszor gúzsbakötötték, vagy pedig^ amikor velünk szemben a beolvasztási törekvések a maguk csupasz kegyetlenségében jelentkeztek. Ezeket, t. Képviselőház, nem a rekriminálás, nem a gravámenek felsorakoztatása szempontjából mondom el és hozom fel, hanem, mert tudom, hogy velem együttérez és gondolkodik e tekintetben a nagyalföldi magyarságnak sok milliónyi tömege. Azon sem vitázom, vájjon a múltban ki követte el a nagyobb hibákat, sőt bűnöket velünk szemben, a bécsi császári udvar-e, vagy maga az osztrák állampolitika, amely mindenkor tudott hű szolgákat 96*