Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-210

604 Az országgyűlés képviselőházának 210.' ülése 1933 július- 7-én, pénteken. által kinevezett hivatalnok állót akinek személye tehát messze alatta állt az, államfő személyének, egyáltalában egy napon sem említhető tekintélyt, hatalom és méltóság tekintetében a kormányzói méltósággal és pedig azért sem, mert ő csak a végrehajtó bürokráciának volt a feje s mint ilyen, egyedül a királynak felelős. Talán ebben a vonatkozásban, ha nem volt kormányzó és nem volt nádor, lehetett első személy a király után, a kormányzó azonban a nemzet akaratából a király helyét betöltő nem első, de az országban legelső személy. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A helytartói intézmény megszűnt abban a pillanatban, amikor a parlamentáris, miniszteriális kormányforma életbelépett. A kettő öszsze nem egyeztethető, mert hiszen a minisztérium gyakorolja azokat a jogokat, amelyeket akkor a helytartóság gyakorolt, úgyhogy ezt feleleveníteni olyan anakronizmus és olyan közjogi bakklövés volna, amelyhez azt hiszem, a t. Ház hozzá nem járulhat. T. Ház! Mármost, hogy hű maradjak magamhoz, kénytelen leszek Gál Jenő t. barátomhoz is egy szót intézni, akivel már sokat vitatkoztunk itt a Házban, ö ismét felelevenítette azt a kérdést, helyes volt-e a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény 1. szakaszának az a rendelkezése, hogy nem a kormányzó, hanem a Szent Korona nevében hozzák meg a magyar bíróságok ítéleteiket. Az igen t. képviselőtársam bizonyára méltóztatik ismerni azokat az adatokat, amelyeket én most felhozok, de talán mégis helyes, ha elmondom azokat. Amikor Zsigmond király 1401-ben Visegrád várában fogságban volt, — tehát élő király, koronás király volt, csak mozgási szabadságában volt akadályozva — abban az időben azok a kormányszékek, mint az Országos Tanács, amelyek bírói hatalmat is gyakoroltak, az okiratok tanúsága szerint nem a király nevében ítélkeztek, hanem kifejezetten a Szent Korona nevében. Hogy idézzem is, az 1401. július 26-án, in festő Beatae Annae, tehát Szent Anna napján, Székesfehérvárott kelt bírói végzést, ez rendelkezése alkalmával «auctoritate jurisdictionis sacrae coronae regni» rendelkezik. Számos ilyen okiratot olvashatnék fel, sőt — ami elégérdekes ebben az időben — maga az esztergomi érsek is nem a király kancellárjának^ nevezi magát, hanem a Szent Korona kancellárjának: sacrae coronae regni Hungáriáé cancellarius. Mindez azt bizonyítja, t. képviselőtársam, hogy közjogilag helyes úton jártam, amikor a Szent Korona nevében való ítélkezést javasoltam és szerény meggyőződésem szerint, amikor ezt a javaslatot képviselem, akkor is ősi alkotmányunk szellemében járok el. (Gál Jenő: Hunyadi János maga ítélkezett!) Még egy megjegyzést kell tennem. Farkas Tibor t. képviselőtársam felvetette azt a kérdést, amelyet rendesen bizalmi kérdésnek szokás nevezni és valahogyan ebbe vegyítette bele azt a gondolatot, hogy nem szabad ezt a javaslatot úgy kezelni, mintha itt a kormányzó személyét ezzel kapcsolatban a vitába lehetne vonni. Ebben teljesen egyetértek vele. De nem is adtam okot arra, — hiszen előtte csak en szólaltam fel — hogy ilyen figyelmeztetéssel járuljon hozzám, mert amit én az elmúlt 13 év tapasztalatairól mondottam, egy szóval sem volt több, mint amit ez az országgyűlés az 1930. évi tc.-be beiktatott- (Ügy van! Ügy van!) En az országgyűlés ténymegállapítására, az ország törvényére hivatkoztam. A bizalomnak van. azonban egy másik vonatkozása, bizonyára a kormánnyal szemben. Tiltakozom az ellen a gondolat ellen is, hogy a magyar közjog alapvető kérdéseibe ilyen vonatkozású bizalmat is belevegyítsünk. Itt, ahol közjogi kérdésekről tárgyalunk, csak egy bizalomról lehet szó: a nemzet bizalmáról és a nemzet ezt a javaslatot, a maga önbizalmára hivatkozva, nyugodtan megszavazhatja. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Lázár Andor igazságügyminiszter: T. Képviselőház! Meg méltóztatik engedni, ha ez után a^ vita után, amely a magyar országgyűlések régi nagy idejét hozta emlékezetemibe, csak röviden szólalok fel. Röviden szólalok fel. mert előttem szólott igen t. képviselőtársaim ennek a kérdésnek jogtörténeti, közjogi oldalait nagy tudással és nagy hozzáértéssel fejtették ki, (Strausz István: Ügy van!) úgyhogy nekem, ha ennek a kérdésnek jogörténeti részéből most itt a miniszteri záróbeszéd kapcsán belemennek, azt hiszem, igen sok ismétlésbe kellen bocsátkoznom, amire pedig 'most semmiesetre sincs szükség. A közjogi vita az újabb időben ebben r a Képviselőháziban egészen szokatlan. Gazdasági kérdések foglaltak el bennünket és most, hogy újból egy közjogi vita keletkezett ebben a Házban, teljes megnyugvással keü megállapítanom, hogy ebben a közjogi kérdésben olyan kis ellentétek voltak a Ház igen t. tagjai között, hogy ez fényes bizonyítéka annak a nagy alkotmánytiszteletnek és alkotmányunk egyforma felfogásának, amely a Ház minden tagját eltölti. Rendkívül helyesnek tartom, ha a személyi kérdést, ennek az ügynek tárgyalásánál teljesen kikapcsoljuk. Az az igazságügyminiszter, aki a kormányzó úr bizalmából ül ezen a helyen, nem volna méltó erre az állásra, ha a bírálatnak olyan módját gyakorolná, amelyet hízelgésnek lehetne nevezni. En tehát kizárólag tárgyi momentumokra akarom még pár szóval a t. Képviselőház figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Az 1920:1. tcikknek a feloszlatási jogot, illetőleg .az elnapolási jogot korlátozó intézkedéseivél szemben, amelyek régi magyar alkotmányunk szabályaival nem egyezők, azt kell keresnünk, vájjon van-e okunk arra hogy nio 'állítsuk vissza a régi magyar alkotmány szabályait? Hiszen nem új dolgot akartunk ezzel a törvényjavaslattal a Képviselőház; elé hozni, hanem az 1848-as törvények alkotásait akarjuk újból visszaállítani. Ennek kapcsán előttem felszólalt igen t. képviselőtársaim végigvizsgálták a magyar törvényhozásnak mindama régi alkotásait, amelyekben kormányzói tisztről volt szó. Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy hasonlóságokat találhatunk a miultlban de azonos esetünk a 'magvar történelemben nincs. Ezért tehát egyszerűen alkalmazni a régi hasonló esetekre alkotott törvényeket a mostani, azoktól mégis lényegesen különböző esetre, nem lehet. Az Árpádok alatt is ismerték a kormányzói tisztet, amely legpregnánsabb szabályozást a Jagellók alatt. Hunyadi János kormányzósága alatt nyert, az 1446-os dekrétumnak nevezett cikkekben, amelyek tudvalevőleg három évnek termékei, az 1445., 1446. és 1447. évek jogalkotásainak termékei s ez a jogalkotás befejezést nyert a Mátyás alatt 1485-ben megalkotott úgyneve-