Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-193

50 Az országgyűlés képviselőházának nosságban a részletes tárgyalás alapjául el­fogadta. _ Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az 1. címet felolvasni. • Patacsi Dénes iegyző (olvassa az 1—3. címe­ket, olvassa továbbá a költségvetés L, II., III., VII. és VIII. fejezeteit, amelyeket a Ház hozzá­szólás nélkül elfogad.) r Elnök: Ezzel a Ház a miniszterelnökségi tárca költségvetését és vele kapcsolatban a költségvetés L, II., III., VII. ós VIII. fejeze­teit részleteiben is letárgyalta. Következik a pénzügyi tárca költségvetésé­nek r esi vele kapcsolatban a költségvetés IV., V. es VI. fejezeteinek, továbbá az állami üze­mek költségvetése XXIV. és XXV. fejezetei­nek, valamint XXVI. fejezete 7. és 8. címeinek tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. A Temesváry Imre előadó: T. Képviselőház! A költségvetés tárgyalása során elhangzott fel­szólalások felölelték mindazokat a kérdéseket es kívánalmakat, amelyeket úgy kulturális, mint szociális, de talán legfőképpen közgazda­sági életünk megjavítása érdekében megvaló­sítani óhajtunk. A szónokok teljes megértéssel voltak a kormány azon szilárd elhatározása iránt, hogy mai szűkös anyagi helyzetünkre való tekintettel, a költségvetés keretei csak addig a határig terjedjenek, ameddig egyfelől a polgárság szűkös anyagi helyzeteinek hatá­rat túl nem lépik, másfelől pedig hogy a kor­mánynak a költségvetés egyensúlyba hozata­lara irányuló törekvése meg ne inogjon. De általában a napi politikától mentes, iarazán magas nívón mozgó felszólalások kellő tárgyi­lagossággal rámutattak mindazokra az okokra, (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) amelyek a világ­szerte érezhető gazdasági nyomorúságot elő­idézték és meg is jelölték azokat az utakat, amelyeken haladva, még mindig megtalálhatjuk a kibontakozás útját. Es csodálatos, hogy ugyanezeket az okokat és remédiumokat han­goztatják azokon a konferenciákon és kon­gresszusokon is, amelyeken a világ összes nem­zeteinek képviselői megjelennek és keresik a kiegyenlítődés lehetőségeit, azt a kiegyenlítő­dést, amely megszabadítaná a világ népessé­gét ettől a szörnyű és borzalmas lidércnyomás­tól. Es mégis mit látunk? Azt látjuk, hogy éppen azok a hatalmas nemzetek, amelyek minden politikai előrelátás nélkül előidézői voltak ennek a szörnyű világkatasztrófának és amely hatalmas nemzeteknek állana egyedül még módjukban, (hogy visszavezessék a fel­bomlott világgazdasági rendet helyes medrébe, megelégszenek a szomorú tények konstatálásá­val, de a kölcsönös megértés és kiegyenlítődés helyett fokozottabb mértékben rendelik alá a gazdasági észszerűséget a gyűlölködő politikai céloknak. T. Képviselőház! Az elzárkózás és az autar­kia fokozódása, a leszerelési konferencia vég­nélküli vajúdása, mind olyan momentum, amely arra enged következtetni, hogy a gyengébb nemzetek jajkiáltásának addig egyáltalában nem lesz és talán nem is lehet foganatja, amíg a hatalmas nemzeteknél is állandóan f fokozódó elégületlenség rá nem fogja kényszeríteni őket a nemzetek közötti igazi szolidaritás és az év­századokon át kialakult egészséges politikai és gazdasági rendszer visszaállítására. Látjuk, hogy a hatalmas anyagi erővel rendelkező államok, mint például Anglia, vagy az Egye­sült Államok különböző kísérletekkel, minden gazdasági törvényszerűséggel ellenkező mód­98. ülése 1933 június 6-án, kedden. szerekkel igyekeznek megakadályozni gazdasági és pénzügyi ^ életük válságának elmélyülését, további elfajulását. Ezek a kísérletek bizonyos irányban és talán bizonyos méretekben ideig­óráig javulást is idéznek elő, de a végleges ren­dezésre annál kevésbbé lehetnek alkalmasak, mert a világgazdaság organikus bajai egymás­sal összefüggő szerves Összekapcsolódás és egészséges nemzetközi munkamegosztás nélkül — szerény nézetem szerint — nem orvosol­hatók. Lehet, hogy ezek az elgondolások és intéz­kedések, mint például a devalváció, a hatal­mas aranytömegekkel rendelkező államoknál talán minden veszély nélküliek és az is lehet, hogy ezek a módszerek talán bizonyos fokú időleges gazdasági javulást is idézhetnek elő, igen nagy kérdés azonban, hogy ezeknek a mód­szereknek a mi nyomorúságos, szűkös anyagi helyzetünkbe való beillesztése nem zúdítaná-e ránk a többé már egyáltalán nem reparálható teljes gazdasági összeomlást. (Malasits Géza: A belső fogyasztóképességet mindenesetre erő­sen csökkentené az infláció!) Igenis, csökken­tené, — erre voltam bátor hivatkozni, mert a devalváció következménye az infláció volna. Szerény nézetem szerint ezek a meggondolások azok, amelyek visszatartják a pénzügyi ^kor­mányzatot minden olyan kétes értékű intézke­déstől, amely intézkedések kezdeményezése ta­lán még nem időszerű és amelyeknek kimene­tele esetleg sokkal nagyobb bajokat idézhetne elő, mint amilyen kétes értékű reménységekkel vagyunk velük szemben eltelve. A mai viszonyok mellett tehát helyesnek és egyedül járható útnak kell elismernünk pénzügyi politikánknak azt az irányelvét, amely minden körülmények között igyekszik körülbástyázni a pengő belső értékállandóságán keresztül annak belső vásárlóerejét. A pénzügyi tárca előttünk fekvő költség­vetése is, amely magában foglalja az egész.ál­lami élet mozgatásához szükséges összes anya­gi erőket, azt bizonyítja, hogy a kormány ke­rül minden olyan kísérletezést, amelynek ki­menetele a bizonytalanság látszatát rejti magá­ban és az állam kiadásait valamint az ezen ki­adások fedezetét képező közszolgáltatási bevé­teleket a gazdasági élet várható hullámzásának gondos mérlegelésével a pengő vásárlóerejének biztonságához méretezte. A gazdasági viszo­nyok állandó romlása szükségesség tette, hogy a pénzügyi tárca költségvetését a pénzügyi kor­mány úgy méretezze, hogy az állampolgárok teherviselőképességét felül ne múlják. A bevételi változások úgyszólván a köz­szolgáltatások terén, tehát kizárólag a pénz­ügyi tárcánál jelentkeznek, de a kiadások csök­kentése tekintetében is a pénzügyi tárca járt elől az összes kormányzati ágak között, ameny­nyiben a kiadások csökkenése úgy abszolút összegben, mint pedig százalékokban az összes közigazgatási költségvetések közt a pénzügyi •tárcánál a lehető legnagyobb. A pénzügyi tárca 1932/1933. évi kiadási előirányzata ugyanis még 105'6 millió pengő volt, ezzel szemben az 1933/34. évi előirányzat már csak 90*2 millió pengő, A csökkenés tehát itt 15'4 millió pengő. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy egész állami költségvetésünk közigazgatási részében 41 "3 millió pengő csökkenést látunk az elmúlt esz­tendővel szemben, akkor megállapíthatjuk, hogy maga a pénzügyi tárca 37'3%-ot abszorbeál ebből. A 15*4 millió pengőnyi csökkenésből két­millió pengő esik a személyzeti kiadások csök-

Next

/
Thumbnails
Contents