Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-210
588 Az országgyűlés képviselőházának 210. ülése 1933 július 7-én, pénteken. sokáig tartott. Ez a kísérlet 9 hónapra nyúlt és ez egyedülálló példa arra, hogy az alkotmányosan gondolkodó Ferenc József király ezzel a joggal valaha is élt. De ne méltóztassanak elfelejteni, hogy abban az időben a házszabályok sokkal tágabbak, sokkal liberálisabbak voltak, mert az ellenzéknek lehetséges volt a költségvetési vitát hónapokig- kihúznia és obstruálnia, azonkívül megvolt a teljes gyülekezési és szabadságjog, amely ma alig van meg, sőt egyáltalában nincs meg, illetőleg korlátozásokkal van meg, amennyiben ma tulajdonképpen csak a kormánypárt részére adatik meg, míg akkor teljes gyülekezési jog volt minden téren; akkor nem kellett a vacsorákat bejelenteni stb., de ezekbe a részletekbe most nem is megyek bele, ezek tagadhatatlan tények. Azonkívül . megvolt a teljes sajtószabadság, amely ma szintén nincsen meg. Más idők voltak tehát akkor, azok alkotmányos idők voltak, úgyhogy tulajdonképpen ma egy pluszt élvez a mai kormányzat szemben az akkori alkotmányos idők kormányzatával. Már most az a módosítás, amelyet az 1. § helyet benyújtottam, a következőképpen hangzik (Olvassa): «A Kormányzó címe: Magyarország Kormányzója és Őfelsége, a Király Helytartója. A Kormányzót a törvényekben megszabott korlátozások között teljes királyi jogkör illeti meg. A főkegyúri jognak a királyi trón betöltésének rendezéséig- leendő gyakorlását külön törvény szabáIyozza.» Én ezt az indítványt nem. tekintem Szentírásnak, amely r felett nem lehet vitatkozni. Első bekezdését mindenesetre helytállónak tartom. Amint azonban ez a törvényjavaslat is olyan sebesen, olyan gyorsan, minden előkészítés nélkül juttattatott két nap alatt a közvélemény és a képviselők kezébe, hogy efelett a komoly törvényjavaslat felett sokat gondolkodni nem lehetett, épúgy lehetséges, hogy indítványom formulázásában is vannak esetleg tévedések. Wolff Károly igen t. képviselőtársam tegnapi beszédében igen szép közjogi fejtegetéseket hozott ide elénk, amelyek bizonyos pontig vitték a közjogi fejtegetéseket, de nem mentek az akkori kormányzói idők mélyére, tudniillik ő nagyon helyesen jegyezte meg, hogy akkoriban a kormányzóknak — Hunyady Jánosra és Szilágyi Mihályra hivatkozott — megyolt a teljes királyi jogkörük, ellenben elfelejtette azt, hogy ezeket a királyi jogokat Ők a király nevében gyakorolták, hogy ők mindig a király nevében és mint a király helyettesei beszéltek. Méltóztassék megengedni, hogy felolvassam erre nézve az akkori dekrétumot, amelyre Wolff Károly igen t. képviselőtársam hivatkozott. Ez a dekrétum, amely 1446-ban adatott ki, a következőképpen kezdődik (olvassa): «Nos Dyonisius ... sanctae Romanae ecclesiae ... presbyter cardinalis, archiepiscopus Strigoniensis... Johannes de Hunyad nomine et in persona incliti Ladislai electi filii condam Alberti Hungáriáé etc. regis, gubernátor eiusdem Hungáriáé generális ...» Teljesen világos, hogy a király nevében, a király akadályoztatása vagy kiskorúsága esetén volt a kormányzóknak ez a teljes királyi jogkörük. Ezt akarom szintén helyreállítani indítványommal, ezt a jogot akarom megadni akkor, amikor Magyarország királya ma akadályoztatva van az uralkodásban. Sajnálom, hogy Wolff Károly igen t. barátom nem ment idáig, hogy erre nem mutatott rá; bizonyára elkerülte a figyelmét. T. Ház! Még arra is rá akarok mutatni, hogy erről az oldalról már 1920-ban kifogásolta, keveselte nem kisebb ember, mint Andrássy Gyula azt a jogkört, amelyet az akkori nemzetgyűlés a kormányzónak adni kívánt és ő volt az, aki szemsben Nagyatádi Szabó Istvánnal és szemben Ernszt Sándorral azt hangoztatta, hogy igenis, a kormányzónak nagyobb hatáskört kell adni. Nem akarom az igen t. Ház idejét igénybe venni, méltóztassék a nemzetgyűlés 1920 február 27-iki naplóját erre vonatkozóan megnézni. A közbeszóló Szabó Istvánnal (nagyatádival) és Szabó Istvánnal (sokorópátkaival) szemben, akik ellene voltak a házfeloszlatási jognak, Andrássy Gyula gróf helyes közjogi érzékének volt köszönhető az, hogy az akkori többséggel szemben az akkori kormány belement abba, hogy az 1920 : XVII. tc.-ben a kormányzónak ez a jogkör megadassék. Amikor beszédemet befejezem és amikor a javaslatot mindezek ellenére még sem fogadom el, teszem ezt tisztára azért, mert nem tudom, hogy a Gömbös Gyula igen t. miniszterelnök úr alatt működő kormány hova viszi ezt, az országot, mert a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetem iránta azok miatt, amik az utóbbi időkben amagyar politika terén történtek. Elnök: Szólásra következik 1 ? Frey Vilmos jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: Tisztelt Képviselőház! Legyen szabad rámutatnom, hogy mélyen tisztelt képviselőtársam beszéde politikai polémia csupán, nem pedig azoknak a közjogi erőknek felvonultatása, amelyeket beszéde r nyomán mint személytelenül kezelendő kérdéseket jelölt meg. Annak, aki az alkotmányos magyar k í rál vr 2^°' é ,a Q awnt. Irnrrma. plrnólp+ei alapján áll, "nem, lehet probléma az, hogy ez a törvényjavaslat a maga jellegében egy közjogi kiegészítő szervezést jelent. (Zaj. — Halljuk! Halljuk a jobboldalon.) Engedje meg a mélyen tisztelt képviselőtársam, hogy én is addól induljak ki, amiből ön. Ezt abból is láthatja, hogy amit Apponyi Albert grófnak ebben a kérdésben elfoglalt álláspontjáról felolvasott, az itt van az én kezeim között is, készültem erre a témára. Ennek a nyilatkozatnak lényege az, hogy a legitimizmusnak legkiválóbb képviselője ezt a rendelkezést a magyar nemzet számára szükségesnek tekintette és az 1920:1. törvénycikkben foglalt rendelkezésről úgy nyilatkozott, hogy tekintet nélkül arra, hogy egy oktrojált választójog alapján összejött nemzetgyűlés szavazta meg, a nemzetnek önmaga számára alkotott jogsegélye, közjogi ereje nyilatkozott meg abban, hogy az 1920:1. törvénycikket megalkotta. Azt mondta Apponyi Albert, hogy ez a jogrend a maga keretében megmaradva, sérthetetlen és megtámadhatatlan. Ezzel tanúbizonyságát adta annak a törvénytiszteletnek, amelynek ősi forrása nem az egykamarás és nem a kétkamarás parlamenti rendszer, hanem amelynek ősforrása a szent koronában egyesített nemzet, a nemzeti erő és a szuverenitás, amely az államfőben és a nemzetben nyilvánul meg. Hogy mennyire így van, tisztelt Képviselőház, legyen szabad rámutatnom arra, hogy azokat, akik különböző nézőpontokból az államforma végleges megoldását sürgették, sohasem vezette az, hogy vájjon a királykérdés miképpen oldódik meg. A magyar királyság kérdése nem királykérdés, hanem a törvényes szuverenitás kérdése. Az 1920:1. törvénycikk-
