Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-209

570 Az országgyűlés képviselőházának ismeri a»zt, hogy ezi a parlament nem fejezi ki a nemzet közakaratát olyan módon, ahogy ezt a demokratikus követelmények szerint követelni kell. Itt erre vonatkozóan a következőket találjuk az előadó beszédében. (Olvassa): «Nem akarok most régi politikai dolgokat felbolygatni, de mégis utalnom kell arra, hogy a régi képviselőház 1910-ben hivatott össze, összejött a szűk választójog alapján, tehát már ezért is igazán elszakadt a nemzetnek egyetemétől; de tovább megyek. T. nemzetgyűlés! Abban az időben már hozott az a régi országgyűlés egy új választójogi törvényt, az 1918:XVII. tcikket. Már pedig minden alkotmányos gondolkodás és parlamenti jog _ szerint az a képviselőház, amely új választójogot teremt, önmagáról állította ki az erkölcsi jogosulatlanság bizonyítványát, általános élénk helyeslés és taps, önmaga vonta kétségbe azt a jogát, hogy a nemzetnek vitális és különösen alkotmányjogi kérdéseiben döntsön.» Amikor itt, t. Ház, a titkosság követelése olyan erőteljes, hogy a miniszterelnök, a kormány nem tudott elzárkózni annak többszörös ígérete elől, hogy a titkosságot megcsinálja, megvalósítja, akkor ugyanezzel a helyzettel állunk szemben. Tessék előbb a titkosságot megvalósítani, tessék a titkosság alapján új parlamentet összehozni, az azután beszélhet a főhatalom rendezéséről, az beszélhet olyan mélyenjáró alkotmányjogi reformokról és változásokról, mint amilyenekről itt szó van. Ez a parlament azonban nem illetékes ilyen törvényreform megvalósítására. Azt hiszem, nem maradtam adós annak bizonyításával, hogy magából az 1920. évi I. tcikkből, az előadó indokolásából, a törvénycikknek, a tárgyalásoknak egész szelleméből az folyik és következik, hogy, amíg nincs itt egy titkos szavazáson alapuló parlament, addig ezt a törvényjavaslatot tárgyalni és elfogadni nem lehet, nem időszerű. Maradna még egy arra vonatkozó argumentáció, hogy mi a titkosságot, a' demokráciának ezt a legfontosabb követelését általában is elutasíthatatlannak és elvitathatatlanul aktuálisnak tartjuk. Errevonatkozóan legyen szabad ismét f ugyancsak az 1920. évi I. tcikk tárgyalását idéznem, még pedig legyen szabad hivatkoznom a vitának egyik olyan prominens szónokára és résztvevőjére, mint amilyen Prohászka Ottokár volt, akinek kompetenciáját ebben a tekintetben — azt hiszem — maga ez a Ház is elismeri. Prohászka az 1920:1. törvénycikk, törvényjavaslatának tárgyalása alkalmával tartott beszédében a demokráciáról, a legmesszebbmenő és legdemokratikusabb választójogról többek között a következőket mondotta (olvassa): «De ennek a magyar népnek, amely a legvéresebb és legértékesebb részét vette ki az egész hadakozásból és az egész történelmi fejlődésnek óriási munkájából, ennek a magyar népnek valamiképen eo ipso a mentalitása változott meg. Megváltozott nemcsak azért, mert világlátottabb, szélesebb látókörű lett, hanem azért is, mert megérezte a súlyát, az értékét. Igaz! Ügy van! kiáltások. Es hiába, az] érzések határozzák meg a jogokat és az érzések tiporják ki számukra a jogokat. És azért, mondom, hogy ez a demokratikus áramlat a magyar népben- a magyar nép^munkateljesítésének forrásából fakadt és érvényesülést akar. Akármiféle osztályparlament, — ha így hívjuk a régit — vagy akármiféle szűkebb választójog alapján alakult parlamentet hívnánk is öss?e, 209. ülése 1933 július 6-án, csütörtökön. az mind nem felelne meg a közérzésnek, nem felelne meg a közfelfogásnak. Nekünk népparlament kell. Elénk helyeslés és taps.» T. Ház! Ezzel szemben csak egyet mondhatnának azok, akik a választójogot, a demokráciát, a demokratikus közszabadságofcat nem tartják olyan sürgőseknek, mint mi, azt mondhatnánk, és arra hivatkozhatnánk, hogy a legutóbbi évtizedben a választójoghoz és a -demokráciához fűzött remények sok országban nem váltak be. Ebből a mi felfogásunk szerint csak annyi igaz, hogy a reakciós elemek Európa-szerte offenzívát indítottak a demokrácia, a demokratikus jogok és a titkos választójog alapján > álló kormányzati rendszerek ellen. Visszatértek ezzel a régi abszolutizmus rendszereihez, visszatértek a régi diktatúrák módszeréhez. Ezzel azonban aktuálissá tették azt a veszélyt, hogy elsősorban maguknak a tömegeknek hitét ingatják meg a parlamenti módszerekben és a demokratikus módszerek 'helyességében. Ha mérlegeljük,^ hogy minő konzekvenciák származhatnak abból, ha a tömegek hite inog meg a demokratikus mószerekben, az evolúció lehetőségében, ha vizsgáljuk, hogy minőkövetkezményei lehetnek ennek a társadalmakra, akkor azt hiszem, jogosult állításom, hogy éppen a polgári társadalomban, éppen a polgári pártok képviselői közül kellene akadniok Demostheneseknek, akik a demokrácia érdekében ma szót emelnek. {Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Éppen a polgári társadalomnak és a polgári képviselőknek volna osztályérdeke, társadalmi érdeke az, hogy a demokráciáról himnuszokat zengjenek, mert ha a tömegek hitét így, ilyen reakciós politikával, a diktatúra propagálásával és a diktatúra gyakorlásával kiölik, akkor ennek a vége semmi esetre sem lelhet más, mint a véres polgárháborúknak, a véres összekoccanásoknak korszaka. Éppen a polgári társadalmat képviselőknek kellene felfigyelniök arra. a helyzetre, hogy az a kormányzati rendszer, amely Európa néhány államában ma már meghonosult, voltaképpen a nagy néptömegek véres elnyomása, véres diktatúra, semmi más és gondolniuk kellene ennek a következményeire, olyan időben, amikor a történelem kereke fordul és amikor nem áll módjukban azután a véres elnyomásnak és a diktatúrának eszközeit alkalmazni, ahogyan ezt ma teszik. 1920-ban, azokban a történelmi időkben, amelyekre utaltam, egy lezajlott forradalom után és egy új kormányzati rendszer életbelépte után Magyarországon, itt ebben a teremben ezek a problémák foglalkoztatták a képviselőket. Egyetlen képviselő felszólalására, Ernszt Sándor képviselőtársunknak 1920 március 18-án, tehát az 1920:1. te. elfogadása után néhány nappal tartott beszédére hivatkozom, amikor többek között ezt mondotta, (olvassa): «Tavaly ilyen időtájban — tehát 1919 márciusára céloz —, azt gondoltam, hogy az egész világ kultúrakrízisbe került és talán még most sem látjuk, hogy a krízisnek vége felé haladunk-e, vagy sem. Amíg így állnak a dolgok, addig a szociáldemokrata táborban se vegyék az ügyet egyszerűen elintézettnek, mintha az emberek hajlandók lennének azt gondolni, nogy a szociáldemokrácia helyesen cselekszik, amikor az osztályharc alapjaira helyezkedik. Ez az a nagy dolog, amely miatt mi a szociáldemokráciával előbb vagy utóbb mégis csak | kénytelenek leszünk tárgyalni, számolni és esetleg leszámolni. De hol? Ebben a teremben