Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-203

414 Az országgyűlés képviselőházának 203, mint mondottam — már 1927 óta 42%-kai csökkent és ma^is hihetetlen mértékben csökkent. A másik ezzel kapcsolatos dolog, amelyet meg kell említenem, az, hogy a kereskedelemügyi miniszter úrnak tudnia kell, — hiszen gyár vállalatnál szerepelt, mint vezető — hogy a^ Wolfram-fémnek milyen megmerevítő hatása van. A kereskedelemügyi miniszter úr is vegyen egy kis Wolfram-injekciót, hogy merevedjen meg egyszer már a hátgerince, amikor minisztertársaival a minisztertanácsban szemben áll és ne tűrje, hogy a kereskedők és a kereskedők alkalmazottá állandó rettegésben éljenek. Minden mozdulatnál, amely a nagybirtokosok érdekében történik, reszket a szegény kereskedő, mert a cechet végeredményben neki kell megfizetnie. (Propper Sándor: Végeredményben a fogyasztónak:!) Arra majd mindjárt rátérek. Már a textilfázisadóval kapcsolatban vázoltam, hogy a textilkapitalisták semminemű jogcímen nem fognak áldozni a profitrátából egy fillért sem. Most jön a kereskedő. Két évvel ezelőtt bebóvlizta magát, tele van az áruraktára olyan dolgokkal, amelyeket nem bír eladni, amelyeket nem vesznek meg tőle, már csak azért sem, mert nincs, aki megvegye. A parasztnak nincs pénze, a munkásnak nincs pénze, a közalkalmazottnak leszállították a fizetését, a magánalk aknázott, a szabadfoglalkozású egytől-egyig le van rongyolódva, tehát nem tud vásárolni, az áruraktár pedig tele van. A bölcs fináncpolitika nem elég, hogy alkalmat adott a textilkapitalistáknak arra, hogy a 'munkásságon bevasalják a textilfázist, még a kereskedőket is megnyomorítják és kétségben tartják atekintetben, hogy lesz-e raktárválság, igen vagy nem? Ennek az állapotnak meg kell szűnnie, mert ez tönkreteszi a kereskedelmet, tönkretesz mindent. Azok a kétségbeejtő táviratok, amelyeket a képviselők kapnak, mind S. 0. S--jelek, amelyek azt mutatják, hogy bizony baj van. Visszatérve tehát a javaslathoz, azt kérem a miniszter^ úrtól, hogy egyfelől a javaslatnak azokat a hiányosságait, amelyekre előttem szólott t. képviselőtársam is rámutatott már, a kiadandó végrehajtási utasításban méltóztassék kipótolni, másfelől pedig, ha ez az előttünk fekvő törvényjavaslat törvénnyé válik és esetleg átmegy a gyakorlatba, ne álljon meg itt a miniszter úr és ha most fordított sorrendben csinálta a dolgot, a toronygombot próbálta először elhelyezni, akkor tessék a jövőben a fundamentumnál, az alapzatnál elkezdeni. Egy országban a megélhetés alapja a munka, minden vagyon, minden, ami az országban van, a munkából származik. A munkát a munkás szállítja. Valameddig a munkást, a parasztot, a közalkalmazottat, a magánalkalmazottat nem teszik fogyasztóképessé, addig ebben az országban minden kiállítás hiábavaló, mert minden kiállítás esemény lesz, attrakció lesz, valóságos célját azonban, hogy az árut közelebb hozza a fogyasztóhoz, nem fogja elérni, (Ügy viatn! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert a fogyasztók széles rétegei ennek a kormánynak gazdasági és pénzügyi politikája következtében teljesen fogyasztásképtelenné válnak. Miután én úgy látom, hogy itt pártpolitikai és egyéb okoknál fogja a kormány fordított sorrendet követ, nem bízván a kormányban, a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? ülése 1933 június 22-én, csütörtökön. Petrovics György jegyző: Feliratkozva nincs senki! Elnök: Kíván valaki szólani'? ifábián Béla: T. Képviselőház! Nem vonnám le sem magamra nézve, sem pedig ennek az országnak a lakosságára nézve, elsősorban pedig- <a főváros lakosságára nézve az idei két kitűnően sikerült kiállításnak a következményeit, abbian az esetben, ha nem ismerném el a kiállítások jelentőségét. Meg* kell állapítanom azt, hogy úgy a mezőgazdasági kiállításon, mint a nemzetköM vásáron a 'magyar termelők tevékenysége és a magyar kereskedők ügyessége, a magyar ipar produ'kcióképessége úgy mennyiségi, mint minőségi tekintetben is olyan kiváló készségről tett tanúságot, hogy igenis ezek a vásárok hatalmas nagy jelentőséggel bírnak az én felfogásom, sz*rint is az ország belső és külső kereskedelmi tevékenysége tekintetében. Nagy jelentőséggel bírnak nemcsak azért, mert 'megmlutatják azt, hogy mit produkálunk, hanem azért is mert jól megszervezettségük esetén lévén olyan időben megtartva, amikor Budapest a legszebb, idegenforgalmi propagandára is alkalmat nyújtanak és ezen idegenforgalmi propaganda következtében nemcsak a vásárra, hanem a vásárral kapcsolatosan az egész városra ós az egész országra nézve is jelentőséggel bírnak. (Magyar Pál: Hatvanezer ember jött Pestre!) Ez a felfogásom a vásárok tekintetében, Méltóztassék azonban megengedni, ihogy megmondjam: az én felfogásom az, hogy a vásárok az ország gazdasági ipari és kereskedelmi életében csak ünnepnapokat jelentenek. Azok óvenkint egyszer-kétszer vagy pedig háromszor — már a wégy túlságosan gyakori előfordulási eset — visszatérő jelenségek, amelyek mellett nekünk legelsősorhan a hétköznapokkal kell foglalkoznunk és meg kell állapítanunk azt, hogy amilyen szépek Magyarországon az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság ünnepnapjaiként jelentkező különféle vásárok, olyan szomorúak olyan katasztrofálisan szomorúak a hétköznapok. Ha azt vizsgálom, hogy ez miért van így, akkor legelsősorban meg kell állapítanom, hogy ez azért van, mert — sajnos — hosszú esztendők óta a kormányzat tevékenysége ahelyett, hogy ebben az országban új kereseti forrásokat és lehetőségeket nyitott volna. csak a kereseti források és kereseti lehetőségek bedugaszolásában nyilatkozott meg. Sajnálattal kell megállapítanunk azt, hogy hosszú esztendők óta a kormányzat tevékenysége, amely nem volt semmi egyéb, mint egész egyszerűen közönséges fiskális célokat követő tevékenység, amely nem merül ki másban, mint abban, hogy miként lehet az államháztartás céljaira mentől nagyobb összegeket kiszedni a termelő rétegektől, nem tudott éppen e bevételek következtében más eredményt előidézni, mint amelyet tényleg előidÉ'zett, azt, hogy ebben az országiban a termelő tevékenység napról-napra csökken. r Láttuk a Nemzetközi Vásárokon az egyes gyárak produkcióját. Azonban, ha tovább megyünk Magyarország gyárövein, akkor meg kell állapítanunk, hogy — sajnos — a gyárak legnagyobb része becsukott. (Gallasz Ágost Rudof: A' gazdák pénzét hiába pocsékolták!) Ha végig megyünk Budapest környékén, akkor meg kell állapítanunk azt^hogy például Kispesten, amely óriási gyárváros volt, amelyben közel 7000 gyári munkás kapott kenyeret, ma, azt hiszem, egyetlenegy gyár kivételével valamennyi gyár le van állítva és ez az egyetlen