Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-203

Az országgyűlés képviselőházának 203. az árumintavásárok jövőbeni rendezéséről törvényt hozzunk, hanem azzal, hogy azoknak, akik ott ki akarnak állítani, fogyasztóképes közönséget is teremtsünk. Előttem szóló t. képviselőtársam némi büszkeséggel beszélt azokról a mezőgazdasági és ipari vásárokról és kiállításokról, amelyek az utóbbi években itt Magyarországon lezajlottak. Legyen szabad ebből a büszkeségből a magam fajtája számára is valamit reklamálni, a munkásság számára, mert hiszen amit ott kiállítottak, azt túlnyomórészt munkások készítették, azok a magyar munkások, akik szociális védtelenségben, túlhosszú munkaidő, túlalacsonty munkabérek mellett valóban elefántmunkát végeznek cinegekoszt mellett. Aki azokat a kiállításokat megnézte, az meggyőződhetett arról, hogy a magyar munkásság, a magyar mérnöki kar, a magyar tervezők, a magyar vállalkozóknak az a része, amely tényleg és valóban vállalatában dolgozik, csodát produkált, mert igen mostoha körülmények közt olyan kiállításokat és olyan mintavásárokat mutattunk be, amelyeket bármely külföldi államban is büszkeséggel mutattak vo'lna be. Ebbeni^ a tekintetben tehát ezeknek a vásároknak és kiállításoknak kétségtelenül megvan a maguk haszna. Hogy a kiállítások és árumintavásárok rendezésének szabályozására szükség van, azt előttem szólott t. képviselőtársam, aki benne van az ilyen vásárok rendezésében, kellőképpen indokolta. Hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat ennek a óéinak meg fog-e felelni, az attól függ, hogy milyen lesz az a végrehajtási utasítás, amelyet a kereskedelemügyi miniszter úr ki fog adni, mert maga a javaslat elég hiányos.^ Egypár hiányosságára már Magyar Pál t. képviselőtársam is rámutatott. Én nagy általánosságban csak azt mondom, hogy egy kissé bürokratikus íze van ennek a törvényjavaslatnak és félő, hogy megint bekövetkezik^ az, ami a közelmúltban bekövetkezett, amikor egy szőnyegkereskedő panaszkodni vo'lt kénytelen a miatt, hogy ha ki akar Magyarországból szállítani egypár szőnyeget, akkor 46 íróasztal mellett kell elmennie, 46 íróasztal előtt ülő urat kell rábeszélnie arra, hogy intézze el gyorsan a dolgot, hogy valahogy ki tudjon szállítani egypár szőnyeget. Hogy ezek a bürokratikus nehézségek milyenek és hogyha a jövőben, a miniszter úr nem fog kissé erélyesebb rendszabályokhoz nyúlni, milyen nagyok lehetnek, erre nézve en gedje meg a t. Ház, hogy egy egészen kis, talán humoros dolgot említsek fel. Egy Ausztráliába szakadt munkástársunk Melbourne lakosságát meg akarta ismertetni a paprikával és tarhonyával, ennélfogva egy itteni barátjának írt egy levelet, küldött egyúttal pénzt is és felkérte barátját, hogy szíveskedjék elküldeni Melbournebe Ausztráliába a paprikát és a tarhonyát, mert ő ott be akarja mutatni a munkásságnak és a fogyasztóknak, hogy mi lyen nagyszerű dolgot tudnak produkálni Magyarországon, olyan ízesítőszert, amely messze felülmúlja zamatban az indiai curryt. Méltóztatnak gondolni, hogy barátom gyorsan hozzálátott a paprika és tarhonya elszállításához, de — mondhatom — olyan nehézségekkel találkozott, amelyeket legyőzni úgyszólván lehetetlen volt. (Igaz! Úgy vein! balfőlól.) Hogy miféle engedélyek kellettek, hogy a posta micsoda kikötéseket tett, hogy a Nemzeti Bank mit mondott, hát arról egy regényt lehetne írni. Ilyen módszerek és ilyen bürokratikus KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. ülése 1933 június 22-én, csütörtökön. 411 eljárás mellett nem lehet a magyar exportot fejleszteni. (Igaz! Ügy van! balfelől.) A kiállításon volt ugyan erre nézve valamelyes könynyítés azokkal a kis árumintacsomagokkal, ez azonban olyan kicsi mennyiség volt, amely külföldön számba sem jöhet. Ha tehát azt akarjuk, hogy ezekkel az árumintavásárokkal kapcsolatban a magyar áruk — akár mezőgazdasági, akár ipari cikkek — könnyebben menjenek ki a külföldre és. ezáltal is a külfölddé] való kereskedelmi összeköttetés élénküljön, akkor mindenekelőtt azokat a bürokratikus intézkedéseket kell szabályozni, amelyek ma a kivitel elé mint egy hatalmas nagy fal merednek. Mármost meg kell még mondanom azt is, hogy a törvényjavaslat nem fogja elérni azt a célt, amelyet követ, hogy tudniillik közelebb hozza termelőt a fogyasztóhoz mert ennek az az előfeltétele, hogy a kormány megváltoztassa eddigi gazdasági, de főleg pénzügyi politikáját. Ma, a kapitalista termelés mai fokán nem beszélihietünk arról, amiről 10 évvel ezelőtt még beszélnünk kellett, amikor a vevő szaladt az áru után, amikor mindenki (boldog volt, hagy árut kapott. Tíz év óta — hála a racionalizálásnak, hála a technika hatalmas fejlődésének és a kapitalista, termelési módszerek kifejlődésének — a világon olyan hatalmas árumennyiségek halmozódtak össze, amelyeket a fogyasztónak eladni úgyszólván lehetetlen. Hát nem abszurd dolog az;, hogy kiállításokat rendeznek, bemutatják ott az árukat és a lakosság, amely ezeket a kiállításokat megnézi, szívdobogva nézi azt a gyönyörű árut. amelyből esetleg rengeteget el kéli pusztítani. hogy a megmaradónak az értéke ne vesszen el, a közönség lót-fut a kiállításon, vásárolni azonban nem tud, mert hiányzik a vásárláshoz szükséges eszköz, a pénz. Élelmiszerek, szükségleti cikkek bőségben vannak a világon. Nem is akarok beszélni arról, hogy milyen véres gúny erre a mai uraikadó kapitalista gazdálkodási rendszerre az, hogy mialatt Magyarországon 10.000 és 10.000 ember nélkülözni kénytelen a kávét, mert a boletta következtében újra felemelték a kávé vámját, sőt a kávékereskedők már reszketnek, hogy mi lesz az áruraktárdézsmával, tehát azalatt, míg Magyarországon 10 ezrével vannak emberek, akik nélkülözik ezt az enyhe izgató italt, addig Braziliában millió mázsa számra égetik el a kávét s mii alatt Magyarországon a rongyos emberek ezrei szaladgálnak, azalatt Amerikában százezerszámra égetik el a gyapjúba! ákat. Ugyanezt látjuk Ausztráliában a gyapjúval, ugyanezt látjuk a gummival, de ugyanezt látjuk majdnem minden áruval. A kapitalista gazdálkodási rendszernek ez egy olyan csődje, olyan kiáltó bizonyítéka az egész rendszer tehetetlenségének, amelyet semmiféle kiállítással eltussolni, elkendőzni nem lehet. (Váry Albert: Átmeneti bajok! — Kertész Miklós: Szép kis átmeneti bajok!) Ezek az átmeneti bajok közel 150 éve tartanak, mert amióta kapitalista gazdálkodási rendszer van. azóta igen t képviselőtársam, mindig átéljük ezeket a periodikus válságokat. Mi ketten t. képviselőtársam, ha nem tévedek, már hat ilyen válságot voltunk kénytelenek átélni, •amelyek mind-mind mélyebbek lettek s a mostani gazdasági válság, miután ehhez még a mezőgazdasági válság is hozzájárul, talán még élesebb, mint az eddigiek voltak. Kétségtelen azonban az, hogy a kapitalista rendszer ' velejárója a periodikus válság, velejárója az, 60