Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-202

Az országgyűlés képviselőházának 20 Elnök: Tudomásul veszem a képviselő úr kijelentését. Méltóztassék tovább folytatni. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Sem á kül­ügyminiszter úr jószándékában nem kételke­dem, sem egy szóval nem vontain kétségbe a miniszterelnök úr tiszta, jó, hazafias szándé­kát még a berlini úttal kapcsolatban sem. Itt nem erről van szó, itt elvekről van szó, itt élet­ről van szó és éppen azért, mert szeretek meg­maradni minden kérdésben, legfőképpen pedig a döntő magyar problémák terén az elvi ma­gaslaton, iha a miniszterelnök úrnak ez a két vádja csak a legenyhébben is, csak gondolat­ban is ért engem, azt a leghatározottabban visszautasítom. A miniszterelnöik urat valószínűleg nem­csak én, hanem mások is figyelmeztették arra, hogy külpolitikánkbain rossz útra tévelyedtünk. Az a bizonyos népszövetségi leszerelési konfe­rencián törtónt szerencsétlen szavazás, amelyre most újból annyli utalás történik a külföldi sajtóiban, alkalom volt arra, hogy felemeljük nemcsak itt a Házban, de négyszemközt is és a magánbeszélgetések egész során szavunkat azok ellen a veszedelmek ellen, amelyeiket mi már jó előre sejtettünk. Hátbatámadással tehát az el­lenzék részéről, legkevésbbé az én részemről szó nem lehlet. Mindig nyilt sisakkal, őszintén és egyenesen mondtam' meg a magam mondani­valóját (Ügy van! Üky van! balfelől.) és ki sem tudnám fordítani a bőröm, hogy máskép gondolkozzam és máskép cselekedjem. (Feniczy Ignác: A felfogások különbözők.) Ha valaki sze­mélyeskedik, akkor, nem mondom, hogy a mi­niszterelnök úr, de a miniszterelnök úr sajtó­környezete személyeskedik. Móltóatassék csak elolvasni a «Függetlenség» mai vezércikkét és méltóztassék megállapítani, vájjon megérdem­li-e ezt a hangot az az ellenzék, amely ebben a kérdésben hazafias lelkiismeretének szavára hallgatva, szót emelt és merem mondani, nem a magam beszédére, de Rassay és iSigray gróf igen t. képviselőtársaim magasnívójú beszé­deire hivatkozva, hogy ezt a vitát imi tiszta elvi és szellemi magaslaton vívtuk és a dolog­nak, a témának alapos tárgyi és személyi is­meretében bonyolítottuk de és semmiesetre sem ütöttünk csorbát ennek a Képviselőháznak színvonalán. Nem érdemeljük meg tehát, hogy ilyen újságok, vagy akármiféle újságok ben­nünket gyerekszobába való politikusoknak ke­reszteljenek el. Ha tehát személyeskedés van, a túlsó oldalon van személyeskedés, amit visz­szautasítunk s amivel szemben reparációt ké­rünk ia jövőben. T. Ház! A miniszterelnök úr hivatkozott arra, hogy 1920-iban én is kifejezetten német­barát álláspontot képviselem. Nem látom be, mennyiben volna ez érv mai állásfoglalásom­mal szemben. 1920-ban egészen más volt a hely­zet. 1920-ban én és a t. miniszterelnök úr nem Hitlerekért, akik még sehol sem voltak, hanem Noiskeért, a szociáldemokrataveaérért lelkesed­tünk, aki erélyes kézzel és erős német hazafi­sággal fojtotta el a bolsevizmust; hogyan lehet akkor ezt iá két helyzetet összehasonlítani? Kü­lönben is elején voltunk még a német háború utáni politikának, akkor még talán valameny­nyien, különösen akik a háborúban voltunk, benne is éltünk bizonyos természetes érzelmi kötelékben a németekkel. Végeredményben a német hadseregről csak a legnagyobb tisztelet­tel és elismeréssel nyilatkoahatik mindenki, aki a háborúban volt. Mondjuk, voltak vonatkozá­sok, amelyek (károsak és feántóak voltak, egész­t ülése 1933 június 21-én, szerdán. 377 ben véve azonban a német hadseregről, mint organizációról, mi csak a legjobbat mondhat­juk. 1920-íban, amikor még ki isem bontakozott az újí német birodalmi politikának gazdaság­politikai éle velünk szemben, még nem tudhat­tuk, hogy fognak egyáltalán az európai nemze­tek elhelyezkedni az új keretekben, hogy akkor én a német birodalmát illetőleg a minél ele­venebb kapcsolatok álláspontján állottam, ezt senki tőlem rossznéven nem veheti és semmi érvet nem kovácsolhat ibelole a maga mai állás­pontjára. (Esztergályos János: Feketeszárú cseresznye, rabod lettem Hitlereesfce!) Elnök: Kérjem, képviselő úr, tessék tartóz­kodni az ilyen megjegyzésektől, őrizzék meg az urak a tárgyalás komolyságát. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Azt hiszem azonban, nemcsak a magam nevében beszélek, _ hanem mindazok nevében is beszél­hetek, akik itt az oisEtrák-magyar kapcsolatok minél nagyobb fontosságát, minél gyorsabb megvalósítását és konkrét formában való meg­I oldását hangsúlyozzák, amikor azt mondom, i hogy nem engedjük magunkat általában német­elleneseknek bélyegeztetni. Itt élesen szemben­állók a miniszterelnök úr álláspontjával. A német kultúrát ma az a délnémetség és első­soriban az az Ausztria képviseli, amely nem hajlandó az új északi baribárságba belemenni. (Ügy van! balfelől és a szélsőbaloldalon.} Mél­tóztassék csak összehasonlítani Bécset, mint várost, Bécsnek, mint vároisnak egész művészi és egyéb kulturális színvonalát Berlinnel, amely ma is egy félfalu és félamerikai város és akkor mondja nekem a minisizterielnök úr, hogy a német kultúrát inkább Berlin képviseli, mint Bécs. Nem engedjük magunkat németellenesek­nek bélyegeztetni azért sem. mert ha mi itt németellenes politikát csinálnánk az egész német nép ellen, nem volna reményiünk arra, hogy az osztrákokkal szövetséget tudjunk kötni, hogy Ausztriát vissza tudjuk csatolni a Duna völgyébe. Azt az Ausztriát, amelynek az lesz a hiyatása, hogy a némtet kultúrát, a német gazdasági életet és a német gondolko­zást a Duna völgye felé a maga finomultab'b és elfogadható formájában, a maga előkelő nívóján képviselje és továbbítsa. T. Ház! Nagyon szerencsétlennek tartom a miniszterelnök úr jóslatát a hitleriamust ille­tően. Méltóztassék elolvasni a legfrissebb lapo­kat, azokban az olvasható, hogy megindult a náci-gőzihenger minden más párt • ellen, ama pártok ellen is, amelyeknek jóvoltából és ame­lyeknek vállain uralomra került. Ez nem az igazi nacionalizmus. Én merem állítani, hogy ez nagyon hasonlít a bolsevizmushoz . . . Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, méltóztassék most már a napirendi javaslattal foglalkozni. Amit a képviselő úr előadott, ab­íból nem látszik ki, hogy miért tetszik elfogadni vagy el nem fogadni az elnöki nanirendi ja­vaslatot! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Emidre: Én a mi­niszterelnök úrnak is tartozom, felelettel és azt hiszem, hogy a napirendi vita a parlamentariz­mus szokásai szerint alkalom — és pedig most az egyetlen alkalom — erre. t Ha a miniszterelnök úr könnyelműen és egész _ Európa felfogásával ellentétben azt mondja, hcfey ez a nemzeti (szocializmus örök vagy legalább is állandó dolog, amellyel min­den körülmények között számolni kell, akkor én meg merem kockáztatni azt a jóslatot, hogy 55*

Next

/
Thumbnails
Contents