Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-200
Az országgyűlés képviselőházának 2\ tül, nagyon helyesen, tiltakozott a fokozott vámvédelem ellen. Most az agrártársadalom, illetőleg az agrártársadalomnak egy termelési rétege, illetőleg egy termelési rétegnek bizonyos rétege, lemond a pillanatnyi előny kedvéért ennek a nagy igazságnak érvényesítéséről, egyszerűen megfordítja a dolgot és a maga részére is kívánja a mesterséges védelmet. Hát ha az agráriusok tiltakoztak a vámok ellen, amelyek az életet és fogyasztást megdrágítják, akkor véleményem szerint katasztrofális politikát követnek, amikor a bolettát egyszerűen vámvédelmi intézkedésnek deklarálva, ragaszkodnak ehhez az intézkedéshez. (Zaj balfelől.) Most mi történt? (Simon András: Szóval egyedül Magyarország térjen át a szabadkereskedelem rendszerére!) Ennek a politikának eredménye, hogy bizonyos társadalmi rétegek egyenesen pusztulásra vannak ítélve. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a kormány yálogatásszerűen ma a nagyiparnak ad vámvédelmet, holnap az agráriusok egy bizonyos rétegének ad különleges támogatást és ezáltal mesterségesen emeli az árakat, akkor felmerül a kérdés: ki viseli ennek terhét 1 ? Viseli ezt a fogyasztók nagy rétege, amely nagy fogyasztói réteg teljesen halálra van ítélve ilyen politika mellett, mert a munkanélküliség növekedik, új kereseti lehetőség nincsen, az elbocsátások továbbfolynak:, a fizetések redukáltatnak és ezeken senki nem segít, nem segíthet, ezekkel szemben egyszerűen érdektelenséget jelent ki a kormányzat. Ezek az aggodalmak nem újak, ezeket az aggodalmakat tápláltam ezelőtt pár héttel is, amikor az igen t. miniszterelnök úr politikáját bíráltam a költségvetési javaslattal kapcsolatban. Akkor én azt mondottam, hogy a miniszterelnök úr kormányzatával szemben az a legnagyobb aggályom, hogy a kormányzat ezeket a gyakorlati kérdéseket tökéletesen elhanyagolja, ezekkel nem foglalkozik, különféle ürügyek címén kitolja, holott az élet ezeknek sürgős megoldását követeli. De én ugyanakkor egészen objektíve mondottam, hogy ahogyan egyrészről a kormányzattal szemben kritikával élek, másrészről megállapítom azt, hogy a kormányzat a belső rend és a politikai konszolidáció terén bizonyos érdemeket szerzett a külpolitika terén is, ahol leromlott pozíciónkat bizonyos tekintetben megjavította. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Meg vágyót azonban győződve arról, — bármennyire ellenmondással is találkozom — hogy a kormány a legutóbbi hetek alatt ezt az érdemet meglehetősen lecsökkentette. (Ügy van! balfelől) Lecsökkentette a belső politika, a politikai konszolidáció terén és lecsökkentette külpolitikai téren is. (Halljk! Halljuk! balfélő.) A belpolitikai konszolidáció terén szerintem a kormány két olyan hibát követett el, amellyel az előző politikával előidézett nyugalmat megzavarta és saját érdemét — amelyet nem vontam el tőle — csökkentette. Az egyik hiba volt a királykérdésben való állásfoglalása. (Hulljuk! Halljuk!) En azok közé tartoztam, akik a detronizációs törvényt megszavazták, de akkori beszédemben is és azóta is mindig hangoztattam, hogy a királykérdés végeredményben egy országra nézve nem elsővonalú kérdés, a királykérdés végeredményben a változó viszonyok szerint nyer fontosságot vagy jelentőséget. Azt mondottam és mondom ma is, hogy ezt a kérdést nem lehet sem szigorú közjogi elméletek alapján, sem érzelmi alapon megoldani. Ezt a kérdést csak úgy lehet K ülése 1933 június 19-én, hétfőn, 333 kezelni ós úgy lehet megoldani, hogy kritikus pillanatban az országnak a legtöbb hasznot nyújtó, legtöbb eredményt biztosító, momentán és a jövőre nézve is legtöbb biztonságot nyújtó megoldáshoz kell fordulni. (Jánossy Gábor: Igaza van!) Ebből az álláspontból kifolyólag érthető volt az, hogy én egyformán tisztelettel néztem úgy a legitimista álláspontot, mint azt az álláspontot is, amely az országnak ezt a fontos problémáját esetleg általam nem ismert úton —• mert velem ezt az utat még nem közölték — akarja megoldani. Ebből azonban logikusan következett az is, hogy ha megáll a kormányzatnak az az álláspontja, hogy ez a kérdés nem aktuális, akkor a kormánynak mindent el kell követnie, hogy ez a kérdés valóban ne legyen aktuális a magyar közéletben. Az, hogy legitimista mozgalom van és volt Magyarországon, teljesen világos volt mindenki előtt, hiszen ennek a legitimista mozgalomnak jogi és erkölcsi alapja tulajdonképpen abban a törvényben van letéve, amelyre az igen t. miniszterelnök úr hivatkozott, amely törvényben maga az akkori miniszterelnök, Bethlen István gróf deklarálta azt, hogy ebben a tekintetben külpolitikai nyomás alatt, kényszerhelyzetben történt döntés. Én nem vitatom ennek a döntésnek jogi formasági értékét, de igenis, levonom belőle azt a 'konzekvenciát, hogy már maga ez a megállapítás is biztosítja egy legitimista mozgalom erkölcsi jogosultságát. Mármost arról, hogy ez a kérdés aktuális-e vagy pedig nem, lehet vitatkozni, de ha valaki azt hirdeti, úgy, mint az igen t. miniszterelnök úr, hogy ez a kérdés nem aktuális, akkor nem tehet mást, mint követi elődeinek politikáját, akik mindig óvakodtak pozitív álláspontot elfoglalni ebben a kérdésben, akik egyszerűen a kikapcsolásnak kissé homályos, kissé kigúnyolt álláspontjára helyezkedtek, de ebben egy bizonyos politikai bölcseséget is követtek, mert ezáltal mindkét (megoldás lehetőségét biztosították a nemzet számára. Azt mondani azonban, amit a t. miniszterelnök úr mond, hogy ez a kérdés nem aktuális és ugyanakkor a kérdés érdemében is állást foglalni, ez kontradikció. Már pedig az igen t. miniszterelnök úr a kérdés érdemében is állást foglalt, mert a^t. miniszterelnök úr kvalifikációs feltételeket állapított meg pozitív irányban. Pozitív irányban akkor, amikor egy egészen új közjogi teóriát állított fel, — mert 'hiszen köztudomású, hogy Mátyás király 16 éves korában lett uralkodó, Nagy Lajos szintén egészen fiatalon és tovább menve más királyok is — amikor azt mondotta, hogy egy 21 éves fiatalemberre nem lehet rábízni a királyi koronát. Egy további kvalifikációs feltételt állapított meg, amikor azt mondotta, hogy csatát kell nyernie. A miniszterelnök úr képzeletében nyilvánvalóan a királyok még úgy élnek, mint ahogyan gyermekkorunk tündérregéiben: vértet öltenek, lóra szállnak és levágják az ellenséget. (Priedrich István: Fringiával!) Továbbmegyek, az igen t. miniszterelnök úr még meszszebb elkalandozott. Elkalandozott akkor, amikor kijelentette, hogy a perszonálunió ellen foglal állást. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Azt ihiszem, hogy ez a politika nem a kérdés kikapcsolása, ez a politika nem a kérdés nem aktuális voltának igazolása, (Ügy van! balfelől.) hanem ennek a kérdésnek ilyetén kezelése a kérdésnek a politikai pártharcokba való bedobását jelenti, mert az ilyen pozitív f állásfoglalással szemben nem történhetik a másik olda49*
