Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-200
330 Az országgyűlés képviselőházának ne utaljak, iít van például a boletta, (Ügy van! balfelől.) amelyben a kormány közterhet vállal az ország egyetemére 75—80 millió pengő erejéig es annak előteremtését az adó, illetékek, vitások felemelésével egészen új közszolgaitatasok rendszerével igyekszik biztosítani. T. Ház! Azt nem lehet kétségbevonni, hogy közszolgáltatások révén szerzett összegekből, pénzekből teljesített kiadások tulajdonképpen a költségvetés keretének tökéletes félredobását jelentik, (Ügy van! a baloldalon.) Nem tehetek róha, de a t. előadó úrral szemben s a közbeszóló t. képviselőtársaimmal szemben is én a magam közjogi aggodalmaimat teljes egészeben átérzem és fenntartom, amelyekkel ezt a törvényjavaslatot, illetőleg a meghosszabbítani kívánt eredeti törvényjavaslatot annak idején fogadtam. De rá kell mutatnom még egy körülményre is, amely a közjogi aggodalmak köréhez tartozik fogalmilag. Olvastuk, hogy a t. kormány tervezi az államfői jogkör kiterjesztését, de nem olvastuk, hogy ezt milyen irányban tervezi. Általában ködösen bejelentették a parlamentben, hogy az államfői jogkör kiterjesztése a kormány legközelebbi törvényhozási feladatai közé tartozik. En egy pillanatig sem zárkózom el az elől, hogy az állami élet folytonosságának érdekében azon a téren, amelyen a gyakorlat bizonyos hiányt mutat, az államfői jogkör kiterjesztését megszavazzam. De, bocsánatot kérek, sohasem történt meg az, hogy egy ilyen kényes, nagyhorderejű közjogi problémát ilyen ködösen dobjanak be a magyar közéletbe. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A legkevesebb, amit a kormánynak meg kellett volna tennie, az lett volna, hogy pontosan megjelölte volna, hol van akadály a törvényhozás mechanizmusában, megjelölte volna: hol van hiányosság a törvényhozás működésében és konklúzióképpen állította volna ide a közvélemény elé, hogy e konzekvenciának levonásaképpen az államfői jogkört ki kell terjeszteni. Nem irreleváns dolog ez, t. Ház, mert végeredményben itt most egy végrehajtóhatalmi jogkört akarunk extraordináriusan a kormány számára adni. Nem lényegtelen, nem közömbös, hogy én nem ismerem azt, hogy a t. kormány az államfői jogkör kiterjesztésénél milyen irányban és milyen mértékig akar előremenni. Példának okáért csak egy esetet fogok felhozni. Méltóztatnak tudni, hogy éppen egyesek erőltetett argumentálására az alaptörvénnyel szemben behozatott az a változtatás az itt most meghosszabbításra kerülő felhatalmazási javaslatba, hogy amenynyiben a kormány kiadandó rendeletéhez a 33-as bizottság nem járul hozzá, ha más véleményen van arra vonatkozólag, módjában van azonnal intézkedni a Ház összehívása f iránt. A Ház összehívása azonban nem történhetik meg akkor, ha a Ház kormányzói, államfői kézirattal van elnapolva. Nem irreleváns akkor, amikor ilyen jogkört adok a végrehajtó hatalomnak, hogy nem vagyok tudatában annak, mit tervez tulajdonképpen a kormány az államfői jogkör kiterjesztése terén, mert hiszen az erre vonatkozó törvényjavaslatban kontemplált intézkedések teljesen illuzóriusokká, teljesen hatástalanokká tudják tenni azokat a garanciákat, amelyeket ebbe a törvénybe nagynehezen felvettek. (Örgr. Pallavicini György: Csekély garanciákat!) Ezeken a közjogi okokon kívül változatlanul fennállanak reámnézve a javaslat elfogadásának politikai akadályai is. A t. előadó úr utalt arra, hogy abban a vitában, mely az. 200. ülése 1933 június 19-én, hétfőn. előző két törvényjavaslat körül folyt, nagy szerepet kapott a politikai bizalom kérdése. Ez természetes. Természetes, hogy, ha a végrehajtó hatalom számára egészen különleges és hosszú időre szóló felhatalmazást akarnak adni, akkor a kérdés eldöntésénél szerepet játszik a politikai bizalom kérdése is. Nemcsak az azon alapuló politikai bizalom, illetőleg bizalmatlanság, hogy én ezen az oldalon ülök és a t. kormány a túloldalon lévő párt bizalmára támaszkodik, hanem az a bizalom is, amelyet én függetlenül esetleg elválasztó politikai differenciáktól, a kormány múltbeli működése és jövő tervei szempontjából le tudok vonni. Mert lehet, hogy én ellenzékben vagyok egy kormánnyal szemben, annak esetleg egyik vagy másik kardinális politikai álláspontja miatt és ettől függetlenül megajándékozom őt azzal a politikai bizalommal, ^ hogy kivételes hatalmat ruházok rá, ha látván összes gazdasági elgondolásait, programmját, a múltból eredő megbízhatóságát, ezt a felhatalmazást az ország érdekében jó lélekkel megadhatom. Azonban azt kell mondanom, hogy, sajnos, a jelenlegi kormányzattal széniben sem tudok ezzel a bizalommal viseltetni, mert ha megnézem ennek a kormányzatnak az elmúlt nyolc hónap alatti működését, meg kell állapítanom, hogy egy lépésnyire sem tért el elődeinek kormányzásától, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és abszolúte önmaga dezauválta azt a forradalmat, amelynek segítségével a kormányt elfoglalta. (Janossy Gábor: Milyen forradalmat? — Friedrich István: Palotaforradalmat!) Azt a forradalmat, azt a pártforradalmat értem, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) amelynek fegyvere az az öt pont volt, amelyet önök méltóztattak megszülni, amelyet méltóztattak még a parlamenttel is elfogadtatni és amelyekben kardinális követelések állíttattak fel. Marschall Ferenc t. képviselőtársam egyike volt a lázadó vezéreknek, akik, mielőtt megbukott gróf Károlyi Gyula, kijelentették, hogy az az ő diadaluk. Sokat jelentettek ki azóta, csak egyet nem, hogy tudniillik sürgetik ennek az öt pontnak a végrehajtását, (ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Dinnyés Lajos: Eltűnt az öt pont. — Friedrich István: Jól néznek ki, uraim! — Malasits Géza: Majd segít Hitler. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Rassay Károly: T. Ház! Akármilyen furcsán hangzik is, azt kell mondanom, hogy két évi kivételes hatalommal való kormányzás után az azóta következett két kormány egyetlen ötletet sem tudott produkálni azon túlmenóleg, amely az első Bethlen-féle szanálási tervben benne volt. Mert azok a t. képviselőtársaim, akik az első 33-as bizottságban velem együtt részt vettek, akik ott színről-színre harcoltak az igen t. volt miniszterelnök úrral, akiknek először mutatták be Bethlen István és kormánya szanálási tervét, visszaemlékeznek arra, hogy ez a szanálási terv három pillérre lett felépítve. Az egyik volt az új adók megteremtése és a meglévő adók emelése, a másik volt a fizetések leszállítása, a harmadik pedig — a kérdések megoldása elől való kitéréssel — bizonyos moratóriumos intézkedések megtétele. Ha most meg méltóztatnak nézni, hogy az azután következő kormányok, de különösen az új stílust bejelentő kormányzat mit csinált ez alatt a nyolc hónap alatt, akkor tárgyilagosan igazat méltóztatnak nekem adni abban, hogy ennek a kormányzatnak egész működése kimerült az új adók megteremtésében, az adók emelésében,
