Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

Az országgyűlés képviselőházának j nich Ödön: A képviselő úrnál igen és nálunk nem?) Elnök: Csendet kérek, Dinich képviselő úr! F. Szabó Géza: Dehogynem, képviselő úr, most jövök rá. Méltóztassék megengedni, hogy félegykor ne húzzam-halasszani beszédem ér­demi részét. Az igen t. képviselőtársam figyel­mét, úgylátszik, elkerülte az^ hogy a tegnapi lapokban illetékes helyről már e tekintetben nyilatkozat történt. (Dinnyés Lajos: A föld­mívelésügyi minisztérium tagadja ennek meg­jelenését!) Elkésett a kéviselő úr, egészen más kérdésről voit a tétel (beállítva. Hogy a képviselő urat teljesen megnyug­tassam, a szöveget teljes egészében felolva­som (olvassa): «A tejrendelet ama rendelke­zésével szemben, amely szerint a Budapest­környéken levő kistermelők tejszállítási iga­zolványai június I5-igi érvényüket vesztik» — ezt méltóztatott kifoáfásólni (Dinich. Ödön: Igen!) — «a földmívelésügyi miniszter intéz­kedni fog, hogy ezek a kistermelők a tejet jú­nius folyamán, de azután is, míg a tejszövet­kezetek meg nem alakulnak, továbbra is za­vartalanul szállíthassák a zárt területre, an­nál is inkább, mert június 15-ig a tejrendelét­ben előírt tej szövetkezetek megalakíthatok nem lesznek.» (Dinnyés Lajos: örömmel vet­tük ezt, de cáfoljiák!) De ez ia legutolsó nyi­latkozat, ezt nem cáfolhatják. (Dinnyés Lajos: De cáfolják! — Elnök csenget. — Tovább ol­vassa): «A kistermelők tejüket a tej szövetke­zetek megalakulása után is legalább olyan áron fogják értékesíthetni, mint ahogyan ed­dig a közvetlen szállítás útján értékesíthették.* Remélem tehát, hogy a t. képviselő urat etekintetben már sikerült megnyugtatnom. Ez hiteles, illetékes helyről jött nyilatkozat és ezt illetékes helyre fogjuk juttatni. A másik kérdést illetőleg csak röviden vá­laszolok. A képviselő úr kifogásolta, hogy a Nemzeti Egység Pártjának helyi szervezetei­ben esetleg tanítók is résztvesznek, mint párt­titkárok, (Zaj bál felől.) sőt lehet* hogy mint elnökök is itt-ott. Mélyen t. képviselő úr, amint minden egyes köztisztviselőnek megvan a maga politilaai meggyőződése, megvan a maga joga, éppen úgy annak a tanítónak is meg kell, hogy legyen az a joga. Ez mutatja azt, hogy nem a központi szervezet kinevezése alapján történtek ezek, hanem a helyi bizalom meg­nyilatkozása alapján. (Dinich Ödön: Hát a dekrétum micsoda? Ezt a képviselő úr maga sem hiszi.) Az éü kerületemben, az én közsé­geimben így történt. En nem folytam be en­nek a lisztának összeállításába. (Zaj és derült­ség balfelől.) Semmi ok nincs a gúnyos ka­cajra. Úgy látszifc, a képviselő úr engem nem ismer. Azért, amit kijelentek, én helytállók. Ne méltóztassék ezen kacagni. (Egy hang a baloldalon: Ezen csak kacagni lehet!) Legyen megnyugodva a képviselő úr, hogy amennyiben elismerését vívtuk volna ki abban a tekintetben, hogy a maga pártállása szem­pontjából kedvező szituációt teremtettünk, an­nak mi levonjuk a konzekvenciáit, de kijelent­jük, hogy a kijelölések nem kinevezés alap­ján, hanem a helyi közbizalom megnyilatko­zása alapján történtek. Azt hiszem, ebben meg méltóztatik nyugodni. (Dinich Ödön: Ebben az egyben különvéleményen vagyok, az előbbivel pedig teljesen egyetértek!) Annyi azonban bi­zonyos, hogy a napirendet a képviselő úrral ellentétben elfogadom. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Dinnyés Lajos! KÉPVISELŐHÁZI ÜTAPLÓ XVII, 97. ülése 1933 június 12-én, hétfőn. 243 Dinnyés Lajos: A t. Ház szíves elnézését kérem, hogy ilyen késő éjjeli órában felszólalok, de felszólalásra késztet az az elő'bbi parázs vita, amely a tejkérdés körül keletkezett. Engedtes­sék meg nekem, aki ezt a kérdést már többször idehoztam a Házba, hogy a Biedermann t. kép­viselőtársam szempontjait is figyelembe véve reflektáljak, bár sajnálom, hogy ő most nincs jelen. Szomorúan láttam, hogy az érdekellentétek ebben a Házban is kirobbantak. Érdekellentét voltaképpen nincs sem a túloldal közt, sem kö­zöttünk, sem Pestkörnyéke, sem az ország kö­zött. Legyünk azzal egyszersmindenkorra tisztá­ban, hogy a tejkérdés és ezzel kapcsolatban az ál­lattenyésztés nem lokális ügy, hanem az egész magyar mezőgazdaság problémája. (Kun Béla: Ügy van! Ügy van!) Az, hogy ezek az ellenté­tek itt ilyen vehemensen kirobbanhattak, bi­zonysága annak, hogy a vidéken a termelőknél éppen ilyén erős mértékben robbantak ki. E tekintetben a megjelent legutóbbi tejrendeletet minden oldalon pártállásra való tekintet nél­kül, még a kereszténypárt t. szónokai is, ahol szerét tehették, á legélesebben támadták, mert a rendelet ellenére nemcsak Baranyában, nemcsak Zalában, Somogyban és lent Szeged mellett és Békés megyében, (Zaj a jobboldalon.) nemcsak itt Pestkörnyékén vannak Q—S filléres tejárak, hanem, vannak olyan községek, ahol a tejet egyáltalán nem lehet eladni, ki kell ön­teni. (Ügy van! balfelől.) Eggyel legyünk tisztában: Thünen elméleté­nek kell érvényesülnie és érvényesül is minden oldalon a gazdasági termelésben. Thünen elmé­lete szerint minden város, minden tej fogyasztó piac körül különböző körök alakulnak az állat­tenyésztés szempontjából. A piac, a jelen eset­ben a főváros, a zárt térület közvetlen közelé­ben más nem boldogulhat, mint a lefejő tehené­szet. (Dinich Ödön: Természetes dolog!) Itt lá­tom a földmívelésügyi kormányzat legnagyobb tévedését és hibáját, hogy egyoldalúan avatko­zott bele a gazdasági termelésbe és igaza van Szabó igen t. képviselőtársamnak: abba a ter­melési ágba, amely még ma is lukratív, ma is hasznothajtó. Legyünk azonban azzal tisztában, hogy ezeknek a pestkörnyéki községeknek, értve a Pest centrumától számítva 30—40 kilométer körzetben lévő községeket, egész exiszteneiáját és termelési ágait Budapest székesfőváros piaca szabta meg ós irányította, s ezért rendezkedtek be a tejtermelésre. Mi jogon avatkozott bele a földmívelésügyi kormányzat éppen ebbe a termelési ágba? (Ügy van! balfelől.) Ahogyan ebbé a termelési ágba beavatkozott, ugyanekkora kötelessége volna be­leavatkozni más termelési á,gakba, például abba, hogy például Biedermann képviselőtársam vidé­kein tudomásom szerint mégegyszer akkora a szemtermés, mint Pestmegyében, a legelő és a műtakarmány is kedvezőbb helyzetben van, mint Pestmegyében, és ebben az irányban sem­miféle néven nevezendő kiegyenlítést nem lá­tunk. Nála az angol sertést gyönyörűen lehet tenyészteni, de Pestkör nyékén, különösen a Duna—Tisza-közén nem lehet; nálunk 3—4 mé­termázsa a gabona átlagtermése, nála pedig 8—9 métermázsa. A tej kérdése Pestkörnyékén igen fontos, mert — hangsúlyozom — itt drágáb­bak a földárak, a munkabérek, drágább a ta­karmányozás, de az itteni értékesítési lehetősé­gek mellett mégis a tej az egyetlen lukratív ter­mék, amely Pestörnyéket ellátja. Es éppen ebbe a kérdésbe avatkozott belé a földmívelésügyi kormányzat. . 36

Next

/
Thumbnails
Contents