Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

168 Az országgyűlés képviselőházának 1 bent csak beszélnünk, mert mást nem tehetünk. Ezért kell itt szólnunk egymásután és sorozatosan semmi másról, mint a szabadságjogok pusztulásáról, a meg nem szűnő parasztverésekről, azí egyéni r sérelmekről, a bérmozgalcmakról, az őrjöngő nyomorúságról, amely odakint van, mert odakint nincs közigazgatás és nincs igazságszolgáltatás, amely a magyar népnek mindezért elégtételt és igazságot adna. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj jobbfelőí.) Elnök: T. képviselőtársaim, ilyet talán az igazgságszoIgáitatásra nem, lehet mondani. (jíabók Lajos: Nem a bíróságról van szó! — Esztergályos János: A szolgabíróról és a csendőrről van szó!) Kéthly Anna: Mi szocialisták tehát nem tudunk beleilleszkedni a rend és a nyugalom fölött érzett ájult gyönyörűségbe. Kern tudunk annak sem örülni, hogy Magyarországon a fasizmus leplezettebb formákat él, mint liiurópa más országaiban. Mi szociáldeemokraták ebben a történelmi pillanatban a dekonjunktúrának, a lenézésnek, a gúnynak, üldözésnek a lesajnálásnak pillanatában is igazságunknak és történelmi hivatásunknak büszke tudatában, tisztán látóan állunk helyünkön és meg vagyunk győződve arról, s fanatikusan hisszük áat, hogy az emberiség megváltásának és felszabadulásának ideje csak eltolódhatik ezekkel a történelmi közjátékokkal, amelyek ma végigkorbácsolnak a világon. Ha lehetséges, ennek a történelmi folyamatnak egyik eszköze itt Magyarországon a választójog és a demokrácia lesz. Ha nem lehet, ha nem engedik, akkor^ a társadalomban kiérett szükségleteik megtalálják az utat és a módot arra,, hogy másként vessék szét a bilincseket, amelyeket rájuk kovácsoltak. Éppen ezért ebben a hangulatban, 'eb-ben az atmoszférában, a kritikát leintő közvéleménynek türelmetlensége mellett és ennek súlya alatt is, mi egyáltalában nem tartjuk jelentős epizódnak azt, ha meghatott bizantinusok szipákoló trombitájukkal harsogják a kormány felé a Rad.eczky-mar.sot

, hogy «ln deinem Láger liegt Österreich.» Ezzel szemben mi sokkal stílszerűbbnek, sokkal alkalmasabbnak és sokkal aktuálisabbnak tarjuk ezekben a pillanaiokban azt a hírhedt Paskievics jelentést: «Magyarország Felséged lábainál hever.» Mert igen, ez az ország, maga a nép, a dolgozó nép, az ipari és a földmívelő munkásság, ma egyformán a földön hever, kifosztva, - megsemmisítve, megalázva, koldussá és szolgává téve, és .most folyik odakünn a nagy egységbe való tereles is, nem a vélemények, nem a világnézetek segélyével. Nem azért függesztik fel a gyűléstilalmat, hogy nekünk odakint alkalmat adjanak erre a nagy mérkőzésre, hanem folyik ez az egységbe való terelés a hivatalból kirendelt titkárokkal, tanítókkal, hatalmi eszközökkel amiknek kedvéért a szabadságjogon ilyen látszólagos könnyítést tesznek. T. Képviselőház! Aki most él, aki ebben a korban született, az tragikus sorsra született. De ez a tragikus sors nem mentheti fel a gondolkodó embert a tiltakozás kötelezettsége alól, és az én pártom tiltakozásának ebben a pillanatban más módja és más eszköze nincs, mint hogy a kormány iránt bizalmatlanságát kifejezve, az előttünk fekvő törvényjavaslatot ne fogadja el. (Taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Csizmadia András! Csizmadia András: T. Képviselőház! Előtió\ ülése 1933 június 9-én, pénteken. tem szólott t. képviselőtársam beszédével csak igen röviden óhajtok foglalkozni. Ö azzal kezdte beszédét, hogy elítélte azokat a vitákat, amelyek során egyik képviselőtársunk szabadkirályválasztás útján, a másik meg restauráció révén . akarja a királykérdést megoldani, mert az ö pártja köztársasági érzelmű. Én ezidöszennt mind a három dologból kikapcsolódom, mert tényleg úgy érzem, hogy momentán erre ennek a szerencsétlen országnak semmi szüksége sincs. Ezzel a kérdéssel tehát nem is kívánok foglalkozni. Egypár kérdésre akarok csak kitérni. Első a zsidókérdés. (Halljuk Halljuk!) Én a zsidókérdéssel kapcsolatban Magyarországról nem tudok egyebet mondani, mint azt, hogy ebben az országban a zsidókat, különösen a tisztességes zsidókat, — akár kicsi, akár nagy — megbecsülik. Hogy Németország mit csinál •a zsidóival, ez nem tartozik miránk, ez más lapra tartozik. (Ügy van! jobbfelöl) Azt is mondta t. képviselőtársam, hogy a hazafiságot elcsépelték. Akinél a hazafiságot el lehetett csépelni, annál nem is volt hazafiság, t. képviselőtársam, (Ügy van! Ügy • van! a Jobboldalon és a középen) mert abból, akinél a hazafiság megvolt és hazája iránt teljesen úgy érzett, mint ahogy egy igazi hazafinak éreznie kell a hazafiságot, olyan könnyen kicsépelni nem lehet. (Propper Sándor: Bolettával vagy boletta nélkül érti-e a hazafiságot? Bolettával körítve?) Elnök: Csendet kérek! Csizmadia András: A bolettáról majd akkor tessék beszélni, t. képviselőtársam, ha rákerül a sor. Lehet azonban, hogy én is belevonom beszédembe, de talán közbeszólás formájában mégsem illik ez ide. Most rátérek bizonyos dolgokra, amelyek különösen a falut érdeklik. Elsősorban is szeretném a kormány figyelmét felhívni arra a helyzetre, amely például kint a falvakon" uralkodik. Tudok iskolákat, ahol a tanerők hiányoznak. Itt mindig a szellemi munkások elhelyezéséről beszélünk és kérjük,^ hirdetjük, hogy a szellemi munkások válságát valahogyan —- vagy az álláshalmozásokkal összekapcsolva, vagy más módon — szüntessük meg, különösen azoknál az embereknél, akik diplomával a kezükben futkosnak kenyér és munka után. Például az én kerületem egyik részében, éppen ott, ahol a legszegényebb rétegek, a legszegényebb osztályok laknak, az történt, hogy az egyik iskolában — bár három tanerő van ott, de az egyik már másfél esztendeje beteg, a másik pedig majdnem az egész telet betegen heverte át — csak egy szerencsétlen gyenge nő tanított az egész télen, körülbelül három hónapon keresztül: 160 gyereket! Azt hiszem, ez nem helyes dolog. Utánajártam többízíben, hogy adjanak tanerőt az iskolához, különösen ilyen helyen, amely új település, ahol az Ofb. útján kaptak telkeket és építettek reá kunyhókat, — mert hiszen nagyon kevés van köztük olyan, amely háznak nevezhető. 160 gyermek van ezen a telepen, akik nem kapják meg a kellő tanítást, pedig a fiatal korban van a legnagyobb szükség oktatásra. Azt hiszem, ez általános nemzeti károsodás és az ilyen károsodás éreztetni fogja hatását még 30—40 esztendő múlva is, amikor ez a generáció felnő. Tisztelettel kérem a kormányt, szívleljen meg minden ilyen dolgot, igyekezzék a tanerőket elhelyezni. Hiszen szintén a kerületem-