Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

164 Az országgyűlés képviselőházának 196, ülése 1938 június 9-én, pénteken. merítik azt a meggyőződésüket, hogy az ország népe mögöttük áll? Hol kérdezték meg őket? (Kertész Miklós: Ügy van!) Mikor és milyen formában kaptak erre választ 1 Úgy érzem és pártom is úgy érzi, hogy ebben a kérdésben éppen úgy a nép nélkül és a nép ellen akar dönteni mind a két irányzat, minthogy eddig ennek az országnak minden egyéb életbevágó kérdésében így döntöttek. (Propper Sándor: Úgy van!) Az őszinteség mind a két irányzattól az volna, ha az egyenlő fegyvereket, az egyenlő propaganda, az egyenlő agitáció lehetőségét biztosítanák, utána pedig titkosan megkérdeznék az ország népét arról, hogy mi a véleménye éhben a kérdésben. Egészen nyugodtak lehetnek az urak, hogy mi ebben a döntésben meg fogunk nyugodni és ez előtt a döntés előtt, amely megfelelő fegyverekkel és eszközökkel történik, meg fogunk hajolni. (Kertész Miklós: Egyedül a nép illetékes, senki más!) Ezekután, t. Képviselőház, pártom nevében magához az appropriációs javaslathoz kívánok szólni, A költségvetési vitának tulajdonképpen az összegezését jelenti ez a vita. Ennél az öszszegezésnél meg kell állapítanom azt az egye' nesen tragikomikus jelenséget, hogy a költségvetési vitában felszólalóknak minden hangosab'b szavát türelmetlen tiltakozás fogadta. Mindenki boldog volt, vagy legalább is nem kívánta, hogy ebben a mai atmoszférában boldogtalanságát különösképpen kipoentirozzák. Reklamálják tőlünk a csendet, nehogy felébresszük azokat az alvó bestiákat, akiknek étvágya és önérzete a körülöttünk lejátszódott események hatása alatt igen magasra csapott fel. Azt követelik tehát idebennt is odakünt is tőlünk, hogy járjunk lábujjhegyen ós ne nehezítsük meg a kormány munkáját a mindenáron való ellenzékieskedéssel. Szinte érzi az emer azt a nagy megnyugvást, hogy olyan sokáig ültünk ebben az országban a fehér terror szégyenpadján a világ közvéleménye előtt, szinte érzi az ember azt, hogy ezek a türelmetlen imádók most békében akarják élvezni azt, hogy a német alaposság hogyan borítja feledésbe azoknak a napoknak az emlékeit. Ebben a türelmetlenségben azoiifc'an két döntő tényről elfeledkeznek. Az egyik az, hogy nálunk is ma is, ebben a pillanatban is diktatúra van, annak minden lényeges tulajdonoságával. Hiszen a kormány akarata nélkül egy kisbíró sem eshet le az álláshalmozások fájáról {Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.); az egész, országban ki van építve a fasciszta bizalmi rendszer, hivatalos kerületi titkárokkal, akik még* a főispánokat is ellenőrzik. A másik tény pedig az, hogyi a formai felhatalmazást is megkaphatná a _ kormány abban a pillanatban, amikor akarja. Nincs ellenállás. Parlamenti formák között is lemondana ez a parlament minden jogáról. Ha a kormány ezt az eszközt száz százalékig nem veszi igénybe, erre valószínűleg egészen más oka van, mintha ezt bárki meg tudná, vagy meg akarná akadályozni. Egészen kétségbeejtő és elszomorító az a szolgai engedelmességi vágy, amely a mi közvéleményünkben él. Ha valaki azzal jön, hogyi megígéri — nem is kell cselekednie, csak még kell Ígérnie — a boltnak, az üzletnek, a rendelésnek, a profitnak a lehetőségét, már nyert ügye van. Nem kérdezik, hogy milyen áron, hogy az emberi méltóságnak, az emberi önérzetnek és szabadságnak milyen lábbaltiprása árán igéri és csinálná ezt meg. A közvéleményt elönti az optimizmus, — igaza van a miniszter uraknak, akik itt ebben az értelemben szólaltak fel — igazában azonban a hiszékenység optimizmusa ez. Az emberek a kétségbeesés utolsó pillanatában gondolkozás nélkül fordulnak a leglogikátlanabb, a íegószszerűtlenchb, a legalaptalanabb kísérletezések felé. Elvetik és nemtűrik a józan ész kritizáló szavát. Nem kell kritika, nem kell az, hogy a szép szavak, a nagyszerű szónoklatok kulisszái mögé mutassunk, hogy megmutassuk azt, hogy nem változott semmi, nem változott az adóteher, nem változott annak elosztása, nem több a munka, (Esztergályos János: Több a munkanélküli!) nem tökéletesebb a szociális védelem, nem szüntették meg a kultúra kínai falait, sőt most húzták magasabbra az új tandíjmegállapításokkal, nem csökkent az emberpúsztulás. Mindezt azonban konok félrefordulássa] nein veszik tudomásul, megelégednek a látszólagos rend és nyugalom képével. Valósággal extázist vált ki az emberekből az Összehasonlítás a német és a magyar viszonyok között. Nem mérik meg, hogy ezt milyen eszközökkel, a gazdasági életből elvont milyen iszonyú költségekkel csinálják meg. A karhatalmi szervezet félelmetesen megduzzadt. A gyűléstilalom elfojtja a jajgatást. Ha két ember találkozik az országban, -- hozzáteszem, hogy két ellenzéki — tiltott gyűlésért pörbe fogják őket. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Rendőrkutyák vannak kiképezve, amelyek kenyértolvaj után vágtatnak. A közigazgatás — amint ez velem Szegeden megtörtént — már a képviselők parlamenti beszédeit is elkobozza (Kertész Miklós: Hallatlan!) és hónapokig ül a fellebbezéseken. (Egy hang a szélsőbaloldalon: A jog klasszikus hazája!) A szolgabíró cinikusan vágja az eljáró ügyvéd arcába: Ti, ügyvédek, ismeritek a törvényt és a paragrafusokat, mi pedig ismerjük az életet, ami pedig nem egyéb, mint egészen finom körülírása annak a durvái ténynek, hogy a közigazgatás fütyül a törvényekre. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon,) A csend mögött, amelyet ilyen eszközökkel teremtenek meg, meghúzódik a nyomor, a felboruló családok tízezrei, barbár állapotok, éhezés, rongyosság, kilakoltatás. A családi élet sokat emlegetett r szimbólumán, a családi tűzhelyen ezer és tízezer családnál egész esztendőben nem lángol fel a tűz, és még az a jobbik eset, amikor álszent család: apa, anya és gyermekek az inségkonyhán találkoznak egymással. Érthetetlen tehát a vádnak és a kritikának ez a nagy leintése, hiszen változatlanul élnek és hatnak azok a gazdasági és politikai hatóerők, amelyek ezt a mai válságot okozták. A kormány feté legfeljebb az az egyetlen egy enyhítő körülmény lehet, hogy úgy ül a helyén, mint az evezőjét vesztett csónakos a megáradt vizeken: nem tud magám segíteni. Nincsen változás, nincs tehát jogcím sem a csendre és a kritika elfojtására, mert élnek az osztályharc tényei a parlamenten belül ós kívül egyformán, A parlamenten belül és kívül folyik a harc a szociális biztosítás ellen. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Minden erő koncentrálódik (Propper Sándor: 6500 járadékostól elrabolták a járadékát! Valóságos szociális rablás! — Buchinger Manó: Odaadják a gazdagoknak!) és a kormány készségesen enged a nyomásnak, hogy a szociális intézményeket lebontsák. (Propper Sándor: Szegény Esterházy Pál her-