Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

Az országgyűlés képviselőházának 196. lünk, amikor, nemzeti egységet akarunk, éh | igazán mindenféle pártszenvedély nélkül szívesen fogok kezet mindazokkal, bármelyik oldalon ülnek is. akik keresztény erkölcsi felfogással és magyar nemzeti érzéssel ennek a hazának jobb sorsát kívánják és ezt igyekeznek előmozdítani. Miután én xigy hiszem és remélem, de tudom is, Hogy a kormány igyekezik erre — s én ezeket csak azért mondottam el, mert kell, hogy tudomására jusson a kormánynak^ hogy ezeket én nem mint egyetlen képviselő mondottam el, hanem ezek igazán a nemzet szava, a nép szava, nem azok a lapok, amelyekre a Nemzet Szava ós Népszava cím van felírva, hanem ezek a nemzet félj aj dúlásai — és mivel nem hiszem, hogy ebben a kormányban ne volna olyan fokon a magyar nemzet jövőjéről való gondoskodás és az újabb ezredévre való megtartása iránti érzés, hogy ne ma*radna meg ezeken az irányokon és ne akarja letörni a kartelleket és mindazokat a kinövéseket, amelyek a gazdasági életnek akadályai; és miután a köztisztességet a közéletben úgy lehet megőrizni és a magyar nép bizalmát ma, a nehéz gazdasági helyzetben, amikor mindenki el van fásulva, csak úgy lehet megtartani és a magyar népet a szebb jövő felé csak úgy lehet irányítani, ha a kormány ebben az irányban halad; miután tudom, hogy a kormány ezt a nyomot követi, elfogadom a felhatalmazási javaslatot. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Kállay Tibor! Kállay Tibor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Azokra a kérdésekre, amelyeket előttem . szólett Patacsi t. képviselőtársam felvetett, vágy legalább is ezeknek a kérdéseknek jó részére a felelet benne van a letárgyalt állami költségvetésben. Ez az állami költségvetés az, amely a kormányzat programmját fejezi ki mindezeknek és más kérdéseknek megoldására nézve. Erre a programúira, illetve a költségvetésre nézve azt mondották a vitának a, során, hogy őszinteség jellemzi, elsősorban azért, mert volt bátorsága a kormánynak kimutatni a tényleg fennálló és előreláthatólag a jövő költségvetésben is jelentkező igen jelentékeny deficitet. Azt mondották^hogy ez az őszinteség megnyugtatólag hat. A magam részéről azt hiszem, hogy az őszinteség magábanvéve talán még nem túlságosan megnyugtató akkor, -ha ez az őszinteség ilyen nagy deficit bejelentését tartalmazza. Mindenesetre azonban keresni kell a tényleg jelentkező megnyugvás reális okait. Ezt a reális okot abban találom meg, hogy, míg a költségvetés deficitje összesen 76 millió pengőben van előirányozva, addig a külföldi kölcsönök szolgálatára mintegy 83—84 millió pengő van előirányozva á költségvetésben, s e két számnak egymással szembeállítása azt jelenti, hogy abban az esetben, ha külföldre szóló kötelezettségeinket egyelőre nem teljesítjük, a költségvetés egyensúlya biztosítva van. Azt látjuk már most, — és megelégedéssel láthatjuk ezt — hogy külföldi hitelezőink bizonyos megértéssel viseltetnek velünk szemben, amennyiben a népszövetségi kölcsön szolgálatától eltekintve, nem kívánják azt, hogy jelentékenyebb kamatfizetéseket teljesítsünk és így végeredményben csak egy jelentéktelenebb összeg marad, amelyet a kormánynak a deficit fedezésére belső kölcsönművelet útján kell felvennie és biztosítania. A magam részéről ülése 1933 június 9-én, pénteken. 157 nagyon szeretném, ha ennek a kisebbösszegű belföldi kölcsönnek a felvételére sem kerülne sor, mert hiszen a közületek fogyasztási irányú hitelszükségleteinek kielégítése az, ami megakadályozza, hogy a jogosult magángazdasági hiteligények kielégítést nyerhessenek; már pedig a hitelellátás tekintetében az országban igen nagy kívánalom áll fenn. Végeredményben azonban, mint mondom, a helyzet úgy alakul, hogy amennyiben a külföldi kölcsönök szolgálatát nem teljesítjük, szufficit áll elő és ennélfogva azok a megtakarítrjsok, amelyek a költségvetésben most eszközlendők lesznek, (a közigazgatás racionalizálása, az üzemek gazdaságosabbá tétele útján) egyrészt azt a célt szolgálják, hogy biztosítsuk azt, hogy később mégis tudjunk a külföldi hitelezőknek fizetni, másrészt pedig azt, hogy könnyíthessünk az adózók terhein. A kormányzat jövő feladata tehát, nézetem szerint, tulajdonképpen három célkitűzésnek a megfelelő összeegyeztetéséből és harmóniába hozatalából áll. Az egyik az, hogy külföldre szóló fizetési kötelezettségeinknek megfelelhessünk, a másik az, hogy könnyítsünk azokon az adóterheken, amelyek ezidőszerint már tényleg alig elvi selhetőknek mutatkoznak, a harmadik pedig az, hogy fenntartsuk azt a kultúrnívót, amelyre elvégre is, ha Európának ezen a területén nemzeti rendeltetésünknek meg akarunk felelni, elengedhetetlenül szükség van; a kultúrnívó fenntartása pedig végeredményben mégis elsősorban a közületi kiadásoktól függ. A három cél közötti egyensúly biztosítására, illetve a helyes arány megtalálására nézve legyen szabad felhívnom a kormányzat figyelmét arra, hogy nemcsak belső szempontokból, hanem a külföld megítélése szempontjából is, nem lehet kizárólag az állam kifelé való fizetőképességének adni az első helyet, mert hiszen a külföld szemszögéből nézve is a kérdést, Magyarország kétségkívül nemcsak mint a maga fizetési kötelezettségeit a hitelezőkkel szemben teljesítő ország, hanem mint olyan ország jön figyelembe, amely minden vonatkozásban megfelelően megállja helyét a világgazdaságban, ami nemcsak azt jelenti, hogy eleget tesz a hitelezőkkel szemben fennálló fizetési kötelezettségének, hanem hogy a maga termelésével hozzájárul a világszükségletek jobb és bővebb kielégítéséhez, és hogy állandó fogyasztópiacot biztosít a külföldi termékek számára. De ezenkívül, éppen a világ materiális jólétének biztosítása szempontjából is, lényeges és nagy jelentőséggel bír az a követelmény is, hogy ez az ország a rend és nyugalom hazája legyen, hogy itt felforgató törekvéseknek ne legyen melegágyuk, sőt ellenkezőleg, gát legyen az ország mindenféle kommunista es destruktív törekvéssel szemben (Ügy van! Ügy van! a középen.) és hogy Magyarország, mint eddig is, éppúgy a jövőben is a béke tényezője és egyik oszlopa lehessen a Duna völgyében. Ahhoz azonban, hogy ezeknek a kívánalmaknak megfelelhessünk, — nézetem szerint — két előfeltételre van szükség. Az egyik bizonyos materiális jólét olyan mérvben, hogy ne legyünk a szegény rokon az európai népek asztalánál; a másik pedig szuverenitásunk respektálása olyan mérvben, hogy ne kényszeríttessünk idegen hatalmi érdekek szolgálatába. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ami az első, a materiális kérdést illeti, e tekintetben bizonyos megnyugtató jelenségeket látunk. Hiszen tény, hogy a stresai konferencián úgyszólván semmi sem történt és valószínű, hogy