Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-196
Az országgyűlés képviselőházának 196. legvitálisabb érdeke is azt követeli, hogy a törvényes király foglalja el az őt megillető trónt: addig gyáva hazafiatlanság volna részünkről ennek a kérdésnek a kikapcsolása. Önmagunkat kellene megvetnünk, ha nem küzdenénk és dolgoznánk azért, ami elménket foglalkoztatja, érzelmeinket fűti és amit az ország érdekében valónak tartunk. (Ügy van! a balközépen.) Azt hiszem, hogy ebben az esetben a miniszterelnök úr volna az első, aki megvetne bennünket. (Ügy van! Ügy van a balközépen.) Ez a válaszunk a miniszterelnök úr ama fenyegetésére is, hogy a legitimisták ne próbáljanak olyan országos szervezkedést, amely szembe találja magát a kormánnyal. A miniszterelnök úr ezzel a kijelentésével máris szembe találta magát a nemzet igen tekintélyes részével. S egyebekben milyen jogon meri a miniszterelnök úr ezt mondani? (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Az ország érdekében! Mert én vagyok a felelős és nem az urak! — Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. — Ellenmondások a balközépen. — Esztergályos János: Az ország érdekében éljen a köztársaság! — Elnök csenget.) Legyen nyugodt, t. képviselőtársam, hogy ha választanom kell egy paekfong-királyság, egy kalandor-királyság, egy operett-királyság és egy köztársaság között, akkor az utóbbit választom. (Helyeslés a balközépen.) Es milyen törvényre hivatkozik a miniszterelnök úr? Talán az 1921:XLVII. tcikkre, a detronizációs törvényre hivatkozva merné a . miniszterelnök úr rendszabályait életbeléptetni, amely törvényt maga a miniszterelnök úr is hatálytalannak tart 1 ? — Erre már talán a miniszterelnök úr sem igen emlékszik, de én emlékszem: azt jelentette ki a «Szózat»-ban, — ez nem cikk, hanem intervju volt, de ennek dementálása nem következett be — hogy ha a királyt megkérdezése t nélkül detronizálják, akkor ez a detronizálás érvénytelem Erről a törvényről, rövid idővel beterjesztése előtt, Bethlen István gróf maga is azt mondotta, hogy: forradalmi cselekedet volna, a király detronizálása. A törvény benyújtóinak indokolása szerint is ellenkezik alkotmányunk összes alapelveivel. Egészen kétségtelen az is, hogy ha fegyveres erővel nem erőszakolták volna reánk ezt a törvényt, saját elhatározásunkból sohasem -alkottuk volna meg. Arra a törvényre hivatkozva merne a miniszterelnök úr ellenünk eljárni és minket lelkiismeretben kötelességeink, alkotmányos jogaink gyakorlásában megakadályozni, amely formai törvény ugyan, de az igazságnak és az erkölcsi hatályosságnak csak olyan ismérveivel bír, mint az a törvény, amelyben egy gyászos emlékezetű országgyűlés II. Rákóczi Ferencet és társait hazaárulóknak nyilvánította és mint azok a törvények, amelyek nagy magyar hazafiakat megbélyegeztek és in contumatiam elítéltek % Arra a törvényre hivatkozva merné a t. miniszterelnök úr politikai szervezkedésünket megakadályozni, amelynek alkotmányos ereje és erkölcsi érinthetetlensége éppen csak annyit, mint a trianoni békeszerződést beiktatott törvényé. {Ügy van! a balközépen.) Ez a törvény nem a magyar állam szuverenitásának akaratelhatározása. A mai délutáni lapokban, azt hiszem, Az Est-ben egy tudósítás jelent meg, amely szerint egy börtönlakó naplót ír és ezt írja: «E sorokat olyan kéz írta, amely gyilkolt*. E törvény fölé azt lehetne ülése 1933 június 9-én, pénteken. 143 írni, hogy e törvényt azok a kezek diktálták a magyar törvénykönyvbe, amelyek Magyarországot országrészeitől megfosztották. (Ügy van! a balközépen.) Cseh és szerb szuronyok árnyékában az erő és hatalom bediktálhatta ezt a törvényt a magyar törvénykönyvbe, de a magyar szívekbe nem. A magyar történelemben már voltak trónfosztások, mélyen t. miniszterelnök úr és t. Ház. Detronizált Rákóczi, detronizált Kossuth ós detronizált az egységespárt elődje, a kisgazdapárt, de a két első és a harmadik között ég és föld a különbség. Rákóczi Caraffa. és Kollonics elnyomása ellen fogott fegyvert, még pedig joggal, mert nincs olyan kétoldalú szerződés, nincs olyan koronázással megpecsételt viszony, amely arra kötelezhetné a nemzetet, hogy ellenállás nélkül tűrje, hogy a király megszegje esküjét és a nemzettől nyert hatalmát arra használja fel, hogy a nemzetet tönkretegye. (Ügy van! a baloldalon.) Mindez igazolta II. Rákóczi Ferencet, de neki ez nem volt elegendő, külön jogcímet keresett és külön jogcímen akarta megnyugtatni önmagát és nemzetét. Meg- is találta, amikor azt mondotta, hogy: «I. József, akit detronizáltunk, valójában nem is király, hanem csak erőszakkal deklarálták királynak». 1848-ban is önvédelemből nyúlt a magyar nemzet fegyverhez, amikor a kamarilla alá akarta ásni azt az alkotmányt, amelyet a király szentesített: megsértette Szent István koronájának integritását, végveszedelembe döntöte a nemzetet. (Jánossy Gábor: Kik?) És erre válasz volt: a debreceni országgyűlési végzés, amelyről a minden ízében dinasztikus és királyhű Széchenyi István is elismerte, hogy bár politikai hiba volt, de jogos volt, mert nem a nemzet, hanem a király szegte meg esküjét és hűségét, (Jánossy Gábor: Ügy van! Ezek tények!) a nemzet iákkor M az önvédelem súlyos okán kívül más jogcímet keresett, azt tudniillik, hogy most már nem is a koronás királlyal állnak szemben, hanem a fiatal Ferenc Józseffel, aki «királynak meri magát nevezni». Mindez más volt 1921-ben. A király törvényesen koronáztatott meg, ehhez a kétségnek legkisebb jele sem fér ós a legfanatikusabb trónfosztó sem állíthatja, hogy IV. Károly megszegte volna esküjét, vagy pedig le akarta volna törni Magyarország függetlenségét. Ellenkezőleg, ő volt az első Habsburg, aki saját iníciativájából, ' minden parlamenti nyomás nélkül arra szánta el magát, hogy a magyar nemzet régi vágyát teljesíti és az önálló hadsereget felépíti és ő volt az, aki a maga személyében, mint az általános választójog kezdeményezője és meggyőződéses híve, a népkirályság eszméjét képviselte. Azért a legutolsó trónfosztás nem a nemzet és a nép ellenségére mért csapás volt, hanem a nemzet szuverenitásának hű sáfárjára és a nép barátja ellen irányított tőrdöfés volt. Detronizálása annak a királynak, aki minden lehetőt és minden lehetetlent elkövetett a béke érdekében, aki a nemzettel együtt vívta végig azt a harcot, amelyért őt a legkisebb felelősség sem terheli és akit a nemzettel együtt sújtott földre a sors csapása. .Nagy a különbség tehát az első két detronizáció és a harmadik között. Amazok jogosak, erkölcsi és etikai szempontból indokoltak voltak. Politikai hiba volt az első is, az volt a második is, de bűn egyik sem volt. A kettő közül egyik sem volt méltatlan a magyar jellemhez, ellenkezőleg, mind a kettő a nemzeti önvédelemnek, a hazaszeretetnek és a harcban meg-