Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

Az országgyűlés képviselőházának 183. rító esetet hozok a tudomására, amikor egy meggyilkolt gyermekről van szó, úgy hiszem, hogy legalább köteles elolvasni azt a jelentést, amelyet referensei eléje terjesztenek, hogy azok miatt az ordító valótlanságok miatt felelősségre vonja azokat, akik ilyen csúnya tréfát csináltak vele. Az első esetre nézve a miniszter úr megállapítja, hogy bűnvádi eljárás folyik, ennélfogva nem nyilatkozik róla. Jó, ez önmagában szintén korrekt volna, ha hűvösen, előkelően és részvét nélkül nem volna korrekt. De rögtön utána állást foglal, menti a bűnösöket, prejudikál a bírói ítéletnek és azt mondja, hogy nincs összefüggés a verés és a halál között. Nos, a vérzéses vesegyulladás, véres hurkákkal és véraláfutásokkal a gyermek testén olyan orvosi lehetetlenség, amelyen a miniszter úrnak már a jelentés olvasásakor fenn kellett volna akadnia, ha egyáltalán figyelmet szentelt volna annak a szerencsétlen kis proletárleánynak. A tanító bottal elverte a gyermeket, veséjét érte a botütés, (Zaj a szélsőbaloldalon) innen eredt a vérzéses vesegyulladás. De még akkor is, ha csak a szülők túlzása volna az, hogy az eset és a halál között összefüggés van, a legelemibb kötelessége lett volna a miniszter úrnak, hogy a halált okozó testi sértés vádja alatt álló tanítót felfüggessze az állásából a vizsgálat tartamára, nem pedig ott hagyja a gyermekek között, hogy azokat megfélemlíthesse, befolyásolhassa, akik később ő ellene tanúvallomást fognak tenni. Semmiféle hivatalnok nem maradhatna helyén ilyen gyanú, ilyen vizsgálat alatt. Vájjon csak a tanító maradhat a gyermekek között ? Csak a plébános úr maradhat — a szeretetet hirdetve az oltár előtt — ilyen eset után a helyén ? A másik esetben, amely szerencsére nem ilyen tragikus kimenetelű, még kirívóbb a miniszter úrnak a félrevezetése. A referensei el sem olvasták az én interpellációmat, mert itt a válaszban egy 1932-es vizsgálatnak elintézéséről adnak számot, illetve annak eltussolásáról, és éppen ez az eltussolás kényszerítette az érdekelt szülőket, hogy végső kétségbeesésükben hozzám forduljanak. A panaszok, amelyeket én felsoroltam, ez után a vizsgálat után, 1932 őszén, telén és 1933 tavaszán estek meg. A tanító azután a vizsgálat után, amelyet a miniszter úr itt jelez, továbbra is durva, goromba, pofozkodó, hatalmaskodó és a miniszter úr válaszával ellentétben, igenis, továbbra is részegeskedő volt. Az iskola földjét kiadta bérbe, illetőleg felesbe és a gyermekekkel ingyen napszámos munkát végeztetett ott, a répaföldre kihajszolta őket répát szedni, kihajszolta őket fenyőgallyat szedni. A miniszter úr azt mondja itt a válaszban, hogy a vádaskodók azért fordultak a tanító ellen, mert a tanító az oka annak, hogy az inségakcióban nem juthattak munkához. Nos, az első panaszok akkor érkeztek, amikor inségakció egyáltalában nem is volt, tehát ez az összefüggés is teljesen tévesen van a miniszter úr válaszában feltüntetve. A miniszter elé tett jelentés azonban mindezekről hallgat, de valóságos erkölcsi bizonyítványt ad ennek a tanítónak. Nos, ha ez a tanító olyan kitűnő munkaerő, akkor tíz évi tanítói szolgálata alatt miért nem tudott egy helyen elegendő ideig megmaradni 1 Sehol sem tűrték meg hosszabb ideig, mert sehol sem talált maga mögé ilyen pártfogókat, mint amilyeneket most ebben a váci iskolában talált. En nem kevertem bele — továbbmenve — az interpellációmba a tanító úr családi életét. De ha a miniszter úr megteszi ezt, akkor én is felhatalmazva érzem magamat erre és elmondom azt, hogy ezt az állítólagos szép családi életű KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. 61 tanítót éppen ma marasztalták el egy gyermektartási perben. Azonkívül különféle nem gusztusos pletykák is mennek körül a faluban, (Zaj a jobboldalon.) ezekről az üzenetekről, amelyeket tanítványainak édesanyjának küldözget. Az ilyen természetű dolgokról én nem is akarok beszélni, mert ezeket az iskola kérdésével nem akarom összekeverni. De micsoda hihetetlen presztízs okok és baráti összeköttetések azok, amelyek ezt a tanítót helyén tartják H A miniszter úr adjon alkalmat az érdekelt szülőknek, hogy erről nyilatkozzanak. Alig várják, hogy kihallgassák őket. Ne a tanító által Összeszedett tanukat hallgassák ki, akiknek nincsenek is gyermekeik, tehát nincsenek ebben az ügyben érdekelve. Azt sem jelentették a miniszter úrnak, hogy igen sok szülő az egyházból való kilépéssel fenyegetőzött, amire az iskolaszék elnöke Kokovay prelátus úr elbocsátotta a gyermekeket az iskola kötelékéből, és ezek most Vácról Szendehelyre, az egyik közeli községbe járnak. Miért tette ezt, ha olyan biztos az, hogy a tanító olyan gáncsnélküli lovag, mint ahogy a miniszter úr állítja? Miért bűnhődjenek a gyermekek azért, hogy a tanító úr továbbra is hatalmaskodhassék ? Nem gondolja a miniszter úr, hogy az ilyen elintézéssel két dologra kényszeríti a szülőket : vagy az önbíráskodásra, amelyet én megértek ilyen esetben, vagy pedig az egyházból való kilépésre, mert hiszen felekezeti iskoláról van szó. Mi terjeszti a vallástalanságot: az állítólagos szociáldemokrata propaganda-e vagy pedig az, hogy ezek a szerencsétlen szegény emberek azt tapasztalják, hogy a hatalmas váci püspökségnek nincs füle a mélységből jövő ilyen jajgatások meghallására és nem intézi el azokat ? Ezek a szülők nem nálam kezdek el a panaszkodás! Végigmentek az összes egyházi és világi fórumokon, és miután azokon végigkönyörögvén magukat, sehol elintézést nem kaptak, legutoljára jöttek hozzám. A miniszter úr válaszában legmulatságosabb annak befejező része, amikor a miniszter úr azt mondja, hogy én azt a nem is burkolt állítást követtem el, hogy a gyermekek között, azok származása és társadalmi helyzete között megkülönböztetést tesznek. Én nem is tartottam szükségesnek, hogy ezt elburkoljam, mert ezt igaznak tartom ma is, még akkor is, ha a miniszter úr sem tud róla és fölényesen^ azt üzeni, hogy ez minden alapot nélkülöző állítás. Ezt én jobban tudom. A miniszter úrig nem jutnak el a panaszok, megakadnak közben a referenseknél vagy azoknál, akik künn lefogják a vizsgálók kezét. Ö már csak az elsimítását látja az egész dolognak. De én azért tartom mulatságosnak a miniszter úrnak ezt az állítását, mert a tagadással szemben ez a válasz bizonyítéka annak, amit állítottam. Ha egy méltóságos úrnak vagy egy kisebb potentátnak csemetéjével követték volna el ezeket a dolgokat, nevezetesen, ha azt fülönverték volna vagy kiküldték volna répátszedni vagy az anyját a keresztény erkölcsökbe ütköző cselekedetre invitálták volna, akkor azt hiszem, menten felhorkant volna ebben a kérdésben az egész ország. (Ügy van ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) De ilyesmire nem került a sor, mert ezekkel a gyermekekkel szemben ilyen elbánásra soha nem fog sor kerülni. (Úgy van ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) Mindezeknél fogva a miniszter úr válaszát nem veszem tudomásul. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly : Szégyenteljes dolog ez ! — Zaj.) Elnök : Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a vallás9